Kérem Várjon!
Cikkek
Bikavér lett Szekszárd bora
Szent György-napi díjátadó és borkóstoló
Guld Zsuzsanna & Mester Zoltán
2010 April 26.

Idén csak aranyérmes borokat díjaztak a Szekszárd borvidéki borversenyen. A szombati, 11. Szent György-napi Borünnep a hagyományos díjátadóval kezdődött a Művészetek Házában, délután pedig a nyertes borok kóstolójával folytatódott a főiskolán. Ahogy tavaly, úgy idén is a Mészáros Borház kapta a Szekszárd Város Bora címet: míg az elmúlt évben bevezetett elismerést akkor kékfrankossal, most bikavérrel nyerte el a borászat.

„A bor adja Szekszárd hírnevét, a bor adja Szekszárd hagyományát” – mondta el Horváth István polgármester a Borünnep megnyitóján, egyúttal megköszönve a borászok áldozatos és szorgos tevékenységét. „A borászaink munkája meghatározza a város megítélését. A szekszárdi bor már divatba jött.”

A borverseny szabályzata miatt nem díjazták az ezüst vagy bronz érmes borokat. Az ugyanis kimondja, hogy amennyiben a versenyen részt vett minták legalább harminc százaléka aranyat kap, nem osztanak ki más érmet. A határt már így is többször megemelték az elmúlt években: várhatóan jövőre is változtatnak a szabályokon.



"Boraink egyre nagyobb sikerrel vesznek részt a különböző versenyeken” – vette át a szót Módos Ernő, jelezve, hogy amelyik versenyen ma szekszárdi bor elindul, ott érmet is szerez. „Különösen igaz ez az érlelt, nagy vörösborokra, amikhez a világszínvonalat is mérni lehet.”
Módos ezután rövid szakmai összefoglalót tartott. Mint elmondta, a versenyre 210 minta érkezett, ezek több mint fele már palackos kiszerelésben. Évjáratok szerint a 2006-os (13 minta) és 2007-es (56 minta) bizonyult a legeredményesebbnek, összesen 30 arany született. A 2008-as évjáratból 60 bort neveztek, ezek közel fele kapott aranyérmet. Módos hozzátette, hogy a borverseny tendenciáin is jól látható a pincék és borászok fejlődése, a technika és szőlőmunka megváltozása. „A tájból fakadó sokszínűség érték Szekszárdon, s a borainknak ezt kell tükröznie” - tette hozzá.



Arany érmes borok itt, a délutáni kóstolón pedig Guld Zsuzsanna jegyzetelt a Pécsi Borozónak (olvasható a különdíjak alatt).

Különdíjak:
Legeredményesebb kistermelő: Misóczki Pince
Legeredményesebb fiatal borász: Sebestyén Csaba
Legeredményesebb borászat: Fritz Pincészet
Legjobb hordós bor: Fritz Pincészet Cabernet Sauvignon 2008
Legjobb vörösbor: Prantner Ferenc Cabernet Franc és Cabernet Sauvignon 2008
Legjobb bikavér: Mészáros Borház Bikavér Reserve 2007
Legjobb kadarka: Remete-bor Szekszárdi Kadarka 2008
Legjobb kékfrankos: Hetényi János Pincészete Szekszárdi Kékfrankos 2009
Szekszárd Város Bora 2010: Mészáros Borház

Guld Zsuzsanna kóstolási jegyzete

Szakmai munkásságom egyik legszebb élménye volt, köpőcsészével, pohárral és jegyzeteimmel a kézben, hogy kóstolhattam a szebbnél szebb aranyérmes szekszárdi borokat. Versenyt futottam az idővel, mert 20 kiváló szekszárdi pincészet borai és borászai sorakoztak a szekszárdi főiskola aulájában, s három óra állt rendelkezésemre. 

Dúzsi Tamás Cabernet Sauvignon Rosé 2009
Mesés, gazdag, édes-virágos illatok, ahol szépen ott vannak a gyümölcsök, csukott szemmel szagolva egy gazdag gyümölcstál jut eszembe. Ízében ugyanaz a gyümölcsgazdagság, behízelgő kedvesség, frissesség, üdeség, ami egy szép rozé nélkülözhetetlen velejárója.

Tüske Pince Siller 2009

Illata intenzív, gazdag gyümölcsök érezhetőek, ízében kicsit kevesebb a gyümölcs, mint amennyit az illatból várnánk, de szép ez a siller, aminél a merlot dominál, de emellett a kékfrankos és zweigelt visz bele még több szépséget. Kesernyésség jellemzi a végét, ami szekszárdi jellegzetesség.

Fritz Pincészet Portugieser 2008
Kezdetben zárkózott az illata, ízében viszont szép, kerek savak alkotják, magas alkoholtartalom (15 %) és sötétrubin színe mellett. DecsinSzőlőhegyről származó alapanyag. Szárazpróba: rendkívül gazdag, gyümölcsös.

Trieber Géza Kadarka 2008
Kell neki idő ahhoz, hogy megnyíljon. Bakta-dűlőből származik a szőlő, ez illatában meg is jelenik. Kedves, szelíd gyümölcsök illatban, ízében ugyanúgy a gyümölcsök sokasága, hosszú nyeletű bor, mely sokáig megmarad szánkban.

Illyés Kúria Kadarka 2008
Ennél a Porkoláb-völgyből származó tételnél rendkívül szép érlelési jegyek fedezhetők fel, aszalt szilva, ami előtérbe kerül, és a 8 hónapos barrique érlelésnek köszönhető. Megvan benne a fajtajelleg, szép bor.

Fritz Pincészet Kadarka 2008
Ez a kedves, könnyed, szép kadarka 3 területről származik: Bátaszék, Decsi Szőlőhegy és Szekszárd. Nehezen nyílik meg, illatában kissé visszafogott, de ott bújkálnak a gyümölcsök, lehet szeretni.

Aranyfürt Mg. Szöv. Kadarka 2008
Szép, tiszta, gyümölcsös illatjegyek, benne van a fajtajelleg, ízében ott vannak a csersavak, nem bántón, jól áll neki. Szekszárdi kadarka lévén a kesernyésség is végigkíséri. Szép tétel, melynél az ár-érték arány kiváló. Best buy!

Bodri Pincészet Kadarka 2008
Remek illat, gazdag fűszervilág, emellett gyümölcsök és nem utolsó sorban a fajtajelleg is ott van. Ízében ugyanaz a fűszeresség, nagyon szép tétel, pici kesernyésséggel a végén, ami hozzá tartozik, nem lehet betelni vele, gyönyörű szárazpróbával zár.

Márkvárt Pince Kadarka 2008
Gazdag fűszervilág üdvözli a kóstolót, már ezelőtt kedvesen fogad a nem túl mély színvilággal, behízelgő ízkompozíciókkal, lekerekedett savakkal, és némi glicerinédességgel. Simulékony, jól iható bor, 13% alkohollal. Gazdag, gyümölcsös szárazpróbával búcsúzik.

Remete-Bor Szekszárdi Kadarka 2008
Illatában fűszerek sokasága bódít, ízében némi kesernyésség és csípősség található, ami kimondottan jól áll neki, a csípős fűszerek jutnak eszembe kóstolásakor. Valóságos mestermű így összeválogatni egy borban ezeket.
   
Pálos Borműhely Campus 2009
Gyönyörű színvilággal indít, illatában édes gyümölcsök, aszalt szilva, ízében lekerekedett savak jellemzik, sokkal többet mutat meg magából, mint amennyit ízében ad. De nincs hiány semmiből, se gyümölcsből, se tanninból. Szép szárazpróba, és amíg ebben gyönyörködöm, diós utóízt érzek a számban.

Takler Pince Szekszárdi Bikavér Reserve 2006
Gyönyörű mély, nagy testre utaló színvilág, édes, mesés gyümölcsök az illatban, ami rendkívül összetett. Sokrétű, mégis az aszalt jegyek egyből felismerhetőek. Gazdag íz, amit szinte „harapni” lehet, szép tanninnal, rendkívül hosszan tartó utóízzel. Mennyei szárazpróba, édes, kedves virágos illatokkal.

Halmosi Pincészet Bikavér Válogatás 2007

Ez a Bikavér a hagyományos technológiával készült, 60% kékfrankos, 12% kadarka, 14% merlot és 14% cabernet alkotja. Szép, tiszta, gazdag gyümölcs és fűszer jellemzi illatban, ízében lekerekedett savakkal, szép tanninnal rendelkezik. Hosszan tartó gazdag ízvilággal, mennyei szárazpróbával búcsúzik.

Sebestyén Pince Ivánvölgyi Bikavér 2007
Visszafogott illatok kezdetben, majd az aszalt gyümölcsök kerülnek előtérbe. Ízében szép, lekerekedett savak jellemzik, ahol a fűszerek és gyümölcsök gazdagsága az ami rabul ejt. Hosszan tartó, szép ízvilág, amit az 50% kékfrankos, 10% kadarka, 20% merlot és 20% cabernet alkot.

Mészáros Borház Bikavér Reserve 2007
Nagyaranyat kapott 96 ponttal, és ezzel Szekszárd Város Bora lett. Új vonalas, melyben 50% hungarikum és 50% világfajta van. 40% kékfrankos, 10% kadarka, 30% merlot és 20% cabernet franc alkotja. A kékfrankos szőlő a Bodzási-dűlőből, a kadarka a Malomoldali-dűlőből, a merlot a Kerékhegyről, és a cabernet franc Hidaspetréről származik. Illatkavalkáddal köszönt a bor, a másodlagos fahordóból származó aromajegyek mellett ott vannak a kedvességet adó gyümölcsök, fűszerek, a vanília, egy kis füstös jelleg. Rendkívül sokoldalú bor, ízében az aszalt szilva, a vanília, fás-füstös jegyek fedezhetőek fel, némi glicerinédesség, búcsúzóul mesés szárazpróba.

Posta Borház Cabernet Franc 2007
Gesztenyéstető területről származik az alapanyag, mely gazdag fűszereket adott a bornak, ebből is a fűszerpaprikát emelném ki. Ízében van egy kedves édesség, mely glicerinédesség 15,8 % alkoholtartalommal. A bort lesimult savak, szép tanninok, és gazdag fűszervilág jellemzi.

Mestrineli Borászat Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2007
Kezdetben visszafogott illatok jellemzik a bort, ami meg is mutatkozik abban, hogy ízében többet ad mint illatában. Szép savgerinc, fahordós érlelésből származó ízjegyek, melyben ott a fűszerpaprika.

Eszterbauer Borászat Tivald Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2007
A Tivald Görögszóról származik, gazdag fűszerek jellemzik illatban, ami kedves és nagyon behízelgő. Ízében ott a szép savgerinc, tannin, kellemes fűszerekkel, aszalt gyümölcsökkel megáldva, nagy bor ő.

Dániel Pince Vamp 2007

Szűretlen bor, csömöszöléses technológiával készült. Spontán alkoholos erjedés és almasavbomlás, két év fahordó. 80% cabernet sauvignon és 20 % cabernet franc alkotja ezt a különleges, kenyérhéjra emlékeztető illatvilággal megáldott bort, ami mellett párhuzamosan jön a fűszer is. Édes, kedves illatok, emellett, ízében már
sokkal több a fűszer, kerek savakkal, szép tanninokkal.

Prantner Ferenc Cabernet Sauvignon – Cabernet Franc 2008
Gyümölcsökben rendkívül gazdag illatvilág, viszont ízében nem ad annyit, mint amennyit illatából várnánk tőle. Érdekes bor, szép tanninokkal, és gazdag szárazpróbával, ahol felidézhető az aszalt gyümölcsök sokasága.

Heimann Családi Birtok Franciscus 2007
Valami új, valami különleges, más mint a többi bor, nagyarany a versenyen! Az Umbriából származó sagrantino szőlőfajtát házasították a Porkoláb-völgyből származó cabernet franc-nal. Selymes, bársonyos bor, meseszép ízekkel, mennyei illatgazdagsággal, ahol felfedezhető a meggyes, vaníliás, csokoládés jelleg. Harmónikus savak, szép tanninok, melyek a gyümölcsből származnak és nem a fahordós érlelésnek köszönhetőek.
Szép utóízek, gazdag szárazpróba, hosszan tartó ízek.

Mészáros Borház Merops 2007
A név jelentése: gyurgyalag. Rovarevő, védett madárka, a kártékony rovarokat gyűjti össze, így elkerülhető a szőlőben a rovarírtó használata. Ezek a madarak a magas löszfalakban élnek, a szőlőben, a Malomoldal-dűlőben. Ezt a tételt cabernet franc, merlot és cabernet sauvignon alkotja. Illatban rendkívül gazdag fűszervilág tárul elénk, emellett megjelennek piros bogyós gyümölcsök, kedves, édes illat ez, az érett gyümölcsök sokaságában. A fahordós érlelésből származó jegyek igen határozottak, jól áll neki, 2 éves tölgyfahordós érlelésen esett át. Gazdag szárazpróba jellemzi.

Bodri Pincészet Optimus 2007
Illatban a vanília, valamint aszalt gyümölcsök jellemzik, ez jelzi, hogy a szőlőből származó aromajegyek mellett szépen ott vannak a másodlagos aromajegyek. Harmónikus, szépen megalkotott nagy vörösbor. Rendkívül szép és hosszan tartó utóízzel. A magas alkohol és a csersav uralja, de nem telepszik rá.

(Ennyi fért bele  a szűk 3 órába, sajnálom, hogy nem tudtam minden tételt megkóstolni, de remélem lesz olyan lelkes rajongó, aki tesztelte a kimaradt tételeket.)