Kérem Várjon!
Cikkek
Akció, igyatok bort!
Szeptemberben alászáll a borok ára
bori
2012 September 07.

Amikor eljönnek augusztus utolsó napjai, már várom a postaláda nyikorgását, érkeznek a borkatalógusok! Ilyenkor minden valamirevaló hiper, szuper és diszkont, sőt c+c is borkatalógust nyomtat, vagy legalábbis a hagyományos reklámújság jelentős hányadát a boroknak szenteli. Tudjuk, csak értünk van a nagy olcsóság és nem a bennragadt tételeket söprik ki az új évjárat érkezése előtt.

Az első nálam a Tesco volt, augusztus utolsó napjaiban már küldte az igét, rögtön egy húzónévvel, hiszen a Polgár Villányi Birtok Cuvée mindössze 999 forintért dobja le magáról a dugót a címlapon. Örülünk, mert hát ez a bor eddig pont a duplája környékén volt elérhető. Itt engedtessék meg egy apró megfigyelés: míg eddig szinte mindig minden lapban szigorú szemű korrektorok és tördelők fotosoppolták ki az összes évjárat-megjelölést, itt a címlapon ott virít: 2010.A duplaáras meg a 2009-es bátyus volt, a különbséget a két év időjárása és ezáltal az évjárat minősége között persze nem mindenki tudja, úgy kell neki. Belül már el-eltünedeznek az évjáratok a címkékről, de sok esetben tudjuk, hogy a villányi szelekcióban 2007-es Gere, 2008-as Bock cabernet sauvignonok és egy Sauska Cuvée 13 2009-ből kapott helyet. Összességében egész jó áron, 6999 forintot kell a háromért fizetni. Nem a méret a lényeg, de van azért bor bőven, még a tájékoztatás is közepesnek mondható. Jó vétel a Tanyamacska Eszterbaueertől, három palack kettő árán 1533, de nekem akkor is inkább a Pinceátlag 1499-ért. Takler Trió egyet fizet, kettőt kap elven 1135/palack.

Másodikként kaptam meg az Interspar vaskosabb, méretesebb katalógusát, itt is egy Polgár a sztár, a Portugieser 799 forintért vehető-vihető, de itt a Bock Kékfrankos is szuperakciós, kettő palack 2580 forintba kóstál. Évjáratokat itt nem tudunk meg, itt aztán minden számot leszednek a címkékről. A Teleki villányiknak se tudjuk meg az évjáratát, csak azt, hogy kettő palacktól darabja csak 579 forint a pinot noirnak és a kékfrankosnak. Itt már jelölik, hogy a Mészárosék lettek az Év Pincészete, például a Szekszárdi Chardonnay 1290, a pinot noir rozé 1190 – de itt nem tudjuk meg, hogy ez normál, vagy akciós árként értendő. Mindenesetre ennyi. Rozéból a Polgár kettő darabtól 799, a Bock olaszrizlinget és hárslevelűt rejtő Mehri Cuvée 699 pénz. Malatinszky Illatos 1290, vannak rajongói a turán és kadarka házasításának. Vörösekben sorjáznak a nagy nevek, Gere, Tiffán, Vylyan, Polgár, no és Bock, ez utóbbinak kapható a Sugarbird Cuvée-je, egyedi címke, majd ötezer forintért. A kínálat gazdag, de a tájékoztatás felemás, inkább elégséges.

A végén jött az Aldi, három oldal bor, néhány esetben a termelőt is hangsúlyozzák (Laposa, Vylyan, Weninger), máskor az ár fontosabb. Laposának Rizling Friss 2011 (999) és Szürkebarát 2011 (1299) került be ide, a kisharsányiaktól a Portugieser 2011 (1299) és a Cabernet Franc 2007 (2999), míg Weninger a katalógusban Kékfrankos Cuvée, a címkén Válogatás 2008 néven szereplő bora (1699). Zárójelben a forintok, ugye. Én kipróbálnám a kunsági kövidinkát 499-ért nem tudom kitől és az Egri Chardonnay-t is az Ostorostól 799-ért, de egy ismeretlen mátrai cserszegi fűszeres is érdekelne egy próbára 499-ért.

A választás rajtunk múlik, ilyenkor el-elcsábulunk a hiperekbe borért, még ha leggyakrabban nem is ott vásárolunk. Én azt javaslom, maradjunk hűek kedvenc vinotékánkhoz, járjunk el ezentúl is a pincékbe kóstolni-vásárolni, de ha akció van, próbáljuk ki, amit máskor nem tennénk, ilyenkor olykor megéri. Akinek van jó tipppje, akciózzon velünk, ossza meg kommentben!

banner