Mint mindig, ha eltévedek az idegen fogalmak erdejében, a Merriam-Websterhez fordulok tanácsért. Valószínűleg a híres szótár szerkesztőit is foglalkoztatja a csipegetés elglobalizációsodása, mert márciusban egy teljes cikket szántak annak, hogy a különböző, az angolban az előétel-félékre használatos kifejezéseket összegyűjtsék.

Alapjában véve háromféle megközelítést ölelnek fel a definícióik: az alkoholos italokat, a nyitott szendvicseket (ajánlott szakirodalom: Woody Allen: A Szendvics feltalálása) és a “mindenféle kajából látszólag random összerakunk egy keveset az asztalra” típust.

A “csipegetős” tálak, tálalódeszkák, dobozok és asztalok úgy gondolom, a sajttálak és az eredetileg húskészítmények kóstoltatására szolgáló francia charcuterie (ejtsd kb.: SHärˈko͞odərē) 21. századi utódjai. És vannak is, akik ezt a szót használják, más meg mást talált ki. Magyar elnevezéssel még nem találkoztam, talán a látványcsipet lenne nálam befutó. Olyan megnevezéssel is találkoztam, hogy “vega charcuterie”, ami oximoron, hiszen a charcuterie eredetileg kizárólag húsfélét tartalmaz. Sőt, olyannal is, hogy “görög charcuterie” - ami persze a mezze. Merthogy a tapas, a mezze, és a mi előételünk is ugyanerre a célra szolgál. Csak ezek nem feltétlenül ennyire összetettek és látványosak!!!

A 21. századi Charcuterie-n általában van sajt, többféle szalámi, ropogtatnivaló, sós/savanyú apróságok, gyümölcs. De ahogy megfigyeltem, ennél jóval lényegesebb, hogy mind az 5 íz megjelenítésére törekszenek. Mondok pár példát, jó?
Az umami lehet sonkaszelet vagy parmezán,
az édes lehet szőlő, datolya, répa vagy alma (pl. Pink Lady),
a kesernyés lehet pekándió vagy mandula,
a savanyúnak mondjuk olívabogyó, kapribogyó vagy ecetes uborka, esetleg alma (pl. Granny Smith)
a sósnak pedig ott vannak a ropogtatónivalók, a sósabb szalámik.

A művészet leginkább abban áll, hogy - ugyan lehet, hogy valaki CSAK ÉS KIZÁRÓLAG egyfajta ízt fog kicsipegetni a felhozatalból - a feltálalt falatkák harmóniát is alkossanak. Ehhez már nemcsak kreativitás, hanem tapasztalat és szaktudás is kellhet. Gondoljunk bele, ha egy borkóstolón rosszul “csipegetünk”, oda a bor ízélménye!

A magam részéről olyan receptekből indulnék ki, amik főzés nélkül is jók, és többféle íz olvad bennük össze. Magyarul szétszedném egy képzeletbeli klassz szendvics összetevőit, szétszórnám egy vágódeszkán, és passz. Mondjuk a nálam klasszikussá vált kovászos barna kenyér - kéksajt - pirított mogyoró kombót. Vagy a paradicsom - cheddar - kaliforniai paprika - zöld pestó - cheddar, cruton - cheddar variánst. Esetlen rádobnék még valami sajtot. De az ízek minél több sípján próbálok játszani fejben, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mindezt még ízlésesen össze is kellene rakni.

No, ehhez aztán gondoskodik puskaporról az internet. Olyasmiket mondanak, hogy kezdd a nagyobb elemekkel, és haladj a kisebb alkotórészek felé. Hogy álmodd meg az asztalt. Tökmaggal, áfonyával, ehető virágocskákkal (pl. árvácska), vagy ehető csillámporral ráérsz a végén is megszórni - mondják. A színek is fontosak, és az alakzatok is.

Ugyanis egyértelmű: a látvány az, ami miatt mindez népszerű lett. Az nem 21. századi charcuterie, ami miatt nem veszed elő a mobilod, és kattintasz párat. Egy idealizált világba repülük, a mi epreink harántosan vannak felvágva és elcsúsztatva, szeletnyi szalámijaink rózsákká csavarodnak (“egy kollégám megtanított arra, hogy ha a szalámit picit több ideig tartom a kezemben, a benne lévő zsír felmelegszik, és így könnyebb formázni” - szól egy 51 lájkot kapott komment), almaszeletkéink legyezőt formáznak, hummuszunkon hullámvonal. “Pikcsörpörfekt” ahogy a kettes buszon sminkelő tinilányok mondanák. Ma már a közösségi média határozza meg, mit eszel.

Azt hiszem, addig nincs komoly bajom mindezzel, amíg ezek a falatkák finomak is. De beleborzongok egy olyan világ lehetőségébe, ahol már a gasztronómiában is (a széplelkűek kérem, az is szótól tekintsenek el) többet számít a kinézet, mint a belbecs.

Mostan rút ételekről álmodom.

Legcsúfabb a spárga. 

Sajnos simán meg lehet enni egyedül egy kétszemélyes 21. századi charcuteriet is. Nem személyes tapasztalat - de úgysem vallanám be, ha elcsipegettem volna. “Tudja, a madarak valójában nagyon sokat esznek. Ihi. Nem mintha olyan sokat tudnék a madarakról. Tudja, én tömni szeretek. Mármint… taxidermia” - jegyzi meg Norman Bates  Hitchcock Psycho-jában. Ezt tartsuk észben azért.