Belecsaptunk a lecsóba, buszra szálltunk és úgy tűnt, hogy nem is nagyon fogunk többé leszállni. Legalábbis volt, aki így érezte…
Nyitókép: Kilátás a Torre Aragonese mellől (fotó: Ercsey Dániel)
Miután az éjszakai záróbuli kezdett átcsapni dirty dancing-be, idejekorán leléptünk, így kevésbé viselt meg a fél 6-os kelés. Negyed hétkor már a sarki presszóban ittam a kávét és ettem a croissant-ot, egyrészt mert a szálloda csak héttől reggeliztet, másfelől azért mert hiába oldotta fel a világ a Covid megkötéseket, az olaszok nem követik a világot (legalábbis május végén még nem követték), így itt egyesével szolgálnak ki reggeliző asztalnál ami barátok közt is egy órás procedúra.
Fotó: Ercsey Dániel
Végül a busz negyven perces késéssel indul, de ez itt olyan megszokott, mint levegőt venni. Az út hosszú és unalmas, a táj szép is lehetne, ha nem lenne már május közepén kiégve nagy foltokban a fű. Persze nem csak ez a meglepő, aranylik a búza, duzzad a fákon az érett kajszi, miközben a szőlő azért nem tart előrébb a kelleténél.
Ciró Marina szőlői (fotó: Ercsey Dániel)
Majd három óra után megérkezünk az első borászathoz, a Librandi az áldozat. Vagy mi vagyunk azok, nézőpont kérdése. A buszról a szőlőben elszállva népviseletbe ötözött menyecskék tánca fogad, no meg legalább öt, fontosságának teljes tudatában beszédet mondó helyi polgármester. Van vagy negyven fok, a derék elöljárók fekete öltönyben izzadják ki magukból a szavakat, természetesen csak olaszul. Bor az nincs. Van viszont narancslé, föld ízű süti és végül egy pohár pezsgő is, közvetlenül az indulás előtt. A kávé viszont - legnagyobb meglepetésemre - elmarad. Nem úgy volt, hogy itt mindenki kávézik?
A Librandinál apró bormúzeum is fogad minket (fotó: Ercsey Dániel)
Librandi Rosaneti
Halvány barack szín, intenzív felhabzás, apró elegáns buborékok a pohárban. Illatában őszibarack, pici fenyőmag és zöldfűszerek. Kóstolva közepes test, jó savak, az ízben pici keksz és őszibarack. Frissítő korty, jó egyensúllyal. 87/100 pont
Fotó: Ercsey Dániel
A pezsgőbe fojtom bánatom, aztán vissza a buszra és tovább az ismeretlenbe! Hamarosan megállunk a tengerparti főúton és gyalog felhajtják a csapatot a 40 fokban a közeli hegy tetejére, egy spanyol erődítmény (Torre Aragonese) melletti étteremhez (Il Conte di Melissa). A folklór program kocsival beelőzött, mert itt is ugyanazok a hölgyek ropják a táncot. Az ebéd jó, csak a napra kitett cirói borászokat nem irigylem, senki sem kóstol, csak ellopunk egy üveg Ippolito rosét az asztalunkhoz, így vészeljük át a hőséget.
A Torre Aragonese (fotó: Ercsey Dániel)
Azt hittem a nehezén túl vagyunk, de tévedtem. Ebéd után városnézés Ciró-ban, tűz a nap, mindenki próbál a kőfalak árnyékában közlekedni, aztán az első nyitva tartó kocsmánál, ahol egyébként hideg palackozott vizet is árulnak, szétesik a csapat, önkényesen véget vetve a programnak. A szervezők egy ideig próbálkoznak, de gyorsan rájönnek, hogy innen erőszakkal sem lehet minket tovább vonszolni.
Innen egy tapodtat sem mozdulunk! (fotó: Ercsey Dániel)
Innen újra buszra pattanunk, hogy a világ legidiótább programján vegyünk részt: séta egy idős, ám nem túl attraktív szőlőültetvényen. Azt hittem ez a vég, de a következő megálló egy elhagyott rakétasiló/atomerőmű melletti piac romja, ahol komolyan semmi nincs, még kilátás sem, nem véletlen, hogy mindenki a kerítéshez kikötött szamarat fotózza.
Fotó: Győrffy Zoltán
Amikor pedig már végleg feladtam a reményt, hogy valami normális is történik velünk, megérkezünk a májusi naplementében egy gyönyörű udvarházhoz (Borgo Saverona), ahol medencék tagolják az olajfákkal beültetett kertet, és ahol egy izgalmas Ciró DOC kóstoló vár még ránk a vacsora előtt. Ez a hely tényleg fantasztikus!
Borgo Saverona (fotó: Ercsey Dániel)
A kóstoló után vacsora, közben élő zene, brazil francia és olasz slágerek, naplemente, bor a pohárban, sült polip a tányéron, mi kell még?
Borgo Saverona (fotó: Ercsey Dániel)
Imádtam! Persze, hogy innen hajtottak el minket a legkorábban, ami figyelembe véve, hogy még három óra buszozás várt ránk, nem is csoda. Hajnalban kerültem ágyba a Montepaone Lidón található Rada Siri hotelben. A szoba, vagy inkább apartman szuper, kár hogy nem tudom élvezni, mert ruhástól elalszom az ágyon…