Éppen egy hete voltam már itt, túl az időeltolódás első, ellentmondást nem tűrő ostromain, amikor is Mr. Ch. és Y. meghívott egy közeli városban zajló hagyományőrző fesztiválra. A rendezvényről már korábban egy kollégám is említést tett, felkeltve érdeklődésem, Mr. Ch. pedig, aki kifejezetten rokonlélek, kilátásba helyezte, hogy megkóstolunk több helyi ételkülönlegességet, illetve legurítunk néhány sört, így adózva egyazon terítéken kultúrának és gasztronómiának egyaránt.

– „Hát élt ez?!” – idéztem magamban egyik kedvelt szófordulatomat, némi skizofrén felhanggal.

A Kawagoe fesztivál évszázados hagyományokra tekint vissza (alapítva 1648-ban), kezdetben, egyfajta tisztelgés volt a helytartó felé (Nobutsuna Matsudaira Izunokami), aztán szépen lassan kinőtte magát egy komoly regionális fesztivállá, egyfajta hálaadási felhanggal a terményekért, boldog életért, egészségért, etc… Olyannyira tradicionális, hogy 2005-ben megkapta a „National Important Intangible Folk Cultural Property” címet.

From Kawagoe-hikawa-sairei-emaki (1826), forrás: http://www.kawagoematsuri.jp/English/history.html

A rendezvény amúgy roppant tarka, sok hagyományőrző elemmel, népviseletet öltő emberekkel. A legkülönösebb, hogy 3-4 emelet magas, kerékkel rendelkező tornyokat húznak a város utcáin, beöltözött és civil személyek vegyesen; úgy vélem, ez lakókörzetekhez tartozás alapján alakulhat ki. A tornyok legtetején általában egy-egy népviseletbe öltöztetett, felnőtt ember méretű baba áll, időnként egy-két embert is láttam mellette. A középső szint már elég széles (nagyjából 4x4 méteres), itt egy elfüggönyözött terület és egy terasz található. A teraszon fúvós és ütős zenészek vannak és váltott ritmusban mindig egy beöltözött, maszkos táncos. A tornyokat húzzák a város utcáin, közben szól a zene, a táncosok pedig tradicionális táncokat mutatnak be. A tornyok tengelyük körül elforgathatóak, a nagyobb csomópontokban megállnak, körbeforgatják az építményeket, miközben zajlik a műsor. Ezekből a tornyokból mára 29(!) van, ennek megfelelően könnyű belebotlani egy-egy újabba. Ha valahol találkozik két torony, akkor azokat egymás felé fordítják és egyfajta tánc- és zenepárbaj kezdődik, persze csak játékos formában. A legnagyobb sztár a fehér róka, aki a hiedelem szerint mágikus erővel bír és a régióban nagy tiszteletnek örvend. (Azonban sajnos továbbra sem derült ki, hogy: „What does the fox say?!”)

Hömpölyög a tömeg, bámészkodnak az emberek, időnként felzúg itt-ott a taps, egy-egy produkció kapcsán, de ameddig a szem ellát, az út szélét többnyire különféle kifőzdék standjai foglalják el, megszakítva itt-ott édességet vagy egyéb portékát értékesítő sátrakkal. Minden teljesül: fesztiválhangulat van, amely azt jelenti, hogy lehet vásárolgatni és az evés örömének hódolni, amelyhez díszletet a históriás elemekkel átszőtt vallási-kulturális múlt szolgáltat…

Mondanom sem kell, nekem csengettek, tekintettel a pavlovi hagyományokra, meg arra, hogy szenvedélyesen szeretek enni. Szerencsére a velem lévőknek sem kellett kétszer mondani, hogy a fehér róka árnyékában ébredő farkaséhséget nyomban csillapítanunk kell! Hagyatkoztam a helyiekre, és annyit kértem csupán, hogy olyan ételeket kóstoljunk, amelyekért ők rajonganak valamiért. Talán ez az egyik legjobb útja annak, hogy az ember tényleg megtalálja a tradicionális ízeket. Mindjárt ez elején egy fűszeres tésztagolyóval kezdtünk, amely belsejében grillezett polip volt (takoyaki), tetején sűrű öntet és némi leheletvékony halchips. Ideális felütésnek ítéltem. Nagyjából ötféle különféle íz robbant egyszerre a lágy tésztagolyó körül, belül a polip egyáltalán nem volt rágós, szenvedéllyel faltuk az utolsó morzsáig… És persze leöblítettük némi helyi sörrel, amely édeskésebb valamelyest a magyarországi átlagnál.

A következő fogás egy újraértelmezett lokál-pizza volt (okonomiyaki), ahol a fűszerezett tésztára különféle zöldségek (káposzta, hagyma, paprika), hús, szalonna és tükörtojás került, mindez grill lapon összesütve. Sejthető, hogy íz-orgiáért ez esetben sem kellett a szomszédba menni. Csupa lágyság, csupa szaft és számos különféle zamat, mennyei volt!

Azonban nem csak az ízei okán fogok erre az ételre emlékezni: történt ugyanis, hogy pálcikákkal szervírozták, és nem volt lehetőség egyéb evőeszközt kérni (utólag ezt nagyon is helyesnek tartom!). Kicsit kétségbeestem, mert addig valahogy mindig kibújtam a pálcikás evések lehetősége alól, mert nem akartam magam kellemetlen helyzetbe hozni, ügyetlenségem okán. Ventilláltam is nyomban a problémát, erre Mr. Ch. szokásához hűen segített. Kezembe nyomott egy pálcát és a maga gyakorlatiasságával instruált, és bíztatott, hogy kezdjem is el! Persze, volt ügyetlenkedés bőven, de több-kevesebb sikerrel megettem az ételt. És a siker örömére ittunk egy korsó sört is, persze.

Nagyot tanultam megint, hogy nem kell vacakolni, egyszerűen bele kell vágni! Nyílván, ha már itthon is 2 (darab) koch-i-nor ceruzával toltam volna a házi szalámit, az segített volna egy keveset. Azonban ott, akkor tettem egy fogadalmat, mely szerint további kint létem során kizárólag japán evőeszközt használok étkezéseimhez. (Ehhez tartom is magam szigorúan; három és fél hete vagyok itt a cikk születésekor.) Ráadásul, egy bő órával később egy mesés hangulatú boltban rátaláltam egy pár fantasztikus pálcára, amelyeket meg is vásároltam, mintegy megpecsételve fogadalmam.

Aztán csak sodródtunk a tömeggel a kígyózó utcákon, sorra fellelve újabb és újabb – immáron kivilágított –, tornyokat. Minden olyan magával ragadó volt, nem győztem betelni a kavalkáddal. Közben ráakadtunk Y. kedvenc fűszeres thai levesére, amelyben megkapó volt a friss citromfű zamata és tüze a temérdek fűszernek, sejtheti az Olvasó, le kellett öblítenünk némi sörrel, ezt is…

Elmesélhetném még azt is, hogy életemben először megkóstoltam a szakét, de ez a képeslap ismét levelezőlap méretűre duzzadt, a szaké meg amúgy is követel magának egy önálló bejegyzést…

Így végül, a különféle kulturális, vallási és gasztronómiai élményektől megrészegülten indultunk haza, a szenvedélyek vonzásában, ott legbelül, kicsit talán magam is japánná válva…

Ui.: legközelebb pálcát török a konvencióim felett, remélem, találkozunk!