Kérem Várjon!
Cikkek
A Blandy’s
Látványosság az óvárosban
Ercsey Dániel
2023 February 21.

Madeira szigetén összesen nyolc borászat foglalkozik a borkülönlegességek készítésével, de ezek közül úgy tűnik, hogy még csak egy ismerte fel a borturizmusban rejlő hihetetlen lehetőségeket.

A Blandy's Wine Lodge belső udvara. Az épület az évszázadok alatt volt börtön és kolostor is. (fotó: Ercsey Dániel)

A közeli kikötőben folyamatosan kötnek ki a luxus óceánjárók, amiknek a fedélzetén ezer meg ezer szomjas és kíváncsi turista utazik, akik simán kifizették a több ezer, netán tízezer eurós jegyeket a hajóútra. Szóval van pénzük, akárcsak a közeli luxusszállodák lakóinak. Vagyis a Blandy’s, Madeira talán legismertebb borászata úgy gondolkodott, hogy ha ezeket a vendégeket be tudja csábítani a borászatba, akkor már nyert ügye van. Miután a másik hét borászatnak vagy nincs állandó nyitvatartása, vagy csak egy shop várja a betérőt, ahol - ha szeretne - akkor befizethet egy kóstolóra, a Blandy’s-nél a bormúzeum vezetett látogatással (akár hat nyelven), a borbár, az ajándékbolt, a vinotéka és az ún. vintage bar egészen komplex szolgáltatásnak tűnik.

A vintage bárban többek között egy 68-as sercial-t is meg lehet kóstolni... (fotó: Ercsey Dániel)

Ennek megfelelően kétszer is ellátogattam ide a 10 nap alatt, egyszer egy szakmai programra, másodjára pedig a barátokat vittem el, mert lényegesen könnyebbnek tűnt így megértetni velük a madeirai borok készítési eljárását, a szőlőfajtákat, az érlelést, ráadásul amíg ők részt vettek a programokon, én beülhettem a vintage bárba, ahol egy csomó idős évjáratot poharaztatnak, a hetven pluszos szivarozó urak és a kelet-európai borszakírók legnagyobb örömére.

A borok most is érlelődnek... (fotó:Ercsey Dániel)

Atlantis rosé 2022

Közepes lazac szín. Illatában málnás, tutti-fruttis jegyek váltakoznak. Szájban közepes test, jó savak, frissítő, gyümölcsös korty. A lecsengésben egy picit bizarr füstölt húsos íz is felbukkan a citrusok és a hecsedli mellé. 85/100 pont

Atlantis fehér 2021

Közepes citrom szín. Illatában vaj és citrusok, a test közepes, a savak élénkek, a korty kerek. Az ízben füstös és sós jegyek váltakoznak a citrusokkal. 86/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

A Blandy’s amúgy családi vállakozás és mint ilyen, a mai napig az angol származású család tulajdonában van, sok egyéb, például bankok és építőipari vállakozások mellett. Az 1200 madeirai szőlőtermelőből négyszázzal állnak szerződéses kapcsolatban, köztük a Quinta do Barbusano-val.

Sercial 10 years old

Közepesnél mélyebb borostyán szín. Illatában édes fűszerek, szegfűszeg és szerecsendió. Szájban közepes testet kapunk, vibráló savakkal kísérve. Az íz komplex, benne makadámdió, mogyoró, grillázs és avar, dió és kandírozott citrom. A lecsengése hosszú. Szuper bor! 89/100 pont

Verdelho 10 years old

Mély borostyán szín. Illatában fahéj és narancshéj, kardamom és sáfrány. A test közepes, akárcsak a savak is, az ízkép kissé egysíkú, a korty közepes lyukas. Semmi extra. 85/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Bual 10 years old

Mély borostyán szín. Visszafogott illat melasszal, grillázzsal és after eight csokoládéval. A közepes testet citrusos savak billentik meg, miközben az ízképben kissé ellentmondásosan egy bonbonmeggyes karakter bukkan fel. Az alkohol erősen melegít a végén. 86/100 pont

Malmsey 10 years old

Mély borostyán szín. Illatában menta, bors, dióolaj. Közepes test, pöpec savak, szép mélységélesség, komplex és érett, az ízben madagaszkári csokoládéval, mandulával és narancshéjjal. 88/100 pont

A négy „nemes“ szőlőfajta borát szinte mindenhol megkóstolhatjuk önállóan palackozva is, illetve a szőlőfajták adottságaiból adódóan ez majdnem mindenhol azonos a négy édességi fokozattal is, ahol a sercial - száraz, a verdelho - félszáraz, a bual/boal - félédes és a malvasia/malmsey - édes. Ilyenekről is bővebben beszélek a következő Lecsengés videóban:

Malmsey 20 years old

Barna szín. Intenzív és mély illat dióval, grillázzsal, narancshéjjal és karamellizált mandulával. Kóstolva közepesnél nagyobb test, szuper savak, az ízben az illat ismétlődik, oxidált karakter diós-grillázsos aromákkal és szépen besimult tanninokkal. Hosszú lecsengés. 90/100 pont

Colheita sercial 2009

Közepes borostyán szín. Illatában kandírozott citrom- és narancshéj, sós felhangokkal és szerecsendióval. Szájban közepes test, vibrálóan citrusos savak, az ízkép egyszerre sós és citromos, citromhéj, lime, a háttérben keleti fűszerekkel. A hosszú lecsengésben citrom chutney. 93/100 pont

Fotók: Ercsey Dániel

Sercial 1968

Mély borostyán szín. Illatában aszalt citrom és mazsola, vajas keksz és pici karamell. Kóstolva közepesnél nagyobb test, vibráló savak, selymes textúra. Az ízben curry és idős hordó, sáfrány és mazsola, grapefruit és kandírozott narancshéj. Elképesztő komplexitás a prágai tavasz évéből, nem sokkal marad el a 100 ponttól! 98/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Nagy szerencsénkre a WizzAir most direkt járatot üzemeltet Budapestről Madeirára, úgyhogy nincs mentség, irány az örök tavasz szigete!

Címkék
banner
Programajánló
2023. Június
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2023. 06. 10. 15:00 - 20:00
Magtár Mecseknádasd, Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 73 .
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30