Kérem Várjon!
Hírek
Mindszenthavi Mulatság
bori
2021 October 02.

Szüret Bodrogkeresztúrban

2021. október. 08-09-10., péntek- szombat- vasárnap

A Mindszenthavi Mulatság helyi termelők kezdeményezésére született meg 2010-ben Bodrogkeresztúrban. A cél az volt hogy a település borászai, kézművesei és művészei lássák vendégül az ide látogatókat, és ismertessék meg az érdeklődőkkel a települést, a helyi értékeket. 

A kezdeti maroknyi csapat már szépen kibővült, és ma már nemcsak Bodrogkeresztúrban, hanem Bodrogkisfaludon is lehet bort kóstolni, szüretelni, megismerkedni a helyi kézművesekkel, vagy csak egyszerűen sétálni a szép őszi napsütésben.

A szüreti hangulatot kihasználva változatos programokkal várjuk a vendégeinket! 

Pénteken délután érdekes szakmai előadásokkal készülünk, hiszen idén épp 450 éve említették először a Tokaji Aszút! Mi várható? Előadások, szakmai kerekasztal, vezetett kóstoló forgalmi tételekből, és egy igazán különleges kóstoló muzeális borokból, ahol az időutazás 2000-től egészen 1940-ig tart! Este a borvacsorát az újonnan nyílt, de komoly gasztronómia élményeket nyújtó Dereszla Bisztróban lehet elfogyasztani.

Szombaton 12 borászat látogatható meg, ahol minden egyes helyszínen változatos programok várják látogatókat: kiállítások, folk- és jazz koncertek. Fellép Iván Szandra és Jász Andris duó, Retro Party . Szombat délután a hagyományos szüreti felvonuláson ott lesz a falu apraja-nagyja, este fényfestés és táncház is lesz. 

Az egyes borászatoknál sem lesz eseménytelen a nap: kézművesek, népi játékok  és gyerekfoglalkozások várják az érdeklődőket. A Hungarikum udvarban borok mellé a finom fogásokat a környék legjobb éttermei, szakácsai, sajt-, lekvárkészítői biztosítják. 

A kóstolni valók mellé érdekes előadások, rendhagyó szoborbemutató is jár majd.

Nagyon büszkék vagyunk a megújulóban lévő majd 800 éves templomunkra, amiről a régészeti feltárást vezető Makoldi Miklós régész beszél.

A bátrabbak a Bodrog Borműhely panziójának a medencéjében is lubickolhatnak, feltéve, hogy szép idő lesz.

Résztvevők:

Bott Pince, Füleky Pincészet, Dereszla Pincészet, Patricius Borház, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, Bodrog Borműhely, Babits Pincészet, Rozgonyi Pince, Hangavári Pince, Illés Pince, Szélkiálltó Pince, Orsolyák Attila, Takács Lajos, Borecet Manufaktúra, Csicsörke Lekvár, Ambrus Tanya, Mádi Sajt, Zempléni Sajt, Betlehem Pihenőház, Seven Hills, Kriszta Kávézója, Kisfalucska Udvarház, Bodrogkeresztúri Önkormányzat 

A programok egyrésze előzetes regisztrációhoz kötött! Kérjük keressék az adott programot szervező borászatot!

További információk: 

www.mindszenthavi.hu  , www.facebook.com/mindszenthavi  oldalakon található.