Kérem Várjon!
Cikkek
Gondolatok egy díj kapcsán
Győrffy Zoltán
2024 November 19.
Lapunk alapítója és örökös főszerkesztője, Győrffy Zoltán kapta idén a VinCE magazin Rohály Gábor emlékdíját. Az Életműdíjat Bacsó András érdemelte ki, míg feltörekvő határon túli borászatként Darabont Betty-t és a Família Darabontot (Betty mosolyog Zoli mellett a fotón) díjazták. Alább Zoli gondolatai következnek a kitüntetés kapcsán.

Mindenekelőtt szeretném megköszönni ezt a kimagasló elismerést, ami őszintén derült égből villámcsapásként ért. Köszönöm elsősorban Mészáros Gabriellának és köszönöm a Vince csapatának is!

Aki ma idehaza borokról ír, netán vállalja, hogy borszakíró, bizony mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük, amit Rohály Gábortól tanultunk. És Gabitól, értelemszerűen. Vannak dialektusaink, vannak eltérő elképzeléseink, de a bor leíró nyelv alapjai valahol a kilencvenes évek derekán születtek meg. Jómagam az 1995-ös borkalauz (akkor nem tudtam, hogy az volt első, amikor egy pécsi vinotékában levettem a polcról) révén találkoztam először Rohály Gábor munkásságával. A nevével pedig egy korábbi borkurzuson, ami miatt abba a vinotékába tévedtem.

És amikor azt a képzeletbeli listát írom manapság, kik is felelősek azért, hogy én borral kezdtem el komolyabban foglalkozni és benne is ragadtam ebben a világban közel három évtizede, nos Rohály Gábor neve ott vastagon aláhúzva szerepel.

Én Pécsett élek, és talán jobban visszahúzódva a bortársasági élettől, mint pályatársaim, így személyesen csak keveset találkozhattunk. De az előadásai és írásai révén mégis közel kerültem hozzá, mégis sokat kaptam tőle. A Rohály - Mészáros páros határozta meg azt az alaptézisemet, hogy a bor kultúra.

Valamikor vegyésznek készültem, de már az iskolában felrobbantottam a fél labort, így nem lettem szerencsére, nem is tudom molekuláris szinten szemlélni, tárgyalni a bort. Úgy ugyanis valóban csak alkohol, mint a többi alkoholos ital. Mégis mennyivel több történelem, érzelem, emberség, üzenet, játék, inspiráció, hit és remény van benne, ami összeköt és nem eltávolít.

Néhány hónapja kis szünetet tartok, hátraléptem a magyar bortól. Értek csalódások, talán túl is csordult velük a pohár. Nem elhagyni szeretném persze a borszakírást – most van akit megnyugtattam ezzel, mások csalódottan sóhajtanak fel -, csak más perspektívából vizsgálni, mit tehetünk mi ma és holnap. Mi maradt a szerepünk és feladatunk? Mit tehetünk mi, akik nem készítjük, csak mutatjuk, beszéltetjük, felhangosítjuk a bort?

Sok minden változott az elmúlt harminc évben. Más a piaci környezet, jöttek és mennek a trendek, mások a formák és elvárások, sok tekintetben kell paradigmát váltanunk, de egyből biztosan nem szabad engednünk, és ezt Rohály Gábor is nagyon jól tudta.

A bor kultúra. És ha nem vigyázunk a borra, eláruljuk a kultúránkat is. Ha egy gondolatot érdemes a fentiekből hazavinni, akkor ezt bizonyosan.