Áldozz a pásztornak, igyál és élni fogsz! – egy ókori szarkofág legendás felirata ez, amelyre a szekszárdiak nagyon büszkék, mert ez jelzi, hogy a római korban (vagy még korábban) már foglalkoztak a vidéken borral. Az évezredes hagyománynak a történelem szinte minden századából maradt fenn emléke, a hely adottságait újra és újra felfedezték.
A borászat persze nagyon is élő, folyamatosan megújuló műfaj. Valószínűleg nem mondok újat, amikor leírom az egyik végső benyomásom, ami az interjúk elkészültekor fogalmazódott meg bennem: minden korszak fiataljainak és öregjeinek nagy része van abban, hogyan tudják a múlt eredményeit a jelenkor sikereivé alakítani.
Vesztergombi Csaba (Fotó: Wéber Tamás)
A Vesztergombi Pince például olyan címert használ a borok címkéjén, amelyet a 18. század elején kapott a család. Felmenőjük, Vesztergombi György volt Szekszárd elsõ hegybírája. A jelenlegi vállalkozás alapítója Vesztergombi Ferenc, aki harmadikként szerezte meg hazánkban az év bortermelője címet 1993-ban. Az egyik első szekszárdi volt, akinek boraira felfigyelt az országos közönség. Fia, Csaba ismerõs lehet bárkinek a pincészetben 1999 óta készülõ nagycuvée névadójaként, vagy az arcmásával díszített New Generation márkanevű szekszárdi házasításról is. A családi cég mára mindkettõjük nevét viseli, jó ideje közösen dolgoznak az elkészült borokon.
Vesztergombi Csaba gyerekkora óta részt vett a munkában, majd némi hezitálás után a továbbtanuláskor is a borászathoz kapcsolódó iskolák mellett döntött, diploma után egy
ausztrál pincészetnél dolgozott. A rengeteg hasznos tapasztalat mellett persze kétkedő látásmódot is jelent látni egy igazi újvilági „családi borászatot”, ami milliós nagyságrendben palackoz minden évben. A palackszám alapján egyébként középméretű pincészet sok fajtát készít, három cuvée és tulajdonképpen minden vörös szerepel a kínálatukban.
Némileg még szokatlan Szekszárdon a náluk megtaláható pinot noir, egy remek bor valahol félúton a fajta újvilági és hűvösebb óvilági értelmezése közt. Bár kétségtelenül jól sikerült, Csaba azt mondja, nem biztos még benne, hogy a fajta hosszútávon különlegesen jót tud-e mutatni Szekszárdon.
Nem úgy a kadarka, a jellegzetes szekszárdi kadarka, gyümölcsökkel, fűszerességgel, amely a pince egyik büszkesége. Mivel a borvidékről még a kilencvenes évek közepén, az elsők közt került az országos figyelem középpontjába, máig sokan ezzel a típussal azonosítják a fajtából készülő vörösbort. Meg persze valami romantikus vidékiességgel is. Talán éppen a remek kezdet miatt a pince neve a legismertebbek között van országosan, aminek köszönhetően sok csoport keresi fel a családi birtokot. Csaba számolt be egy esetről, amikor az érkező csoport egy az udvaron található traktornak majdnem annyira örült, mint egyébként a borkóstolásnak, és a mezőgazdasági géppel fotózkodva kívánták idejük nagy részét tölteni. A pincészet impozáns épülete 2004-ben épült, azóta itt dolgozzák fel a szőlőt, erjesztik, érlelik, palackozzák a borokat. A Borkút utcában található boltíves pince díszének szánták a mívesen kialakított borkutat, de technikai okokból ez még nem üzemel.
Működik viszont borkút a Mészáros Pincénél, egy fából faragott fajta, ahonnan gombnyomásra lövell ki a kívánt vörös- vagy fehérbor. A Mészáros Pál nevét viselő borház és pince munkájában aktív szerepet vállal fia,
Péter, aki körbekalauzolt minket a ma már szinte belvárosi épületben. A Kossuth Lajos utcában álló 250 éves pince és a gazdasági épületek persze csak ma tűnnek belvárosinak, sokáig inkább a város széle volt ez a hely. Bár a pince remek adottságokkal rendelkezik, a történelem nem nagyon ösztökélte, hogy folyamatosan ezt a célt szolgálja, egészen a közelmúltig elhanyagolt volt, nem működött. A Mészáros család néhány éve vásárolta meg és alakított itt ki újra pincét, egy vendégházat, sőt irodákat és borszaküzletet is.
Mészáros Péter tapasztalatai szerint a szekszárdi vörösborok népszerűségének egyik titka, hogy innen stabilan jóivású, gyümölcsös borokra számíthatnak a fogyasztók, és ezt széles választékban, a „mindennapok bora” kategóriától a bármely más termőhelyről származókkal versenyezni tudó csúcsborokig tudják nyújtani. Érdekes kérdés, hogy a kadarka vagy éppen a bikavér híresebb-e, mert ezek hozzátartoznak a Szekszárdi borvidék lényegéhez, elvileg hosszú távú stratégiát is lehetne rájuk alapozni.
A tapasztalat azonban egyelőre más. Éppen Mészáros Péter meséli, hogy a pince boraival ismerkedő vendégek körében sokszor tapasztalható, hogy a bikavért megkóstolni sem akarják, hiába kínálják őket. Rossz beidegződés ez, mert a nevet sokan, hosszú ideig lejáratták, pocsék borokkal kapcsolták össze. Némi rábeszélés után persze többnyire itt is sikert arat a tradicionális házasítás, vásárolni már lelkesen szoktak belőle. Talán meglepő, de Mészárosék vietnámi exportpartnerei szerint ott ez az egyik legkeresettebb boruk.
100 % gyümölcs – a szekszárdi vörösborok ízvilágának különös ismertetőjelét vagy akár potenciális közös szlogenjét több fiatal borásznál hallottuk, egyszer éppen Mészáros Péternek tulajdonította Takler András. A borvidék és az ország egyik legismertebb pincészetét Takler Ferenc alapította, aki 2004-ben nyerte el az Év Bortermelője kitüntetést.
Fiai közül Ferenc a borászat vezetője, András az ügyvezető. A méretei és elismertsége alapján is a nagyok közé tartozó vállalkozás a kezdetektől fogva őrzi, és most sem vesztette el családi jellegét. Mindig is mezőgazdaságból éltek, a „szőlészet-borászat, mint hivatás” választása egyik fiú számára sem volt kérdéses, hiszen ők a nyári szünidőt is a szőlőben töltötték.
Bár Taklerék legnagyobb sikerei közt jócskán vannak világfajtákból született fajtaborok és házasítások, Takler András szerint összefogással, kemény munkával érdemes lehet azon gondolkodni, előre tudnak-e lépni, és a Szekszárdi Bikavért prémium borrá lehet-e tenni. Ezzel sikerülhet örökre elfeledtetni a rossz minőségű nagyüzemi bikavéreket. És részben ebből következően a kadarka is jól megérdemelt helyet kaphat, mint komplex, fűszeres, testes dél-pannon vörösbor.
Annak ellenére, hogy a Takler Pincészet a sikerei nyomán viszonylag gyorsan nőtt nagyra, legutóbbi látogatásunkkor éppen a fokozatos, szerves fejlődés látszott a birtokon, ami az autópálya Szekszárdra érkeztével újra „útba fog esni” a déli borvidékek felé autózók számára. Elkészült egy kóstolóterem, vendégszobák, és a recepciónál házi vinotéka várja a betérőket. Mire lapunk megjelenik, valószínűleg már bankkártyával is lehet fizetni.
De mielőtt elvesznénk a részletekben, még tovább kirándulunk, szekszárdi útunkon Sebestyén Csabához térünk be. Sebestyénéknél a nagytestű kutya neve éppúgy Grádus, mint annak a nagycuvée-nek, ami azon kevesek egyike, amik a Pécsi Borozó egyik tesztjén 90 pont felett teljesítettek. Pedig Csabát nem predesztinálta semmi arra, hogy borász legyen, autószerelőből lett az, aki tanulmányai mellett autodidakta módon sajátította el, hogyan lehet Szekszárdon bort készíteni.
Kínálatából az Indigó névre hallgató zweigelt is sokat tesz egy háttérbe szorított fajta rehabilitációjáért, és bár nem fő fajta nála, a minőségi kadarka is a pince egyik büszkesége lehet. Az exportpiacok közül például a sokat importáló lengyel az, ami érzéketlen a bikavér iránt (nekik sok jutott a maiakkal csak a nevében egyező alsópolcos borból), Sebestyénéktől mégis sok kerül oda, és más országokba is exportálnak belőle. A pincészetet vezető fiatal Csaba szerint a közös szekszárdi fellépés, a borvidék termelőinek állandó összefogása eddig is jól működött, és sokat hozhat a jövőben ben akár a helyi jellegzetességek elismertetéséért is.