Amikor az áldott kávéról beszélünk (miről is beszélünk, amikor a kávéról beszélünk?!), akkor tudnunk kell, hogy a népes család (rubiaceae) csupán két faját termesztik kereskedelmi céllal: az Arabicát és a Robustát. Ennél a pontnál már az átlag felhasználó is bólogatni kezd, mert e két nagy csoport populárisnak mondható, másfelől a hiperek polcain sorakozó csomagolások közül annyin szerepel a „100% Arabica” megjelölés, amennyi alapanyag az univerzumban sincs; jelenti ezt úgy ki a cikk írója, hogy nem tudhatja, mennyi olyan bolygó kering még az éj, fénylő csillagai körül, amelyeken kávét termesztenek…

Szóval maradjunk egyelőre annyiban, hogy durva közelítéssel kétféle kávébab vonja körül mindennapjainkat a koffeinmámor finom derengésével. Ennél a pontnál gyakori a vita kiélesedése, hogy akkor most melyik a jobb?! Holott mondhatnánk azt is, hogy „Te Mozartot szereted én pedig Salierit, na és?!” – pedig a kérdés megválaszolás nem annyira egyszerű.

Igazából, ha nem is teljesen, de az Arabica és a Robusta vonal azért jelentősen különbözik egymástól, hadd igazoljam ezt egy rövid összegzéssel:

Szóval e pillanatban eljutott odáig az Olvasó, ha egymás mellé tesz két marék babkávét, azt némi vizsgálat után meg tudja ítélni, pláne, ha egy keverékről van szó, amelyben mindkét fajta előfordul.

De szeretnék kicsit visszatérni az előző vitához: melyik a jobb?! Volt egy időszak, amely során a Robusta egyféle szitokszó volt, mintha az volna a család fekete báránya, amelyről tudunk, szégyelljük is, de azért meg kell tűrni az asztalnál, hiszen mégis csak a mi gyerekünk! Az Arabica vonalat pedig körüllengte egyfajta arisztokratikus felhang. (A cikk írásának idején a világpiacon intenzíven jön fel az Robusta jelenlét, amely nem pusztán gazdasági megfontolásból adódik.)

A bennem kialakult kép alapján megítélem a kutyabőrt az Arabica klónoknak, hiszen savtartalmuk, finom, ugyanakkor érzékeny textúrájuk, magasabb cukor-, ámde alacsonyabb koffein tartalmuk, eltérő kromoszóma számuk és termőhelyük okán valóban egy finom selyem hangulata lengi körül őket, díszekkel, fodrokkal, sértődékenységgel.

Ezzel szemben a Robusta számomra a polgárság: férfiasság, étcsokoládé, markáns koffein, magabiztos helytállás, stabil, kiegyensúlyozott teljesítmény, koránkelés, semmi hisztéria.

Szóval akkor melyik a jó kávé? Van-e olyan? Megmondható-e egyáltalán? – aligha. Tudni kell azonban hogy a legtöbb alkalommal az ital, amely csészénkbe kerül, egy úgynevezett: Blend. Ez azt jelenti, hogy különféle babok jól meghatározott keverékéből áll össze a végső forma. Amely gyakran azt jelenti, hogy számos Arabica klón kerül ugyanabba a csomagba, hogy közösségük még szebb összecsengésben örvendeztesse meg a fogyasztót. Avagy az is megeshet, hogy Arabica és Robusta szemek egyaránt megjelennek a Blendben, akár Robusta túlsúllyal is. No, akkor ki tegyen igazságot?! – természetesen kialakult ízlésünk, amely mindennél biztosabban vezet bennünket a saját-öröm napfényes teraszára, és pontosan emiatt érdemes keresgélni.

A cikk írója, megveszekedett olasz presszókávé hívő. Bevallja, teljes nyugalommal, hogy szereti, sőt talán igényli is a Robusta jelenlétet, máskor meg nem, szóval akkor most Mozart vagy Salieri?

Azonban egy dologban biztosak lehetünk: a jó kávé, megfelelően pörkölt, stabilan tárolt, összetételét tekintve az elkészített italhoz optimalizált, a főzet/forrázat friss darálásból, azonnal kerül a fogyasztó asztalára. Látható, különösebb varázslat, feltárhatatlan titok nincs, csak az öröm, amely végül is mozgatórugója a szenvedélynek. 

Fotók:

• Borítókép: Santa Lucia Mill, Helsar del Zarcero, Costa Rica. Sweet Maria's Coffee, Thompson Owen, 2010., www.sweetmarias.com
• Fotó 1: http://pollards.com
• Fotó 2: http://www.wisegeek.org