Kis csúszással ugyan, de mégsem idejétmúlt olvasmányként adjuk közre olvasóinknak Iványi Emese (kedves borklubos társunk és barátunk) írását, akinek volt szerencséje a Berliner Wine Trophy-n részt venni, bírálni. A versenyről, a módszerekről, a bírálatról, a hangulatról kapunk egy összefoglalót, érdekes végigolvasni. Mi a szerző sok megállapításával voltunk kénytelenek egyetérteni.
A Berliner Wein Trophy-t 14. alkalommal, február elején rendezték meg a német borfogyasztás és borkereskedelem metropoliszában, Berlinben. A Német Bormarketing Kht. (DWM) által már 1994-ben útjára indított verseny a kezdetekben a Weinmesse Berlin/Berlin Wine Show keretein belül zajlott, majd pár év alatt felküzdötte magát a legnagyobb, legelismertebb világversenyek sorába. Egyéves próbaidőszakot követően, 2004-től a Nemzetközi Szőlészeti és Borászai Hivatal (O.I.V.) hivatalos elismerését és szigorú védnökségét élvezi, mára a világ legnagyobb nemzetközi borversenyeinek egyike lett. Magyar érem 2009-ben született először – akkor rögtön négy aranyéremmel kezdtünk: Gere Tamás és Zsolt, Törley Pezsgőpincészet, Szent Gaál Pincészet és Vylyan Pincészet,.
2010
Idén újabb rekord dőlt meg Berlinben, 31 országból 3850 bort neveztek be a versenyre. Volt is bőven dolga a zsűrinek, mely között egy kis hazai küldöttség is bírált, immár második éve. Jelen sorok írója többedmagával nem csak a tapasztalatszerzés miatt örült az új meghívásnak, hanem a verseny helyszínéül szolgáló hotel kitűnő konyhája miatt is. (A kemény munka után mégiscsak megjár egy kis kényeztetés a gyomornak.)
A verseny menete, szabályok
A zsűribe jelentkezéshez egyébként ki kell tölteni egy adatlapot, különös tekintettel a bírálói szakmai tapasztalatokról, ki milyen bortípusokban jártas. A bíráló bizottságokat ezek alapján osztják el.
Első nap alapos tájékoztatást kaptunk a verseny menetéről és a szabályokról. A nemzetközi zsűri nagy létszáma miatt a szomszédos mozi termében gyűltünk össze, ahol a szervezők, az elnökség és az OIV biztos előadását és eligazítását a mozivásznon illusztrálva hallgattuk.
Az OIV szabályok szerint zajlik a kóstolás. Nem kóstolható 45 mintánál több egy napon, így a nemzetközi zsűri négy napon keresztül bírált. A kóstolás természetesen vakon zajlott, az OIV biztosainak, valamint a Berlin Szenátus szigorú felügyelete alatt.
A borok értékelése nemzetközi 6 tagú bírálóbizottságokban történt. Ügyelnek arra, hogy a bizottságok tagjai más-más országból érkezzenek. Minden egyes zsűri élére elnököt neveznek ki, aki ellenőrzi a kóstolás előkészületeit, helyes rendjét, a kiszolgálás megfelelő színvonalát, ellenőrzi a leadott bírálati lapokat, probléma esetén kérheti a minta visszakóstolását. Kóddal rendelkezik a zsűri, a zsűritag, a bor, tehát minden döntés visszakereshető.
A bírálat 100 pontos rendszert használ, vita kérdése, hogy ez pozitív vagy büntető pontos értékelésnek nevezhető-e. Személyes véleményem, hogy mindenképp jobb, ha az egyes paraméterek pontszámaiból adódik össze a bor végső értéke, mert mindez az objektivitást szolgálja. A legnagyobb szubjektivitással bíró pontszám lehetőség pl. az összbenyomás értéke, s ennek különböző megítélései pontszámban nagyon kis eltérést adnak az összpontszámhoz viszonyítva.
Szemlélet – a bírálás
A verseny (és általában a helyes borértékelés) szemlélete: egy jó borbíra felkészült és tudatos, koncentrált, határozott véleménye szakmai vélemény, ami kizárja az egyéni preferenciát. Tehát a tetszik – nem tetszik hozzáállás, az, amellyel nem lehet bort bírálni. Nagy felelősség van egy bírán, az érzékelésre és az objektivitásra kell figyelni. A borok iránti tisztelet megadására kértek minden zsűritagot, hogy adjuk meg az időt minden bornak, s a kóstolás csendben történjen.
Miért fontos mindez? Ha lazulnak a feltételek, akkor a bíráló zsűri elnök, vagy esetleg más hangadó könnyen elterelheti a tisztelt zsűri szuverén, önálló véleményét. Megszelídítik, vagy szigorúbbá teszik, mint amit elsőre gondolt, helyesnek érzett. Ez tetszett ebben a versenyben, hogy – bár nem külön bíráló fakkok voltak, hanem egy körasztalnál bíráltunk – a beszélgetés a bírálat alatt tilos volt. A pontozást utólag persze meg lehet beszélni, ha csak a pontok gyors felolvasásával is.
A zsűri általában azonos ponthatásokon belül mozgott, eltérések azonban előfordultak: ez általában nem is egyéni preferenciákon múlott, inkább nemzeti borstílusok terén szerzett tapasztalatokon. Talán minden nemzet kicsit más szájjal kóstol. A zsűriben néha máshogy értékeltük ugyanazon bort a német, a svájci és jómagam magyar – a három olasz bírától. A zsűri elnök kis humorral néha így ismertette a pontszámokat: Italy and rest of the world!
Az esetleges tévedéseket általában azzal igyekeztek kivédeni, hogy a bírálat szélső értékeit - tehát a legmagasabb és a legalacsonyabb pontokat kiejtették az értékelésből (mint a síugrásnál), és a maradék négy bíráló véleményéből átlagolják a tesztelt minták pontszámát. A bírának felelősséget kellett vállalnia az adott értékért. Ha valaki a többiektől nagyon eltérő pontot adott, magyarázattal kellett szolgálnia. Persze, mindezt a pontok leadása után.
Itt rengeteg anonim borral találkoznak a bírálók, szinte nyomasztó, hogy sokszor csak sejteni lehet, a világ épp melyik borvidékéről kóstolunk épp. Össze sem hasonlítható ez a kis közösségek borversenyeivel, ahol mindenki ismertnek véli az adott pohárban lévő bort. Játszottam is, odaírtam a jegyzeteimhez a vélt származási országot, vagy fajtát, vagy éppenséggel nagy kérdőjeleket. Az újvilági jelző sokszor bejött, de az biztos, hogy e találati aránnyal nem nyertem volna ötös lottót.
A verseny lezárása után a negyedik nap megkaptuk a kóstolt borok listáját, melyen a származási hely, a fajta és az évjárat volt feltüntetve. Szerencsére, hiszen ebből lehet igazán tanulni, képet kapni a világ borairól. A bírálati lapokat természetesen minden bor után le kellett adni, de aki emellett jegyzetelt magának, össze tudta vetni a saját borjegyzeteivel. A legnagyobb meglepetés számomra egy holland bor volt, ami meghatározhatatlan, egyedi karakterű vörösbor volt, s aranyat adtam rá.
A körülmények
A bírálat feltételei is természetesen OIV normák szerint zajlanak. Az elnökség és az OIV biztosok néha körbejárnak, mint a tanárurak, amíg az osztály dolgozatot ír. A személyzet, aki a borok szervírozásáért felel, jó iramot tartva suhan a poharakkal, a borokkal. Minden asztalra jut egy vagy két felszolgáló, akik a helyi vendéglátó iskola tanulói.
A borok „zokniba” csomagolva érkeznek. Tiszta pohár kell minden bornak, az egyes tételek után újat kaptunk. Vagy ha a töltögető kisasszonyok szemet hunytak és épp nem suhant arra az ellenőr, a vízzel való öblögetést választottuk inkább.
Talán az lenne a legideálisabb, ha nem palackból töltik ki helyben, hanem pohárban tennék a bort a tesztelők elé. A palackokat már órákkal a verseny előtt kibontják, így kellőképp szellőzve vannak, de biztosan vannak borok, amelyek a pohárba kitöltve pozitív vagy negatív irányba változnak. Szerencsére idő van minden borra, de természetesen arra nincs lehetőség, hogy jó hosszan elmerüljünk vagy tanakodjunk mind a 45 bor fölött.
A tesztelhető borok száma teljesen befogadható (45/nap), emellett az adott zsűri dönti el, hány bor után, s mekkora szünetet tartanak. A pihenő általában 15 boronként történik.
Az én szemléletem, hogy nem fajtát, vagy borországot keressünk a pohárban, hanem csakis magát a bort. Az igazság a pohárban van. Nekem mindig ez lebeg a szemem előtt: objektivitás, önállóság és pozitív hozzáállás. A bírálat közben mindig ott kell maradni agyilag és érzékszervileg. Erre tudatosan figyelni kell, mert felelősséggel tartozok minden nevezett bor mögött álló munkáért, s a saját ítéletemért. Így igazából az agy fárad el a koncentrációtól – de megéri.
Eredmények
A borok maximum 30%-a kaphat érmet. A határpontok: 92, 85, és 82. Idén 1,115 érmet osztottak ki, ezek közül 32 nagy arany, 819 arany és 264 ezüst született. Idén egy magyar bor tért haza éremmel, köztük aranyat kapott a Vylyan 2007-es Merlot-ja.
Berlin
Berlin egyébként külön cikket, sőt minimum egy novellát érdemelne. Egy sajátos hangulatú élő város, ahol az ember nem Németország fővárosában, hanem Berlinországban érzi magát. S ha már Berlin és bor, akkor két kihagyhatatlan tipp az arra járóknak, autentikus élménygasztronómiával, s nemes értelemben őrült háziurakkal:
Kurpfalz Weinstuben, Berlin legrégebbi borozója sok régi legendával, felejthetetlen helyi ízekkel.
Schlesisch Blau, egy időtlen, baráti hangulatú hely, ahol úgy fogadják az embert, mintha hazatérne. Öröm – és látványkonyha a’la rozzant sparhert, étlap nincs, csak napi egy menüsor, de az olyan!