Ahogy a tavaszból haladunk a nyárba, az ételek és italok világa iránt legalább mérsékelten érdeklődő polgárok a legkülönbözőbb helyeken találkoznak a szezonhoz kötődő, gyorsan változó divatokkal és trendekkel.
A társasházi lakógyűlés sokak számára indulatos, intenzív vitával telt. Az első nyári napok egyikén én inkább a passzív kivárók táborát erősítettem, a gázszerelők kérdésében megosztott lakóközösségben. Azon járt az eszem, van-e esélyem aznap este egy hűs rozéfröccsre, mintegy jutalomképpen a rövidke tortúra átvészeléséért. Pont az egyre népszerűbb, egyre jobban elterjedő és hozzáférhető, ám egyre kevésbé különc rozéfröccs kapcsán kezdtem elgondolkodni egy furcsa jelenségről.
A szezon kezdete óta alig lehet úgy elmenni az éttermek megállító táblái előtt, gasztroblogot böngészni vagy főzős műsorra odakapcsolni, hogy ne találkoznánk néhány éve újrafelfedezett barátainkkal, először a medvehagymával, aztán a spárgával, közben a szezonban végig a rozéval, a szódával vagy kettőjük kombinációjával, a rozéfröccsel. A későn jövők megismerhetik a villányi cabernet sauvignon vagy a tokaji száraz furmint barátságos arcát és kezdhetnek elmélyedni az extra szűz olivaolaj korábban nem ismert mélységeiben is.
Ezek a korábban specialitásnak, kuriózumnak és rétegműfajnak számító termékek mára gasztrodivattá váltak, és amikor igazán sznob és mindentudó módon viselkedünk (mindenkivel előfordul), hajlamosak vagyunk legyinteni rájuk: „Megint ez a rozéfröccs? Nagyon lejárt már...”
Bár én a rozéfröccsöt sosem tudnám megunni, egy-egy újabb áprilisi medvehagymás receptgyűjtemény láttán mégis előfordulhat, hogy fásultan reagálok. És ezzel elkövetem a hibát, amitől mindenkit óvni szeretnék. A friss, minőségi, szezonális és többé-kevésbé háztáji, kézműves és regionális termékek nem attól jók, hogy csak a szűk, értő elit játékszerei. Gazdasági és kulturális értelemben is kívánatos és üdvözlendő, hogy ezek a termékek minél szélesebb körben népszerűvé váljanak, hogy édesanyám is medvehagymás receptekkel kísérletezzen, hogy a hagyományosnak tekintett belvárosi étterem spárgával innováljon és hogy koncertre induló fiatalok vágyjanak egy jó rozéfröccsre.
Bár látszólag a lakóközösség egyetlen tagját sem érdekelte éppen a rozéfröccs, az én gondolataim aznap is a hűsítő italhoz kanyarodtak vissza. Kívánom, hogy hamarosan minden lakó spárgáról, illatos fehérekről vagy éppen kézműves borászatok proseccóiról ábrándozzon. Nem csak nekem lenne jobb.