Rafael Péter és Lelovits Tamás neve ismerősen csenghet olvasóink számára, hisz ez a két ember évek óta meghatározó fiataljai a villányi borásztársadalomnak. Rajtuk keresztül, egy-egy elejtett információmorzsát felhasználva jutottunk el végül a Vinatus Pince tulajdonosához és megálmodójához, Kovács Lászlóhoz. Péter borászként dolgozik a pincének (főállásban pedig a Polgár Pince borásza – a szerk.), Tamás pedig a szőlész (főállásban saját nevével fémjelzett pincészetét irányítja – a szerk.), László pedig az, aki néhány évvel ezelőtt „kutyaborászként” kezdte pályafutását Villányban.

Akkoriban csak betársultam egy cégbe egy akkor már jó névnek számító borász mellé, csak aztán elszámolási viták következtében ottmaradtam egyedül 10 hektár területtel a Bocor dűlőben és ha már így alakult, akkor nem szerettem volna eltékozolni ezt a birtokot – mesél László a kezdetekről és hozzáteszi: Igazából szeretem a bort és már korábban is gondolkodtam rajta, hogy esetleg ezzel is szívesen foglalkoznék, de ez egészen addig nem konkretizálódott, akkor meg már kész helyzet állt előttem. Így nekifogtunk a telepítésnek.

Mostanra pedig már nyolc hektár van betelepítve és további kettő vár arra, hogy a megfelelő tőkék foglalják el jól megérdemelt helyüket. Most már elmondhatom, hogy szerencsénk van, hiszen a Bocor egy nagyon jó terület, amit az is igazol, hogy mostanra egy talpalatnyi hely sem maradt szabadon. A terjeszkedést okosan és megfontoltan tervezzük. Én úgy gondolom, valaki vagy megmarad kis borászatnak vagy nagyon nagy lesz. A kettő közt csak szenvedés van. Mi húsz hektárnál többet nem tervezünk, de ezek nagyon távlati célok és korai még erről beszélni – avat be minket a szőlőbirtok távlati céljaiba a tulajdonos.

A mostanra teljes arculattal, vendéglátóhellyel és egyre több megjelenéssel bíró pincészet tényleg sikertörténetnek mondható, hiszen a semmiből lett egyszerre a figyelem középpontja. Villányban is már mindenki tudja, hogy van egy új pincészet, ráadásul a valamikor még a Róth Pince tulajdonát képező kis étterem, panzió a villányi pincesor elején is már a Vinatust hirdeti. Belépve pedig egy igazi modern, fiatalos, ugyanakkor hagyománytisztelő pincébe lépünk be. Itt nincs érlelés, sem feldolgozás, itt minden a hangulatról és a vendég kényelméről szól. A fogadótérben elegáns pultban sorakoznak a poharak és a borok. Lent a pincében székek és asztalok, akár hatvan ember is tud itt egyszerre kóstolni. A terasz teljesen fedett, a konyha pedig felújított és letisztult, magyaros étlap várja azokat akik megéheznének. Igyekeztünk mindent úgy kialakítani, hogy minden korosztály igényeit ki tudjuk elégíteni. A tapasztalatok ugyan még kevésnek mondhatók, de egyre több a vendégünk, akik mind elégedettek is. – Az éttermet megvásároló és felújító Kovács vendégszobákat is igyekszik kialakítani, így akár itt is aludhat a megfáradt borutazó. A vendéglátás mindig is az álmom volt. Én igazából szerszámokkal kereskedem és van egy nemzetközi cégem. De már nagyon régen foglalkoztat a gondolat, hogy valamiképpen a vendéglátásba belekóstoljak. Eleinte ezt nem így képzeltem el, de örülök, hogy így alakult – emlékszik vissza László.

A világutazó kereskedő egyébként már 14 évesen vásárokra és a piacra járt. Akkoriban még dinnyét árultak, de már akkor tudta, hogy belőle egyszer kereskedő lesz. A gépész technikumot végzett László rögtön egy üzletben kezdett dolgozni és sok év megfeszített munka után most már egy hazai hálózatot ügyvezet és az egyik legszélesebb nemzetközi partnerkapcsolattal rendelkezik az országban.

A szerszámkereskedés azért nagyon más, mint ez. Abból élünk, ez pedig egy olyan hobbi, amibe megéri visszaforgatni a megkeresett pénzt. Egy csavarkulcs eladása személytelen. Használod, tönkremegy, veszel egy másikat. A bor nagyon más és ezért szeretem ezt. Ez bizalmi termék, jelen kell lenni és képviselnie kell valamit egy terméknek. Bár ez is kereskedelem, de sokkal nehezebb, mint eladni egy csavarhúzót. Egy bor, ha nem ízlik legközelebb már nem biztos, hogy ugyanolyat veszel – hasonlítja össze László a két üzletágat.

És valóban itt mindenki kedvesen fordul oda hozzánk. Miközben az egyik srác épp a hajnalban még az Alföldön legelésző birkát cipeli be a konyhába, Krisztián (az üzletvezető) palackokat tisztít nekünk a fotózáshoz és közben kóstolunk is. Nagy a meleg, így a rozé gyöngyözőt választjuk, mely a Gyöngyi névre hallgat és kifejezetten frissítőleg hat ránk. Közben lesétálunk, a pincébe jó alaposan megnézünk mindent, és bár még vannak kis átalakítási munkák – ezt László maga vallja be – összességében elégedettek vagyunk a látvány, a hangulat és az ízek nyújtotta komplex élménnyel.

Miközben mi beszélgetünk, sorra érkeznek vendégek a teraszra egy pohár borra vagy épp valami harapnivalóra. Az új évjáratra és az idei szüretre is terelődik a szó. – A 2010-es évjárat az nem olyan lett, amit büszkén kitennénk a polcra, így azon még megy a vita Péterrel és Tamással, hogy mi legyen. Folyton ötletelünk és keressük az optimális megoldást.

A 2011-es viszont megint egy kiváló évjárat volt a 2009-hez hasonlóan, mely borok ugye szépen is szerepeltek a versenyeken. Az idei szüretet pedig eddig optimistán látjuk, a jég is elkerült minket hál' Istennek, szóval optimisták vagyunk. Bennünk persze rögtön felvetődik, hogy egy szegedi, tősgyökeres alföldi miért nem arrafelé vesz szőlőt? Az ok nagyon egyszerű, a fagy. Én ott nőttem fel, ráadásul valamennyit konyítok is a mezőgazdasághoz, meg látja is az ember, hogy rengeteg a gondja az alföldi borászoknak. Én megmondom őszintén ilyen szempontból az egyszerűbb utat választottam. Villányban mások a viszonyok. Persze itt is vannak nehézségek, de a fagytól nem kell félnünk – válaszolja László.

Arra a kérdésre vajon lesz-e aki ezt az örökséget majd továbbviszi gyors választ kapok: Természetesen. Szerencsére mindkét lányom nagyon okos és már mindketten kiveszik a részüket a munkából, mind a borászatban, mind a fő vállalkozásunkban. Szeretik a bort és érdeklődnek is ez iránt a közeg iránt. remélem ez így is marad – mesél a családról László, miközben a lányok már kitelepülésekre járnak és interjúnk idején épp a Rozémaratonra készültek.

A pincészet neve, amely Villány régi elnevezéséből ered jól mutatja magának a pincészetnek is a hitvallását. Olyan modern, de hagyományos alapokon építkező borászat ez, melynek híre már most messze hallatszik. Kovács László nem az a kapkodós fajta. Megfontolt és tudatos, így ez a borászatban is jellemző, mely szellemiség viszi csak igazán előre ezt az újabb kincsét Villánynak, a kifogyhatatlan újdonságok borvidékének.