Édes illatú fehérekről

Szépen sorban haladva, a fehérekkel kezdve a kanadai pultra esik a választásom, ahol először egy rizlinget kóstolok, mégpedig Henry of Pelham pincészetből, amely a speciális klímával rendelkező Niagara-félszigeten található. A bor élénk citrusos-gyümölcsös, kissé fanyar, ám egyáltalán nem kellemetlen utóízzel, közepesen hosszú lecsengéssel, igazán kiváló kezdés – 2017-ben ezt palackozták Kanadában.

A jó kezdés után a folytatás is ígéretesen alakul. Chile felé veszem az irányt (sajnos, csak a kóstolón) és az Errazuriz borászat (címlapfotónkon is a szőlőültetvényeik egy része látható - a szerk.) pultja következik. Ez a chilei borászat jelenleg világelső az ország borászatai között – ennek bizonyítása első körben egy mézes-édes illatú estate sauvignon blanc. Nem is kéretem magam, a 2017-est és a 2018-ast is megkóstolom – a régebbi évjárat még komplexebb, még hosszabb, mint fiatalabb társa.

Mindezek után átrándulok Új-Zélandra, egy karakteres, édes mangós illatú sauvignon blanc kedvéért. Az új-zélandi Marlborough Awatere-völgyében található szőlőültetvényekről származik ez a világos aranyzöld tétel, hosszú és kicsit sós lecsengésű.

Argentína nem hízeleg

Ha Argentína vörösboraihoz lépünk – ez következett a sorban – szintén nagyon sok szép tétellel találkozhattunk. Az ország nagyon magas pontokkal bíró, nemzetközi szinten is jegyzett borokkal képviseltette magát. Így a Primus 2014-es cabernet sauvignon volt az egyik kóstolt tétel, ami egy igazán kiegyensúlyozott, szép bor, fekete szedres és áfonyás, vaníliás aromával. Kifejezetten szép tanninokkal bír, melyek hosszú lecsengéssel simulnak a szánkba. Mégsem hízelgő bor ez, sokkal inkább konkrét, akárcsak egy másik tétel, melyet kóstoltam, mégpedig a Finca Altamira, mely karakteres savaival, érett, fekete bogyós gyümölcsökkel bír – kivételesen szép, hosszú tétel.

 Lehet-e még egy árnyalattal hosszabb?

Tudom, hogy kifejezetten szerencsés vagyok, mert nemcsak, hogy eljutottam erre a kóstolóra, de a jó sorsom utamba vezérelte azokat a kiváló kollégákat, akik már jóval tapasztaltabbak nálam az ilyen rendezvények látogatásában. Így történhetett, hogy amikor még csak ismerkedtem a kaliforniai kínálat Stag's Leap palackjait nézegetve, már kaptam is egy remek tippet: ezt a sort nem szabad kihagyni, sőt mindenképpen ajánlatos szép sorban végigkóstolni.

A Napa Valley felirat amúgy is egy szép emlékű Coppola Zinfandel-t juttatott eszembe, így nem kellett erre még kétszer sem biztatni – egy 2014-es Renwood zinfandel nyitotta a sort a maga fekete bogyós gyümölcseivel, szinte már étcsokis karakterével, már-már erősített utóérzetével. És ez csak a kezdet volt. A Napa Valley-ből érkezett egymást követő cabernet sauvignon-ok feladták a leckét. Az, hogy mindhárom tétel komplex volt, hosszú, étcsokis, néha konyakos, erősen fűszeres és mégis harmonikusan gyümölcsös – tulajdonképpen ez csak egy kis része annak, amilyen tulajdonságokkal bírtak.

Az Artemis selymességét követte a Fay gazdag gyümölcsössége, fahéjjal és szegfűszeggel, majd zárásként az etalon: a Cask 23 2014-ből, amely fokozta a fokozhatatlant: gazdag gyümölcsösség, selymes tanninok, mogyoró és csokoládé – mindez nagyon hosszan, fűszeresen elköszönve.

Napi kedvenc – csak szubjektíven

Minden kóstolónak van olyan tétele, amire talán a legjobb visszaemlékezni. A személyes kedvencemet szintén ajánlásra találtam meg – Chile tételei között. Számomra az este leginkább harmonikus tétele az Antiyal borászat biodinamikus terroir bora volt: az Antiya. Igazi testes, nagyon gyümölcsös, nagyon hosszú, tökéletesen simuló, selymes bor. Érdemes tudni, hogy ez a kis pincészet nagyon alacsonyan tartja a hozamot és a szőlőt is a lehető legkevesebbet kezelik. Ha az ember megkóstolja a Kuyen-t is, mely szintén ebből a borászatból érkezett, cseppet sem csalódik: ez a bor is igen szép, nagyon gyümölcsös, tercier ízeiben feketeborsos tétel - nekem azonban az Antiyal marad a befutó.

Végezetül

Mondjuk ki, hogy a WineAge 10. születésnapján minden ínyenc találhatott és talált is magának kedvére valót. Sőt, megkockáztatom, hogy a teljesség igénye nélkül cím sem csak az én esetemben válhatott ténnyé: rengeteg csodaszép tétel közül ki lehetett választani azt, amire kíváncsi az ember. Így természetesen megkóstoltam az Errazuriz csúcsborát is, melyet az alapítóról neveztek el Don Maximiliano-nak. Kifinomult és testes, harmonikus, hosszú és igen kifejező – méltó a borászat nevéhez. A tölgyfahordóban érlelt bor intenzív fűszeres, ízeiben a málnát, a fekete szedret és a csokoládét érjük utol.

És persze nem maradhatok adós Európával sem: bár a francia és spanyol tételek közül már csak egy Malbec, illetve egy tempranillo gran reserva, ami sorra került – nem elfelejtve, hogy a spanyol borok közül bizony nekem a gran reserva marad mindig a favorit. Ramón Bilbao 2010-es bora, Rioja folyékony aranya főleg tempranilloból készül. Hosszú, elegáns bor, feketebogyós gyümölcsökkel, csokoládéval és egy kis dohánnyal. Zárásnak is gyönyörű.

Izgalmas, szép borok, gazdag kínálat – az újvilági borok bemutatkozása szép élmény volt.