Hetényi Emesével kezdünk beszélgetni, mert édesapja épp egy megbeszélésről érkezik. Közben az udvar felől épp beesik egy kirándulócsoport, akik jó rozé fröccsre vágynak, hátul pedig az IFA beindításán erőlködnek a melósok. Emese gyorsan intézi, amit kell, majd gyakorlottan kezd bele a mesélésbe és elmondja, hogy szinte együtt nőtt fel a borászattal, minden kényszer nélkül választotta ezt a szakmát, hivatást. Majd rögtön le is szögezi: a látszat ellenére ők tüke pécsiek.

Több generáció óta foglalkozik a család borászkodással. Viszont a komolyabb tevékenységet '93-ban kezdtük, akkor még társas vállalkozásban. Akkor épült ez az épület és akkor még csak arról volt szó, hogy itt telepítünk némi szőlőt, de amúgy a vendégházat igyekszünk hasznosítani és ahhoz pluszként jön majd a borkészítés – mesél Emese a kezdetekről. A hely adottságai egyébként alkalmasak lettek volna a szőlőtermesztésre, csak adódott egy lehetőség és éltek vele. Így vásárolták első területeiket a szekszárdi decsi Aranyhegyen, amely terület ma is a nagyját adja a teljes 36 hektárnyi szőlőjüknek. Ehhez jön hozzá a később vásárolt alsónánai Kürtös-hegyen egy kisebb terület.

A borászat ma már nem társas vállalkozásként üzemel, hanem családi borászatként aposztrofálják magukat. A borászat titka a nevében rejlik. Indivinum vagyis individuális borok. Egyedi és önálló borokat készítünk, mely nagyon eltér a jelenlegi trendektől – büszkélkedik Emese, közben pedig befut édesapja, Hetényi János is, a borászat névadója és egyben a borász, aki mindjárt folytatja is a gondolatot: ez tudatos, mi nem akarunk olyanok lenni, mint bárki más. Pont ebben rejlik a Hetényi Pincészet igazi ereje. Igaz, hogy ezzel a technológiával nem tudjuk felvenni a versenyt más hasonló kaliberű borászatokkal, de mi igyekszünk megmaradni a fenntartható fejlődés útján. Emberközeliek próbálunk lenni. Szerintem nagyon fontos a borban a hozzá kapcsolódó beszélgetés például. Ráadásul nekem nagy szívfájdalmam, hogy az elmúlt évek alatt eddig talán ha öt olyan ember volt, aki meg szerette volna nézni a szőlőnket. Pedig szerintem ennek kéne a természetesnek lenni. A legtöbb fogyasztónak manapság sajnos csak az ár számít és semmi más.

A borkészítés nálunk teljesen  tradicionális módszerekkel történik, csak nagyobb méretekben, mint általában egy kézműves borászatban. A borkészítés során az egyetlen mesterséges adalék, amit használunk, a kén. Ha fajélesztőt használunk is, akkor tápsó nélkül, csak nagyon kivételes esetben tesszük. A szőlő ugyan nem biogazdálkodással van művelve, de minden permetezést integrált növényvédő szerekkel csinálunk – avat be minket Emese a borkészítés gyakorlati részébe. Mindez természetesen befolyásolja a piacon való részvételüket:

Ez a fajta mód, ahogy mi a borainkat előállítjuk, azzal jár, hogy nem tudom előre megmondani, mikor készül el a bor. Egy keretet be tudok lőni, de ez nehezen kiszámítható, így a boreladást is kissé hektikussá teszi, de ezen semmiképpen sem akarunk változtatni, hiszen ez is hozzájárul a borászat egyedi karakteréhez– szögezi le Hetényi János (Akit egyébként nemrégiben beválasztottak a Szekszárdi Borászok Céhébe a borok minősége és a borok iránti elkötelezettsége miatt – a szerk.). Éppen ezért lehet az, hogy bár sok helyen fellelhetők a Hetényi-borok éttermektől a kocsmákig, de a legfontosabb a helybeni értékesítés.

A Hetényi Pincészetnél azonban nem csupán a borról szól az élmény. A vendéglátás náluk épp olyan fontos, mint a minőségi borkészítés. A vendégház kialakítása, a kilátó és maga a táj is mindmind hozzájárulnak ahhoz, hogy az idelátogató vendégek felejthetetlen élménnyel térjenek haza. Persze ennek a helynek a megtalálása nem éppen egyszerű és ezt Jánosék is tudják. Szeretnének is ezen változtatni, így a hosszú távú tervek közt szerepel, hogy a most már szinte teljesen akadálymentesített vendégházat jobban bevezessék a köztudatba. Tudjuk mi is, hogy az nem elég, hogy jó a hely, szép a kilátás és jók a borok. A vendégnek ide kell jönnie, hogy ezt megtapasztalja. Ránk kell, hogy találjanak valahogy az emberek, és ezen nekünk még sokat kell dolgoznunk – vallja be János.

Arról, hogy milyen borokat kedvelnek, egybehangzó a vélemény. Hangulat- és persze helyzetfüggő a dolog, de míg Emesénél a rozé a favorit, addig János inkább a munkásabb borokat kedveli, mint a kadarka vagy a pinot noir. A beszélgetés közben nagy az összhang apa és lánya közt. Saját bevallásuk szerint nincs köztük nézeteltérés és a fontos dolgokban is egyformán gondolkodnak. Ez látszik is. Egymástól átvéve a szót, hatalmas lelkesedéssel beszélnek arról, amit az elmúlt majd húsz év alatt felépítettek. A pincészet folyamatosan alakul és változik, de igyekszik megmaradni annak, ami. Nagyrészt pályázatok nélkül, saját erőből fejlesztenek mindent. Amikor ott jártunk, épp a címkefrissítés zajlott a pincészetben, miközben persze már készülődtek a szüreti munkákra.