Mivel az őszi számunkban egy tematikus tesztünk volt, a Mustrában pedig egy vörös- és egy fehérbort emeltünk ki, a negyedik borunk némiképpen kakukktojás volt. De úgy éreztük, hogy üdvözlő borként a régiónkban egyre népszerűbb műfaj, a gyöngyözőbor egyik újoncát mutatjuk be. Így a vacsora közönségét Riczu Tamás Siklósi Cimbora 2009 elnevezésű frizzante-típusú borával fogadtuk. Ehhez készült az előétel is, a marinált fürjtojás sáfrányhabbal.  A borban tiszta, intenzív illatokat kapunk, amiben a bodza kap főszerepet, majd ízben inkább a citrom és a grapefruit tűnik fel. Könnyed, egyszerű, jól érthető bor, alacsonyabb savakkal, kis édeskésséggel és lágy kerekséggel. A tojás mellett elsősorban a sáfrány és a tojások alatt rejtőzködő pisztáciakrém íze meglepő módon ugyan, de kétségkívül felerősíti az olaszrizling és muscat ottonel fajtákból készített bor ízeit. A gyöngyözőborok, habzóborok divatba kezdenek jönni, legutóbbi tesztünkre is érkezett be 3-4 ilyen típusú bor. A kóstolósorok elején, egy-egy vacsora elején abszolút jól jönnek, szomjoltóként, bevezetőként, de akár – egyáltalán nem rossz értelemben – partyitalként is működnek.

A folytatásban az őszi Mustra Legjobb fehérborához, a Heimann Családi Birtok Szekszárdi Viognier 2009-hez készített érkezett, ami egy vaníliás hal consommé volt, édeskömény raviolival. Nekem talán ez a párosítás volt a leginkább diszharmonikus, lévén a bor teljességében reduktív, a vanília nem kötötte össze a két ízvilágot, önmagában az édeskömény ravioli volt az, ami intenzitásában jól működött a borral. Mindenesetre érdekes kísérlet volt ez, nem is teljességgel rossz irány, mindenesetre itt és most a bor dominált. A viognier először chardonnay-val együtt jelent meg Heimannéknál, majd önállóan, de mindig kapott fát is. Most először teljesen reduktív, amit akár a csavarzár is jelezhetne, szintén egy új jelenség a pincészetnél, ilyen zárást kapott az új Fuchsli is egyébként.  A bor elsőre picit zárt, de idővel szépen nyílik meg. Egzotikus illatok, passiógyümölcs, maracuja, licsi, ananász és narancs. Kortyban leheletnyi krémesség jön még ehhez, arányos savak, pici kesernye. Széles, hosszú, tartalmas bor, a végén kis alkoholtöbblettel. Amit azonban a jó struktúra elbír. A viognier ebben a formájában talán szebb, mint korábban mutatta magát, pedig kedveltük már akkor is, főztünk is hozzá egy remek kis rizottót kugler kollégával a Heimann-receptversenyen.

Az est talán legkedveltebb bora, legalábbis a kiürülő palackokat számolva, egy kékfrankos volt. A Szeleshát Szekszárdi K2 Kékfrankos 2007 önmagában is, de a hozzá kapott szarvasgombás borjúszívvel együtt is remek formáját mutatta. Bár kenszei kolléga a múltkorjában túl fásnak ítélte meg, itt ez cseppet sem mutatkozott meg. Friss, fűszeres, meggyes, piros ribizlis illatok, némi vaníliával megbolondítva. Nagyon gyümölcsös, nagyon él. Emellett kortyban is komplex és kerek. Szerecsendió, fahéj, friss kakukkfű hozza a fűszeres vonulatot, a meggy, a málna és talán leghatározottabban a szeder adja a gyümölcsösséget. Nem túl vastag, nem túl erőteljes, de elegáns és arányos, amilyen egy kékfrankos. A menüsorban is úgy éreztem, ahogy a teszten is, megérdemli a 90 pontot. A borjúszív nem hozott túl intenzív ízeket, meglepetésünkre a szarvasgomba sem, picit száraznak tűnt, együtt a borral azonban már kicsit komplexebb ízhatást adott. A bor intenzitása messze meghaladta az ételét, amely így méltatlanul a háttérbe szorult.

A leginkább kedvemre való étel ezen az estén a malaccsászár volt szilvás miso mártással, házi szalmakrumplival, no és természetesen Bock Villányi Cabernet Franc Fekete-hegy selection 2007-el. A hús állaga olvadósan krémes volt, a bőr ropogós, a bor el is várta mindezt, külön-külön, és együtt is abszolút jól működtek. A bor hozta a tartalmas, gazdag, csokitortás illatokat, sötét gyümölcsös, érett meggyel és kávéval. Némi édes fűszeresség. Csokis-áfonyás, mentásszedres ízvilág van, erős, de szép hordóval. Szinte tökéletes sav-alkohol-glicerin egyensúly. Kerek, tartalmas, mély franc, hosszan tartó lecsengéssel. Szépen érlelt bor, még korántsem a csúcsán, de már jelenleg is abszolút élvezhető állapotban. A fiatalsága, a még nem teljesen lesimult tanninok várták is a zsírosságot, ami a malaccsászár hozott a párosításba, de nem túlzottan. Őszintén mondhatom, ezt a párost bármikor érdemes kipróbálni, a vacsora majdnem végére valóban sajnáltuk, hogy mindjárt vége. De ekkor még jött egy kis édes ízkombináció. A mignardies most a pisztácia három változatát mutatta meg, nekem a karamell, másnak az asztalunknál a macaron jött be, mindenesetre a pisztácia szép keretbe foglalta a menüt és az estét.

A Tesztgyőztesek vacsorájának lesz folytatása is, a következő számunkhoz kapcsolódóan december elején. Aki addig nem bírja ki borvacsora nélkül, szívből ajánljuk a figyelmébe a Heimann Családi Birtok boraira Várvizi Péter séf által kombinált ételsort október 22-én, az Enoteca Corsóban.