Kérem Várjon!
Cikkek
Borozott a média
Régió Bora és Régió Média Bora 2012
bori
2011 July 01.

A Dél-dunántúli Régió idén már ötödszörre választott bort, a rendezvényt a Dél-dunántúli Falusi Turizmus Klaszter szervezte, akikhez a Régió Média Bora első ízbeni megszervezésével a Dél-dunántúli Borturisztikai Klaszter is betársult. A zsűri kétharmada közéleti-gazdasági személyiségekből áll, egyharmadát a média borbarát tagjai tették ki. A korábbi évek balatonboglári-szekszárdi sikereit az idén leváltotta a pécsi és villányi diadal.

Összesen 44 bort neveztek a régiós megmérettetésre, amelynek elsősorban a figyelem felkeltése a célja a térség boraira. A gazdasági, közéleti, turisztikai és médiaszemélyiségekből összeállított társadalmi vagy fogyasztói zsűri nem feltétlenül a szigorú szakmai szempontok alapján pontozott, sokkal inkább vásárlói szemmel és ízleléssel. Idén első ízben a média tagjai külön választottak bort, a megyei napilapok (Dunántúli Napló, Somogyi Hírlap és Tolnai Népújság) mellett a Dining Guide, a Time Out Pécs és a Pécsi Borozó munkatársai is részt vettek a választásban.

A Régió Bora 2012 (a bizottságok mindig a következő turisztikai szezonra választják a bort) vörösborban a Polgár Pince Villányi Elixír Cuvée 2007, míg fehérborban a Lisicza Borház Pécsi Sauvignon Blanc 2010 bora lett.

A Régió Média Bora 2012 címet első alkalommal vörösborban a Blum Pince Villányi Francz Cuvée 2007 bora, míg fehérben a Matias Borászat Pécsi Sauvignon Blanc 2010 bora nyerte el.

banner