Álltam a teraszon, odalenn szürke esőfüggönybe burkolózott a Tihanyi-félsziget, de Füred irányában még megcsillant a napfény a Balatonon. Miközben a háttérben halkan szólt a Bácska induló és éppen a nemzet megmentésére készültünk, ami esetünkben borkóstolást jelentett, Eötvös Károly utazása körül jártak a gondolataim, ahonnan nem volt nehéz elkalandozniuk a távoli Tiszaeszlár és Tokaj felé…
Az idei nyár (Hol van még a vége? Ezeket a sorokat július végén írom.) a folyamatos botrányokról szólt a hazai borvilágban. Minden hétre jutott legalább egy, volt amihez magam is hozzászóltam így vagy úgy. Az összes ilyen esemény közös nevezője az volt, hogy a közösségi médiában, jellemzően a kék F-betűs oldalon bontakozott ki, dagadt komment-háborúvá, majd hunyt ki napokon belül, hogy átadja a helyét a következőnek. A kutya ugat, a karaván halad, tartja a mondás és talán valóban kár szót fecsérelni a történtekre, hiszen ki emlékszik már arra, mi történt tegnap! Mégsem hagy nyugodni a dolog, hogy ebben a szűk hazai boros közegben ugyanazok a jelek mutatkoznak, melyek mentén a teljes magyar társadalom két részre szakadt az elmúlt évtizedekben.
Egy villányi termelő egy a REDY-re kísértetiesen emlékeztető borral/címkével megjelent egy üzletlánc polcain, holott ezt a REDY belsős (vagyis nem állami) termékleírása tiltja. Hőzöngés, a termelő meghurcolása, elhatárolódások mindenfelé. Aztán csönd.
A balatoni büfét/kisboltot nyitó celeb házaspár nem (csak) balatoni borokat válogatott ki egy eredetileg balatoni, majd út közben váratlanul nevet váltó projekthez, miközben a bolt nevében szerepel a Balaton szó. Őrjöngő balatoni termelők, ijedtükben visszavonulót fújó borászok a többi borvidékről.
A mádi fröccs mint új termék a magyar piacon, dobozos kiszerelésben, MAD felirattal szintén a Balaton partján pózolt, ismeretlen insta-celebek csücsörítése mellett, amire a korábban már felhergelt balatoni termelők még jobban kikeltek magukból, elküldve melegebb éghajlatra bárkit, aki óvatosan hozzászólt a témához. Más borvidékek borászait is. A szájkarate minősége a vége felé már a kocsmai verekedések szintjét idézte, elképesztő volt olvasni.
A HNT megjelent egy a huszonéveseket célzó, borfogyasztásra buzdító honlappal és plakátkampánnyal, amit megint a teljes értetlenség fogadott, lévén a huszonévesek pont plakátokat (Hol vannak már a régmúlt plakátmagányban ázó éjjelei?) és honlapokat nem nézegetnek a telefonjaikon, de már a boomereknek való FB is ciki, van helyette insta és tik-tok, legyen az bármi. Igen, közel a 38-hoz már én sem tudok mindent (is).
Közben volt havonta egy-két menetrendszerűen érkező “fostalicska kézműves” és “trágyalé technobor” hozzászólás, ami újabb vitákat és személyeskedéseket generált és bár nem kapcsolódik szorosan a tárgyhoz, felállt az Index nevű országos online napilap teljes szerkesztősége. Pénz beszél, kutya ugat, tartja a mondás és az ország egyik fele, miközben a másik oldal tüntet és félti a sajtószabadságot. Az persze nem jut az eszükbe, egyik ún. oldalnak sem, hogy ha számunkra fontos, nekünk tetsző tartalmakat szeretnénk olvasni/nézni, azért nem ártana a zsebünkbe nyúlni egy kicsit és kifizetni minden hónapban egy magazin árát. Nagy árat fizettünk mi is a Pécsi Borozónál ennek az elmaradásáért, bár még így is tovább húztuk, mint az emlegetett Index. Vicces, nem?
De hol is tartottam? Álltam tehát egy balatoni teraszon, szólt a Bácska induló, aztán borokat válogattunk a hamarosan induló Kárpátia Borház szortimentjébe, ahol határon túli magyar borászok borait lehet majd kapni, én pedig Eötvös Károly után azon kezdtem tanakodni, hogy a kiválasztott fekete leányka borhoz vajon milyen kísérőszöveget mellékelnek majd a honlapon, vagy a bolt polcán? Ősi magyar fajta, amit a Fekete Sereg a Hunyadiak parancsára vederszám ivott és amely fajta a világon egyedüliként túlélte a filoxérát és ma is saját gyökerén termesztik?
Az a szomorú, hogy a fenti gondolatok egy már működő borkereskedés honlapjáról származnak. Tényleg ilyen csalásra van szükség ahhoz, hogy megvegyünk valamit? Tényleg hamis alapokra lehet csak építeni a nemzeti, regionális vagy akármilyen büszkeséget? Hiszen a fekete leányka minden bizonnyal moldvai fajta, a Hunyadiak szerémségi és kőszegi bort ittak, a Fekete Sereg pedig parancsra éppenséggel semmit, ráadásul a korban a vörösbor alig terjedt el mifelénk, mindenki fehéret ivott.
A filoxérát pedig, nem árt ismételni, a magas kvarctartalmú (értsd: homok) talajokon mindenféle szőlőfajta túlélte, ellenben a kötött (értsd: nem homok) talajokon csak az amerikai szőlőalanyok gyökerére oltott növény tud megmaradni, lévén a szőlőgyökértetű nem tűnt el, ma is ott lebzsel a földben és rágja a gyökereket, csak az amerikai alanyok gyökere ezt kibírja. Hozzászokott.
Úgy látszik engem sem ártana átoltani holmi külhoni alanyra, mert a neveltetésem képtelen megszokni az egymást gyalázó, egymás értékeit figyelmen kívül hagyó, a konstruktív vitára képtelen honfitársaimat, konzervatív és liberális nemzettestvéreimet. Kivéve, ha az ún. oldalak mögött gazdasági érdekek húzódnak meg, ahogy ezt gyakran egymás szemére is hánytorgatják a kommentelők. (Ó, voltam én már bértollnok és fizetett hazaáruló!) Így viszont egyből más megvilágításba kerül az a bizonyos kutya is, amelyik hol az éppen elhaladó karavánt ugatja, hol pedig a beszélő pénzen ámul. Mert mi is a szerepe ennek az ebnek? Hát összekötni a két mondást, megragadva végül annak lényegét. A pénz beszél, a karaván halad. A kutyák pedig, előfizetők és reklámbevételek híján már ugatni sem tudnak. Ugye milyen jó így mindenkinek?