Herger Ede borászatában minden úgy megy, ahogy a nagyoknál. Persze ő a munka nagy részét egyedül végzi, gondozza a szőlőt, fejti a bort. Csak a zöldmunkára alkalmaz segítőt. Szerényen, fel-felbukkanó büszkeséggel mutatja meg a pincéjét. A telket 35 éve vásárolta a család, és Herger Ede nem titkolja, hogy a kilátásnak és a környezetnek nagy szerepe volt abban, hogy nem adtak túl rajta.

„Igazi kézműves borászat vagyunk”– magyarázza Herger Ede. „Gyomirtót egyáltalán nem, rovarölőt is csak virágzás előtt használok. A szüleim Palkonyán éltek, s a háború előtt szintén kékoportót termesztettek. A családban tanultam a borkészítést.”

Otthonra azonban túl sok lett volna a megtermelt bor, ezért paradigmaváltásra volt szükség. A felesleget addig folyóborként árusító borászat '96-ban szerezte meg a palackozáshoz szükséges engedélyeket, a bővítéseket Herger Ede fia finanszírozta.

A jobbára őstermelők uralta Somsics-domb tetején ilyenkor ősszel színorgiát rendeznek a kicsi, különböző szőlőültetvények. A Herger-borok címkéi ezt a látványt örökítik meg, a gazdát ugyanis ez fogadja, amikor kilép a verandájára. Herger Ede nem titkolja: az ötletet, hogy saját festményeivel népszerűsítse a borait, egy olasz borásztól kölcsönözte. Utóbbi éppen ezzel vált híressé.

Bár az utóbbi időben (a trendet követve) rozét is készített Herger Ede, elsősorban vörösborral foglalkozik. A hagyományos módon, héjon történő nyílt erjesztéssel készített portugieserről pedig határozott elképzelései vannak. „Ez nem egy egyéves bor. A tisztességgel elkészített oportó csak úgy az ötödik évben kezd el öregedni, három évesen van a csúcson. Ezért én mindig csak a következő évben engedem piacra a boromat. Emiatt viszont mindig veszekednem kell a kereskedővel: nem hiszi el, hogy időt kell hagyni a bornak.”

Szavait a különböző borversenyeken elért eredményekkel támasztja alá. Az első elismerések még a nyolcvanas évekből valók (egy bor két egymást követő évben is aranyérmes volt ekkor), de van itt aranyérem országos soproni borversenyről, hegyközségi megmérettetésekről a közelmúltból. A válság most mégis begyűrűzni látszik a kis családi borászatba. Bár a „nyugdíjas főállás” egyelőre nincs veszélyben, a budapesti vinotékákban, Pécsett a Baranya Borházban értékesített borok mostanában lassan fogynak. „Eleinte nem volt nehéz, 2004-ig kifejezetten jól mentek a borok. Ma már nehézkesebb az értékesítés”– vallja be Herger Ede.

Elkeseredést mégsem érezni a hangjában. Szerencsére nem a megélhetésért, a talpon maradásért, hanem a szőlő, és a bor szeretetéért kell itt dolgozni, és ez a tény valami csendes nyugalmat és bájt kölcsönöz a legkisebb villányi borászatnak.