Vegyünk két vörösbort. Az egyik legyen toszkán, a másik mondjuk salentói. Az első nem teljesen sangiovese, de legfőképp az. A másik primitivo, de hívhatjuk zinfandelnak vagy tribidragnak is, ha amerikai népszerűségére vagy horvát eredetére szeretnénk utalni. Két olasz vörös a terítéken.
A bor elsősorban sangiovese, canaiolo és ciliegiolo szőlőfajták házasítása, a Fattoria di Fubbiano által Lucca környékén művelt mintegy 20 hektáros szőlőbirtok terméséből készült.
Az illata elsőre kicsit bőrös, erdei gyümölcsökkel megpakolva, kényesen egyensúlyozik az animális-bőrös illatok és az egyre inkább burjánzó gyümölcsösség között. A zamatossága is rendben van, az erdei gyümölcsös vonal folytatódik, nincs benne semmi túlzás, jó inni.
Azt se mondanám, hogy nagy mélységeket fedeztünk fel benne, nem is a komplexitást érdemes keresni benne, inkább, hogy a második pohárhoz találjunk valami jó ételt, nem túl fűszereset, de hús legyen benne és még inkább élvezni fogjuk.
86/100 pont, kb. 12 €
A pincészetet 1962-ben 19 helyi szőlősgazda hozta létre, a San Marzano di San Giuseppe környéki területeken ma 1200 tagja van a szövetkezetnek. Az Il Pumo elég basic-sorozat az elsősorban primitivo és negroamaro fajtákkal dolgozó pincészetnél.
Intenzív illatú bor, elsőre nem tűnik veszélyesnek, de van benne erő is. Az illatban elsősorban szilva és cseresznye jelenik meg, van benne délies, mediterrán fűszerességből is. Kicsit olyan, mint egy gumibogyószörp, alkohollal – bár nem kortyoltam valódi gumibogyószörpöt sosem, de ilyennek remélem. Kortyban is jön az édes gyümölcs, mellette rozmaring és vanília.
Jó struktúra, szép arányok, van benne kikacsintós vagányság.
87/100 pont, kb. 7 €