A Kellereigenossenschaft St. Pauls 1907 óta tevékenykedik, van vagy kétszáz tagja, meg majd’ ugyanennyi hektár szőlője. Az éves bortermelés majd milliós palackszámot jelent, ehhez azért elég profi szervezés és szervezet kell, nem beszélve a technológiáról, már ha jó borokat akarunk készíteni. Itt azt szeretnének, pár éve egy fiatal csapat vezeti a szövetkezeti pincét, tele ötletekkel és tervekkel a minőség és elismertség javítása érdekében most le is teszteltük, mennyire jól. A többiről majd kenszei kolléga ír, mi most a két borral foglalkozzunk.

Südtiroler Weißburgunder Passion DOC 2007

Idehaza trendi pinot blanc-ozni, ha italománok vagyunk, akkor pinot bianco-t töltünk a pohárba. Mondjuk ki: fehérburgundi. Volt nekünk is, mindenki így hívta a pincesoron, meg hét ez mégiscsak magyarul van. Szóval a fehérrel nyitottuk a dél-tiroli sort, elsőre hoz valami nyugodtságot az illata, érettséget és letisztultságot. Barackos, őszibarackos meg sok alma van illatban, zamatban egyaránt. Kis vaníliás krémesség, leheletnyi füstösség sejteti, hogy nem csak acélban érlelt tételről van szó, de mindez nagyon diszkrét csak, éppen csak hozzátesz egy árnyalatot. Jó savgerince van, szép, tartalmas a korty, elég hosszan megmarad az íze. Nem könnyed bor, van benne alkohol is (13,5%), de valahogy egyensúlyban van. Viszont a netes források szerint is 15 eurónál kezdődik az ára, ami egy kicsit sok, mivelhogy én olyan 80-82 pont közé sorolnám be, ritkán gondolok négyezer forintnál is többet adni egy nyolcvanas fehérért. Viszont Dél-Tirol nem az olcsóságáról híres, ráadásul a St. Pauls a termés felét helyben adja el, tíz százalék megy az olasz piacra és negyven százalék exportra.

Südtiroler Vernatsch Passion DOC 2007

Amíg ugye fehérburgundit ilyen-olyan néven kóstoltunk már sokat, a vernatsch egy teljesen ismeretlen fajta számomra. Dél-Tirol egyik kedvenc kékszőlője (a lagrein mellett), olaszul schiava, németül vernatsch nekem bizony bejön. Első szaglásra bizony jött belőle valami kis oportós, jammertálos illat. Kis fülledtség, sok gyümölcs, ászkoltság és pici gumi, mindez együtt azonban valahogy mégiscsak kortyra csábít. Kortyban meg olyan, mintha kadarkát kevertek volna bele, fűszeres, meggyes-szilvás történet, nincsenek lelapított savak, pont annyi, ami kell bele. Nem tömény, nem zömök, nem sűrű, viszont jóivású, kedves, frissítő. Sok gyümölcs, cseresznyés-ánizsos-grillázsos hangulatú játékosság és szép nagy, jól kezelt hordó. Semmi barrik, nem is kell bele. A vernatsch általában még könnyedebb, még lazább, délidőben, kaja mellé munka közben is lecsúszik egy-két pohár kenszei kolléga elmondás szerint, ez a verzió pedig a fajta korlátait igyekszik feszegetni - én ezt nem tudom, de bátran próbálkoznék vele ismét. Az én értékrendemben valahol a határon van, 84-86 pont között. Mondjuk 20 euróért inkább lefelé görbítek.