Kérem Várjon!
Cikkek
A romkocsmák
Fröccs-kalauz: Sufni, Cooltour Café, A Szoba
szerk.
2010 August 30.

Három romkocsmát teszteltünk a Király utcán a Fröccs-kalauzba, és a várt hatás nem maradt el. Magas árak, kétes minőség, amit a hangulat sem tud feledtetni. Persze azért nem mindenhol.

A tematika azért kissé sántít, mert szigorú értelemben vett romkocsma nem működik még (vagy már) Baranya megye székesfővárosában. A várost elkerülte a lepusztult és nem használt épületek ilyesfajta átalakítása. Sok évvel a budapesti hullám után a pécsi romkocsmák már a kötelező panelekből építkeznek: a padlások és régiségboltok-bolhapiacok kifosztása után a fogyasztásra kínált termékek árainak felverése működő üzleti modell. A jelenség varázsát és lényegét azonban éppen az intézményesülés kezdte ki. A műfaj népszerűsége miatt azonban megengedjük magunknak a lazaságot, és három leginkább „romkocsmás” vendéglátóhelyet szedtünk össze Pécsről.


Sufni Söröző, Király utca 51.

Fiatal és bátor próbálkozás a Sufni, már csak azért is, mert pécsi pizzériák/kávézók/kocsmák egyik Bermuda-háromszögének számító helyén kezdte meg üzemelését. Az utóbbi időben egy évet ritkán élt itt túl vendéglátóhely, most régi bútorok és a vasárnapi bolhapiac lim-lomjai csalogatják az alteros fogyasztót. S működik ez, a szerethető kaotikus beltér őszinte, már-már naiv, az utcára kipakolt néhány asztal és szék pedig egészen kellemes helye a szubkultúrának. 

A palackos Teleki-borok bíztató kezdés ígérnek, de azért maradunk a folyó szekciónál, egységáron. (Félretesszük cinikus találgatásainkat, hogy a deci ár miért pont öt forinttal kevesebb, mint a közeli konkurenciánál.) Az olasz kisfröccs hideg, az íze azonban jellegtelen, vagy a bor erejével volt a gond, vagy túl sok szóda került fölé, nagy nyomot nem hagy az emberben, de rossz élménynek sem címkézhetjük. A kellemes üldögélést az sem zavarja meg, hogy a rozénak sem sikerül kimászni a szóda mögül, alig villant némi savgerincet, vagy alkoholt, bár így is üdítő nyárutóra.

Számla

Olaszrizling: 195 Ft
Rozé: 195 Ft
Szóda: 30 Ft
Kisfröccs: 225 Ft

Kétfröccsös hely

A minőséghez képest magas árak, legalább 25 forinttal. Bolondos és szerethető beltér, ami látszólag nélkülöz minden tudatosságot. Ha egész estére nem is akarunk, de útban valahova érdemes betérni.


Cooltour Café, Király utca 26.

Nem úgy, mint Budapesten a Szimpla, de a Szegedről importált Humánpláza rendesen felkavarta a pécsi alterhelyek békés kis tavát. A szomszédokkal meg a hatóságokkal való állandó hadakozás ellenére szépen terebélyesedik a vállalkozás, a kezdeti turkáló után van itt már kávézó, kocsma, parkoló és hostel. Látszólag talán leginkább Cooltour Café hasonlít a romkocsma archetípusára, bár nem annyira használták a régi bérház nyújtotta környezetet, mint inkább jelentősen a maguk képére formázták azt, ki van találva minden. Szegény alterember azonban keresve sem találhatna alkalmasabb helyet a bölcsészkedésre, a belvároshoz képest hatalmas kert oázisa minden valamire való művészléleknek (és lélek művésznek).

A borválaszték meglepően széles, de a palackos borok horror árait figyelmen kívül hagyjuk, Riczu-boroknak örülünk nagy lelkesen. Próbálunk elvonatkoztatni attól, hogy az annyira szeretett olaszrizling 2007-es címkével ellátott magnumpalackból érkezik. De belekóstolva szétesett és kellemetlen, a fröccsnek gyakorlatilag mosogatólé szaga/íze van. A rozéval se járunk jól, az még nem lenne baj, hogy az üvegalja kerül a pohárba, de a bor lapos és fáradt, csak a színe teszi azzá, ami. Azt sem mondhatjuk, hogy a szóda javítana rajta, mert nem hideg, buborék mutatóba sincsen benne, mintha csapi vízzel lett volna felhúzva a bor.

Számla

Riczu Tamás Siklósi Olaszrizling: 200 Ft
Riczu Tamás Villányi Rozé Cuvée: 200 Ft
Szóda: 50 Ft
Kisfröccs: 250 Ft

Másfél fröccsös hely

Bár a borok nagy kedvencek, itt és most nem szerepeltek jól. Kétségkívül stílusos és szemet melengető a Cooltourka, fröccsügyben viszont felejtős. Ráadásul aránytalanul drága borban, szódában meg főleg.


A Szoba Galéria és Kávézó, Boltív köz 2.

Ha már megnyílt (nemrég), nem mehetünk el mellette, ilyet még úgysem látott a város. Király utcáról fordulunk a Boltív közbe, rögtön jobb oldalt van egy ajtó, ott kicsi fekete tábla hirdeti fehér betűkkel A Szobát. Ami tulajdonképpen egy belvárosi lakás, albérlet, egy szoba. Mintha vendégségbe érkeznél. A régi bútorokkal minimál berendezett beltér helyett a teraszt, s annak műanyag székeit választjuk magunknak a tűzfal árnyékában, a házigazda-pincérlánytól fröccsöt kérünk.

Villa Negra borok kerülnek itt kimérésre, a piac egyik legolcsóbb, még egész tűrhető palackos borainak egyike. A rozé ennek a kategóriának meg is felel, kis faélesztős jóság köszön elő a műanyag pohárból, az alkohol szelíden elbújik mögötte. A szóda hideg és erős (talán ásványvíz). Kollégánk nem bír magával, s akkora bizalmat szavaz, hogy kér egy muskotály fröccsöt, s hiába a jó szándék, hibás döntésnek bizonyul.

Számla
Villa Negra Tolnai Ottonel Muskotály: 130 Ft
Villa Negra Tolnai Kékfrankos Rozé: 130 Ft
Szóda: 20 Ft
Kisfröccs: 150 Ft

Kétfröccsös hely
A kóstolt romkocsmák közül a legkiegyensúlyozottabb kínálat, a legjobb szóda, de ahhoz kevés, hogy ideszokjon az ember. De hetente-kéthetente bolondozni és felüdülni ajánlatos, még akkor is, ha nincsen fehér bor.

banner