Adjon nekem egy áttekintést arról, hogy az adott bor létezik-e máshol ezen a bolygón, vagy tájspecifikus szőlőfajtáról van szó, mióta létezik és hogy bírja a klímaváltozást. Hogy egy kontinensen, országon vagy régión belül hogyan értelmezhető az adott bor, van-e hagyománya, története. Hogy milyen támogatási vagy nem támogatási rendszerben küzd vagy nem küzd a termelő. Hogy milyen filozófia mentén dolgozik, mekkora léptékű a borászata. És végül, amikor már belezoomoltunk a poharamba, hadd ismerjem fel az általa leírt jegyeket, a kerek kortyokat, az üdítő savakat, a kesernyét és az étcsokoládés utóízt, vagy a lila virágok illatát.

Persze mindezt nem kell egy cikkben - teljesen oké, ha a kisebb-nagyobb szegmensekről külön szöveget olvashatok. És dacára annak, hogy a konstans irigység társadalmában élünk, nem gondolom, hogy baj lenne az ingyenborokkal. A beautybloggerektől sem várja el senki, hogy visszaküldjék a tesztelésre küldött szempillaspirált.
Már önmagában az olvasástól jól érzem magam a bőrömben - micsoda növények, micsoda sztorik, micsoda arcok! - de szoktam vásárolni is, igaz, csak ritkán. Ilyenkor előbb eldöntöm, kikkel, mikor, milyen ételhez veszek majd bort (utóbbit egyszerűen megtanultam), esetleg ha marad, fel tudom-e használni főzéshez. Aztán amikor már egy üzletben a borok előtt téblábolok, a palackokat olvasva mindig beugranak a nevek, arcok, történetek. Ezek alapján választok.
És őszintén szólva igen mulatságos lenne a számomra kívülről néha feszengőnek, néha joviális bratyizósnak tűnő borásztársadalom tagjai orra alá borsot törni azzal, hogy jól “megaszongyátok a magatokét” - biztos vagyok abban, hogy a konstruktív kritikától elszokottak duzzognának, mint az ovisok (vagy még rosszabb! Vendetta!). Szóval olvasnék én vitriolos cikkeket rossz borokról. De nem muszáj. Amiről nem írtok, azt nem iszom.