Járjunk akár egy kisváros nívósabb, vagy a stockholmi óváros egy családias cukrászdájában, kávé szempontjából a délebbi országok erős, karakteres feketéire épülő kávéházi itallapjait jobb, ha előre elfelejtjük. A svéd életmódból fakadóan, amit keresztül-kasul átszőnek a „fika paus”-ok, a kávés-süteményes szünetek – úgy minimálisan kétóránként – a kávé legelfogadottabb formája az amerikai típusú kesernyés vizes lé. Ez sem nem finom, sem nem erős, ellenben mindenhol változatlan árban (körülbelül 250 forintnak megfelelő koronáért) és biztosan fellehető. A fekete „erejét” jól jellemzi, hogy a kávét az újságárusoknál 3 illetve 7(!) decis papírpoharakban mérik a vállalkozó kedvéhez mérten (a történet tej nélkül alapvetően elviselhetetlen). Persze az ötletért, hogy a reggeli újságomhoz kávét és croissant is kaphatok, piros pont jár.

A cukrászdák esetében is ugyanezzel a „teremtménnyel” találkozhatunk. A kávé folyamatosan melegítve, kis üvegkancsókban lelhető fel, általában a süteményes pult környékén elhelyezett asztalokon. A kancsók szomszédságában található forró víz is a tea szerelmesinek, filterekkel egyetemben. Pincért ne nagyon várjunk, a cukrászdák, mint általában a svéd éttermek, önkiszolgáló rendszerben üzemelnek. Cserében viszont a nád- és barnacukrok, édesítőszerek, méz, illetve a tej mindenféle variációja áll rendelkezésünkre - ha szeretjük a feketét saját arcunkra formálni. Ez kifejezetten szórakoztató kísérletezéseknek enged teret.  Létezik ugyan espresso, de a helyi átlagközönség igazából különösebb vonzódást nem tanúsít az erősebb verziókkal szemben. Egy közép-svédországi kisváros küllemre hibátlan cukrászdájában, csak az Istenkísértés jegyében próbálkoztam meg egyszer egy wiener melange rendelésével, pár perc csendet követően a problémamegoldás jegyében a pultból felvilágosítottak, hogy „Á kávé! Az asztalon szemben a kancsóban…”.

Ezzel szemben a pék- és cukrászsütemények birtokbavétele alapvető fordulatot hoz világszemléletünkben. Mindenképpen kipróbálásra ítéltek a svéd piték (különös tekintettel a vörös áfonyásra) hihetetlen íz élménnyel és tömörséggel írják felül a kommersz kávé világát. A tészták nehezek, cukrozottak, a töltelékek pedig mind illatukkal, mind karakteres íz világukkal, forró szerves részévé olvadnak a kompozícióknak. A stockholmi hidegben zajló ad hoc tesztelés során mind a kékáfonyás, mind az egyszerűbb almás sikerrel vizsgázott.

Az alapvető kávét kísérő sütemény azonban nem a pite, hanem a kanelbulle, vagy a dammsugare. Nem tudni pontosan miért, de a svéd kultúra a fahéjas csigát (fent említett kanelbulle) saját nemzeti péksüteményeként tartja számon. Igaz itt extra nagy szemű dán cukorral hintik a tetejét, ezzel legalább küllemben egyedivé téve a vállalkozást, de az eredendő okok valahogy azért mégsem teljesen érthetőek. Azért az elhatározás komolyságát dicsérendő a fahéjas csigának saját ünnepnapja is van (október 4.), amit országszerte plakátok és akciók nyomatékosítanak, ha az ember arrafelé téved.  A másik tipikus érdekesség, amit a svéd vendéglátók is egyből megismerésre javasolnak a dammsugare (csak a funkcionalitás jegyében) porszívó fantázianévre keresztelt mignon jellegű tünemény. A belül sötétszínű puncsos töltelékkel ellátott rúd kívülről zöld színű marcipánbevonattal rendelkezik, majd a végeket csokoládéba mártva jön létre az őslakók szerint régi típusú porszívóra emlékeztető összhatás. Külső szemlélő nem igazán érti, hogy miért kell a porzsák felé eltolni az asszociációt, de lényeg a lényeg, a svéd „porszívó” kifejezetten finom, bár eszméletlenül édes. Igaz, ha az ember hosszabb távon tartózkodik arrafelé, úgy is szembesülnie kell azzal, hogy sok más választása nincs, barátságba kell keverednie az édessel, hiszen a kenyerektől elkezdve, a húsgolyók barna szószáig minden az (a sós kenyeret görög és olasz speciális kenyér, landbröt címszó alatt lehet megtalálni).

Végül is, a svéd néplélek cukrozott, és bár a kávé kommersz, ha másért nem, süteményért érdemes kiruccanni. Az örök sötétben a cukor meg öröm-bódogság.