Kérem Várjon!
Cikkek
Indul a szezon
Borversenyek Pécstől Szekszárdig
bori
2012 March 30.

Beindult kérem, nincs megállás. Stábunk megállás nélkül kóstol és kóstol, már megértjük Borbás Marcsit, lassan mi sem alszunk. Ezen a héten a pécsi hegyközségi borversenyen elsősorban fehéreket vehettünk szemügyre, míg Szekszárdon a rozék, sillerek és bikavérek kerültek poharunkba. Közel száz (na jó, versenyben csak 70) bort kóstolhattunk meg, voltak igencsak ígéretes tehetségek.

Rövid jelentés következik a két megmérettetésről. A jelentés nélkülözi a neveket, hiszen az elismerés és dicsőség majd az eredményhirdetések után lesz hivatalos, most csak a benyomásokat tudjuk átadni.

Pécsett a Szent György Fogadó adott otthont a hegyközségi borversenynek, amelyre mintegy hetven bort neveztek, dönt többségében fehéreket. Két bizottság kóstolt, Takler Ferenc és Hárs Tibor elnöklésével. Mi a csak fehéresben teljesítettük a kötelező köröket, akadtak meglepetések. Például csak nagyon kevés hibás vagy nagyon gyenge bor. A bronzosok és ezüstösök mezőnye erős volt, és azért olyan 4-5 bor aranyat is kiérdemelt. Emlékezetes volt számomra egy chardonnay, aztán egy másik chardonnay, alternatívabb fazon, egy cirfandli, aztán volt cserszegi fűszeres is a szebb tételek között. Az összkép reményteljes, de a boroknál általában az illatok és zamatok tisztaságában, a borok karakterességében kellene javulni, sokszor azért nem is keveset.

Szekszárdon 220 bor indult a mezőnyben, a rozék ,sillerek és bikavérek bizottságában 37 tételt kóstoltunk meg. A rozék biztatóak voltak, sok ezüst és néhány arany is izgalmas bor volt. Sokan eltúlozták a szénsavat, mások később szüreteltek a kelleténél, de a többség friss, gyümölcsös bor volt, jó savakkal, szép arányokkal. Érdekes módon egy cabernet sauvignon rozé tetszett leginkább, de volt kékfrankosból is kiemelkedő. A sillerek mezőnye ellentétben csalódást keltő volt, a négy mintából talán egy jutott el az ezüstig. Bizony a bikavérek remek kezdést produkáltak, nálam az első tételnél jobb nem is akadt a sor végéig. A 2009-esek szépek, erőteljesek, izmosak, kellő gyümölcs, fűszer van bennünk, de sokuk még igencsak fiatal, rakoncátlan, olykor kócos volt még.

A szezon beindult, megyünk tovább, folytatjuk, ahova hívnak, megyünk, kóstolunk, jön majd a beszámoló Mecseknádasdról hamarosan.

banner