Az öreg nekiállt, hogy kiszedje a hasas üvegből a dugót. Ahogy ott feszegette a megfeketedett parafát, a dugó aljáról aranyló pihék váltak le, s merültek bele a lustán lötyögő óarany borba.
– Látod? – intett szemével az aranypihékre Feri bácsi. – Ennek a bornak olyan beltartalmi értéke van, hogy az elmondhatatlan.
Az öregnek ittam már a boraiból: azon kívül, hogy folyékony, más dicsérő jelzőt nem mondhatok rájuk. Pedig Feri tata évtizedeken át sikeres borász volt szűkebb pátriájában, Tökölön. Akkor volt a topon, amikor ideiglenesen hazánkban állomásoztak a szovjet csapatok. Évente 30–40 hektó bora termett, s azt a „testvérek” az utolsó cseppig bevedelték. Már pirkadatkor dörömböltek a kapuján: – Gyágyá Fegyá! Vínó! Gyágyá Fegyá!! Vínó!!! – így ébresztgették az öreget a laktanyából kiruccanó tisztek. A borért forinttal, rubellel és számos szívességgel fizettek az egyenruhások.
A Csepel Autógyárban meósként dolgozó Feri tata mindent el tudott intézni szovjet kapcsolataival. Egyszer, még a hatvanas évek elején például hiába akart paplant venni, sehol sem kapott, s erről mesélt az orosz cimboráknak: másnap Gyágyá Fegyá a tököli reptérről elszállt egy katonai géppel Kelet-Berlinbe, ahol megvett négy paplant. Ha Feri bácsi felesége vagy fiai Jaltába vágytak, akkor ott is nyaraltak.
Feri bácsi 1945-ben alig pár hónap alatt megtanult oroszul. Mivel németül már tudott, az orosz tisztek sűrűn magukkal vitték Bécsbe tolmácsnak. Főleg Kudrisov vezérőrnagynak dolgozott. A tábornok a háborúban repülősként harcolt, háromszor lőtték le a gépét, kétszer német terület felett, s ő mindkétszer visszakúszott a frontvonalon keresztül a sajátjai közé. Kiérdemelte a Szovjetunió hőse címet, s 1947–48-ban ő volt az Ausztria függetlenségéről tárgyaló szovjet küldöttség egyik tagja. Mellette szolgált Feri bácsi, s közben üzletelt. 1948. tavaszán egy élelemhez nem jutó osztrák öregúrnak vitt 36 kiló szalonnát, s ő cserébe nekiadta ezer köbcentis BMW motorját. Pár nappal később Tökölön leintette őt egy négytagú szovjet patruj. Mivel nem volt jogosítványa, elvették a motorját. Feleségem nagyapja fél órával később egy demizson borral megjelent Kudrisovnál, és elpanaszolta, hogy elvették a BMW-jét. A tábornok írt egy levelet a tököli szovjet egység parancsnokának, s tizenkét embert adott kíséretül Feri tata mellé. Amikor a kemény kiállású, négy év frontmúlttal bíró parancsnok elolvasta a levelet, megjelent arcán a halálfélelem összes, félreérthetetlen jele. Feri bácsi pár perccel később felült a BMW-re, de a motor nem indult. A motort elkobzó a négytagú patruj a parancsnokkal együtt próbálta betolni a makacskodó BMW-t. Feri bácsi érezte, hogy indulna már a motor, de hagyta, hogy vagy ezer méteren át tolja őt a csapat. Aki látta az esetet, azt hitte, itt a világ vége. Feri bácsi csak ennyit mondott:
– Jó gyerekek ezek, ha meg isznak a boromból, minden kívánságomat teljesítik.
A szovjetek kivonulása után már kevésbé fogyott Feri bácsi bora.
– Pedig ebben csak szőlő van – méltatlankodott gyakran az öreg –, se cukor, se víz, se vegyszer. Olcsón adom, még se kell.
Erről kesergett aközben is, amíg kiimádkozta a dugót a feleségemmel egykorú bor üvegjéből. Megszívta egy lopóval a nedűt, s poharamba csurgatott egy decit. Megízleltem és megborzongtam. Pedig fel voltam készülve a legrosszabbra, de ez még engem is meglepett. Cseppet sem emlékeztetett borra. Amúgy ízgazdag volt, komponensként felfedeztem benne az ecetet, a penészt és a gyomorsavat.
Amíg az öreg elfordult poharam tartalmát odalöttyintettem az egyik hordó mögé.
– Na, milyen? – firtatta várakozón.
– Meglehetős – bólogattam.
A tata újra töltött.
– Elég lesz már – szabadkoztam.
– A jóból soha – rázta fejét az öreg. – Ha a továrisok ezt megkóstolnák, visszajönnének.
– Akkor inkább megiszom – vágtam rá elszántan.
Amint beleittam, már bántam ígéretemet.