Az utolsó napokban már jórészt ősöreg kőházak és főúri kastélyok, középkori kocsmák és menő tengerpartok váltogatták egymást.
Stilói kilátások (fotó: Ercsey Dániel)
A reggeli kilátás pazar, akárcsak a pisztáciás kalács amit a vendéglátónk sütött. Hiába a korai időpont, a városban már elviselhetetlenül meleg van, az összes templom zárva van, több úgy tűnik örökre bezárt. A város szomorú képet mutat, az elhagyatott paloták betört ablakain már húsz méter magas fák nőttek ki, a házak felén kint van az eladó tábla. Stilo, Calabria nagyágyúja elnéptelenedik és lassan ki fog halni. Mi marad? Egy Patyomkin-falu és egy múzeumként üzemelő Cattolica, vagyis bizánci templom.
Fotók: Ercsey Dániel
Szomorú, le is ülök a főtéren egy kávéra a Campanella szobor árnyékába. A híres egyházfi szülőházát viszont hiába keresem, bejárom kétszer az egész várost, de ahová a Google Maps mutat, ott nincsen semmi. Végül fájó szívvel veszek búcsút ettől a haldoklásában is csodálatos helytől, ami engem Madrinra emlékeztet.
A főtér és a Campanella szobor (fotó: Ercsey Dániel)
Kőlábfej kőszandálban... (fotó: Ercsey Dániel)
Az úton Caccuriba csak egy megálló van, mit ad Isten éppen Isca Marinában, ahol a hosszúhetényi borásznak, Szabó Zoltán barátomnak van tüchtig kis nyaralója. Gyorsan csobbanok is egyet, nehogy már a Jón-tenger kimaradjon!
SzabóZé tengerpartján (fotó: Ercsey Dániel)
Caccuriban a szállás a falu feletti impozáns kastélyban van, az én lakrészemben egy háló, egy nappali és egy fürdő is van, az ablakaim tíz emelet magasságból néznek a szomszédos hegyoldalra. Gyors borkóstoló a kastélyban, hála Istennek a wifi is hasít, utána pedig szürreális vacsora az óváros egyetlen éttermében, az Osteria della Rugában, ahol a bácsi folyamatosan magyaráz olaszul, miközben hordja ki a tíz féle előételt, a két főételt, a bort, a desszertet és a kávét, nem zavartatja magát, hogy senki sem ért semmit, igaz ő sem ért minket.
Fotók: Ercsey Dániel
A ház fehérbora jó savú parasztbor, szerencsére nem hibás. Félénken Greco Biancót kérek, de a bácsi üveges tekintetébe nézve feladom. Később látom, hogy a bort egy műanyag kólásüvegben veszi elő a hűtőből. Nincs több kérdésem. Zárásként a grappa viszont kiváló, megédesíti ezt a középkori estét.
A ház bora... (fotó: Ercsey Dániel)
Másnap, az út során először, kipihenten ébredek. Reggeli a kastély város fölé magasodó kertjében, aztán Gianpaolo leszáguld velünk a kocsiján a vár alatti parkolóig. Elképesztő a csávó, negyvennel megy a sikátorokban, pedig gyakran a falak és a tükrök között nincs több öt centinél…
A kastély és a terasz (fotók: Ercsey Dániel)
Utazásunk utolsó állomása Crotone. Az egykor dicső görög városállam, krotóni Milón és Püthagorasz városa ma koszos, álmos kisváros ami szemmel láthatóan éppen darabokra esik. A dóm nyitva van, be is megyek megnézni az állítólag a kereszténységgel egyidős szentképet, ami inkább tűnik egy bizánci ikon XV. századi másolatának, szokatlan módon egészalakos Madonna ábrázolással.
Crotone, a dóm (fotó: Ercsey Dániel)
A dóm melletti utcát a vicces kedvű helyiek az ördögről nevezték el (Via Lucifero), ez vezet az egykori zsidó gettón (Giudecca) át a halászok terére és a tengerpartra. Egy másik utcán viszont a tengerparti erődhöz jutunk, ami be van zárva és irtózatosan bűzlik.
Vár állott, most (kőhalom) nyilvános wc... (fotó: Ercsey Dániel)
Amit most látunk, az nápolyi spanyol munka, de valószínűleg itt állhatott egy sziklán az ókori görög akropolisz is. A várost leginkább egy matematikusról, Püthagoraszról ismerjük, a többség a tanulmányai során már találkozhatott a róla elnevezett tétellel, de azt kevesen tudják, hogy a filozófus, Salvador Dalít megelőzve, szinte félistennek tartotta magát és így tettek a követői, a krotóni iskola növendékei is. Egy tőle fennmaradt mondás jól szemlélteti, hogy emberünk nem volt híján az önbizalomnak:
„Vannak az emberek, vannak az istenek és vannak olyan lények, mint Püthagorasz.“
Kortársa volt az ókor legünnepeltebb sportolója, a krotóni születésű Milón, aki hatszor nyert olimpiát. Testi erejéről volt híres, amit napi 8 kg hús és napi 10 liter bor elfogyasztásával próbált szinten tartani. A bor, ha hihetünk a satnya utódoknak, természetesen a mai Ciró Rosso elődje volt…
Emlékeztető kóstoló, avagy borok a kastélyban (fotó: Ercsey Dániel)
A búcsú Crotone-tól gyors és fájdalommentes, az út vissza Lamezia Termébe hosszú és unalmas, ám a reptér közelében lévő szálláson a vacsora, köszönhetően Antonio Torcasiónak, szinte tökéletes. Méltó befejezése a Concours Mondial de Bruxelles borversenynek és az egész kalábriai utazásnak.
Ezzel a csodálatos, friss és elegáns borral búcsúzott tőlem Kalábria! (fotó: Ercsey Dániel)