Steve Jobs mondott egyszer egy történetet a pontok összekapcsolódásáról, miszerint nem tudhatjuk, hogy milyen lesz a jövő, a kapcsolatok csak a múltból visszanézve látszanak. Egyszerűen csak bízni kell abban, hogy a pontok összekapcsolódnak a jövőben. Vida Péter esetében két ilyen pont biztosan volt, melyek – visszatekintve - a borászat felé terelték az útját. Az első élmény 11 éves korában érte, mikor Csornáról Szekszárdra költöztek, és az új kis barátja megmutatta neki a tanyájukat.

„Nem tudtam, mi az a tanya. Átvittek három dombon keresztül - már az is furcsa volt, mert addig csak a vízszintest ismertem -, bevittek a présházba, le a pincébe, és ott állt három 5 hektós hordó. Összecsaptam a kezem, hogy »Jézus Mária, ennyi bort megisztok?«, számomra ez egy lehetetlen állapot volt. Amikor kijöttem a présházból, akkor nyomták rám az első pecsétet. Egy nagyon öreg kadarka ültetvény vette körbe a területet, hatalmas karok meredeztek az ég felé. Én azonban nem tőkéket láttam a sötétben, hanem feketébe öltözött öregasszonyokat – még most is kiráz a hideg –, akik feltartják a karjaikat és zokognak. Ez egy olyan mély nyom, ami elől nem tudok elmenekülni.”

A másik „lökést” édesapjától kapta, aki ideköltözésükkor vett 600 négyszögöl szőlőt, hogy az otthonmaradt három gyerek megtanuljon dolgozni. Ő maga nem ment oda, hanem megbízott valakit, aki megmutatta az épp aktuális munkát a gyerekeknek, akiknek azt végre kellett hajtani. Második évben mindezt segítség nélkül végezték, míg a harmadikban Péter mindent önállóan csinált, hiszen az idősebb testvéreit felvették az egyetemre. Ez volt az az év, amiből megszületett egy kadarka bor. Hovatovább ez volt az az év, amikor Magyarországon a korábbi állami gazdasági és szövetkezeti forma mellett „bejött” a magánember kategória – egyénileg először mérethette meg bárki borversenyen a borát.

„Nálunk úgy kezdődtek a reggelek, hogy apám ült az asztalfőn, elővette a Tolnai Népújságot, elolvasta a vezércímeket, majd jelt adott a családnak, hogy kezdődhet a reggeli. Aznap is így történt. Fordított egyet, majd kettőt a lapban és megmerevedett. Letette és rám nézett. Az újság két oldalán ez szerepelt: »Vida Sándor kadarkája a megye legjobb kadarkája«. Nem tudta, hogy neveztem és mindezt az ő nevén. Mikor ez a kőkemény ember ezt elolvasta, elkezdett sírni. Annyit tudott csak mondani nagy nehezen: »A Jóisten meghálálja, meglásd!«.”

Itt dőlt el Vida Péter sorsa, ebben a 600 négyszögöl szőlőben. Borász középiskola, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetem után 22 évig termelőszövetkezetben dolgozott, amikor úgy érezte, hogy tovább kell lépnie. Ekkor már 1,4 hektáros területük volt, amiről 1989-ben töltöttek először palackba bort, egészen kezdetleges módon. Ennek azonban olyan nagy sikere lett, hogy szinte azonnal bekerült Budapest két legismertebb éttermébe, a Kacsába és a Kéhlibe, Krúdy törzshelyére. Ez újabb erőt és lökést adott a további munkához.

2011-ben megválasztották az Év Bortermelőjének, ami nagyon nagy kitüntetés volt, de természetesen számára annyit jelentett, hogy még komolyabban, még odaadóbban tegye a dolgát. Ekkor döntött az ültetvények felújítása mellett. Ma már elmondhatja, hogy egy 3 hektáros terület kivételével 20 hektárt áttelepítettek, és végre olyan ültetvénye van, amilyet ő akart, olyan tőkeszámmal, olyan fajtával, olyan klónokkal, amiket ő választott meg.  

„Én hiszem, hogy ha az ültetvényeink egészségesen nőnek fel, nem vegyszerezzük, nem pusztítjuk kemikáliával, akkor az a növény, ami ott nő sokkal egészségesebb, a gyümölcs, amit onnan szüretelünk és bor születik belőle, sokkal nagyobb értékű lesz.”

A Vida-szőlők Szekszárd legrangosabb dűlőiben találhatóak. A Baktában - ahol a pincészet és a feldolgozó is áll -, merlot terem.  A régi világban itt soha nem lehetett vásárolni, csak örökölni. A kommunizmus sajnos elpusztította ezeket a csodálatos területeket, és 10 emeletes házak meredeznek a helyükön. A legnagyobb rész - több mint 10 hektár - Hidaspetrén, további dűlők pedig a Virághegyen és a Baranya-völgyben vannak.

Bár 2011-től úgy tűnt kívülről, hogy Vidáék háza táján csend van, a háttérben azonban komoly és megfeszített munka folyt. A teljesen felújított ültetvény után hamarosan elkészül az új feldolgozójuk, aminek köszönhetően már egyes dűlőkön belül klónok szerint, akár parcellaszinten is fel tudják dolgozni a boraikat, tavasszal pedig egy teljes arculatváltás történt a pincészet életében. Egy évvel ezelőtt indult el a közös tervezési folyamat egy spanyol dizájnerrel, Xavier Bas-szal, 2019 tavaszán pedig a Ritz-Carlton Hotelben debütáltak az új címkéik.

Ez alapján a jelenlegi Vida-szortiment egy hármas tagozódás szerint osztható fel. Az úgynevezett tündéres sorozatba tartozik a Tündérrózsa elnevezésű, pinot noir, kékfrankos és kadarka házasságából született rozébor, mely a kerekebb, hosszabb ideig eltartható, provance-i stílust képviseli. A Tündértánc kékfrankos és merlot násza, a maga könnyedségével, finomságával és eleganciájával, míg a sorozat harmadik tagja az Ölelés névre hallgató merlot. A következő család Szekszárd három legfontosabb borát tartalmazza - a dűlőszelektált és terméskorlátozott Hidaspetre Kékfrankost, a több mint 100 éves ültetvényről szüretelt ún. Bonsai Kadarkát, valamint a Bikavért.  A legfontosabb pedig mind közül, a piramis csúcsán álló La Vida. Vida Péter szerint ez a bor olyan, mint az imádság. Amikor egy La Vida bort felbontunk, minden egyebet kizárunk az életünkből,  melegség és tiszta energia árad szét a testünkben. Ha valaki áhítattal kortyolja ezt a bort, azt fogja érezni, hogy egy végtelen és határtalan szeretet öleli át.

„Én mindig a különlegesre vágytam. Ha a palackra az van írva, hogy Vida Péter, akkor annak a bornak olyannak kell lennie, mint az én lelkületem. Ez az én üzenetem. Ha egy boron nem érződik, hogy mögötte szeretet és komoly munka van, hanem csak egy termék, akkor az nem lesz jó. A bor egy különleges élőlény.  Amikor megszületik, olyan, mint a mi rossz, rakoncátlan gyerekünk. A borba ilyenkor nem piszkálunk bele, hanem végtelen szeretettel megállunk mögötte és megpróbáljuk óvatosan terelgetni. Ez a legfontosabb, amit tehetünk.

A bor elindul az ő életében, mint a gyerekünk, aki beiratkozott az iskolába és egyre okosabb lesz. Minden ember úgy lép ki az iskolából, hogy a tudást a fejébe töltötték, ha kell, a világot is megváltja. Ez nagy pillanat az embernél. Az egy dolog, hogy nem így lesz, de így kell hinni. Ez nagyon fontos. A bornál is van egy ilyen pillanat, úgy hívják, hogy harmónia, csupa nagybetűvel. Ahogy a bor idősödik - ha csak meg nem isszák -, elérkezik egy olyan pillanathoz, amikor méltóságteljesen, de meg fog halni, éppen úgy, mint mi. Elképesztő szakrális dolgokról van szó, ami nem hétköznapi, ami a lelket felemeli. A bor szeretete nem azt jelenti, hogy éjt nappallá téve vedeljük, hanem azt jelenti, hogy megtisztítjuk a lelkünket.

Borkóstolók során mindig elmondom, ha valaki igazi borkóstolóra vágyik, akkor menjen haza, vegyen elő egy szép bort, gyújtson meg egy szál gyertyát és tegyen két poharat az asztalra. Ilyenkor a két szeretett embernek, aki együtt él, koccintania és beszélgetnie kell. Nem a borról, hanem egymással. Csak 5 perc telik el, és megtudja mindenki, hogy mi a bor. A bor semmihez nem hasonlítható isteni csoda, ami az élővilág és az egész emberiség diadala.”

Fotók: Kovács Viktor - Wineography