Ercsey szerkesztő úr legutóbb A holtak enciklopédiája című Danilo Kiš-kötet címadó novellájában említett nem egészen világos „prokupaci asztali világos”-nak járt utána, ami az eredetiben „prokupačko belo, obično”, magyarul „prokupljei asztali fehérbor”.

Erről jutott eszembe az új Houellebecq-regény, a Szerotonin (amelynek címét, ha egy kicsit is oldalról látom, állandóan így olvasom: Szeretetotthon), pontosabban az a rész, amikor arról van szó, hogy Normandiában az emberek „parázs fölött grillezett hüvelykagylót és aprórákot grilleznek”, amit „muskotállyal”öblítenek le.

Tótfalusi Ágnes a kezdetek óta Houellebecq tapasztalt, tájékozott, rutinos, jártas, gyakorlott, hozzáértő, verzátus (nem akartam leírni – eddig bírtam –, hogy „avatott”) fordítója, de a borszaknyelv külön világ, és egy műfordító nyilvánvalóan nem lehet arra optimalizálva. Ez a muskotály tehát leginkább csak a borivó Houellebecq-olvasóknak lesz gyanús, főleg ha volt alkalmuk ott ülni vagy húsz éve a Magyar Borok Házában rendezett Sajtó Borklubokon, amelyek egyik rendezvényén a néhai Eperjesi Imre professzor mutatott be egy francia fajtát, azzal a kaján megjegyzéssel, hogy az annyira híján van minden határozott karakternek, hogy még a tengeri ételek ízét sem képes elnyomni.

Már nem tudom, ő ecsetelte-e olyan érzékletesen, vagy csak elképzeltük a francia bornómenklátorokat, ahogy ülnek valami komor asztalnál, és már majdnem minden borhoz hozzárendeltek valami ételt, de az egyik, akit sürgetett az idő, a hosszas, tanácstalan hümmögésnek így vetett véget: „Nekem indul a vonatom, és ez úgyis olyan semmilyen, legyen ez akkor a halbor, jó?” És azzal el is helyezték a fajtát, amelynek neve franciául és magyarul egyaránt: muscadet.