Almási József és Szabó Csaba nem meglepő módon ismerik egymást. A közös pont a Nevelési Központ Bacchus Borklubja, ahol a fiatal borászok és tapasztaltabb társaik együtt vitathatják meg ügyes-bajos dolgaikat és adhatnak tanácsot egymásnak. Nem utolsósorban itt kóstolhatják meg egymás borait, véleményezhetik azokat, és szélesíthetik a látókörüket.

Almási József úgy került a látókörünkbe, hogy a főszerkesztőnk egy borversenyen, a mediterrán borok választásán pont az ő borát szúrta ki magának. Ettől kezdve különös figyelmet szenteltünk az uránbányászból lett szőlőtulajdonos, amatőr borászra. Szabó Csaba pedig a blogjával hívta fel magára a figyelmet, ahol a CsabaTanya minden történését végigkövetheti az olvasó a metszéstől, a szüreten át, egészen a palackozásig. Mindketten amatőrök és ezt hangsúlyozzák is. Ez tulajdonképpen egy hobbi, melyet mindkét férfi autodidakta módon tanult és tanul még a mai napig is.

Almási József 2000-ben döntött úgy, hogy a nyugdíjjal jött rengeteg szabadidőt valamivel ki kell tölteni: Akkor vettem egy kis területet Pellérden és szép lassan elkezdtem a saját képemre formálni. A terület nagy része gyümölcsös, de a 140 tő szőlőt én telepítettem – meséli József, aki hozzáteszi: Ennek egy kis része csemegeszőlő, a többi pedig chardonnay és sauvignon blanc. Ezek azok a fajták melyek meghozták számára az ismertséget a pécsi borisszák körében. A boraival ugyanis állandó szereplője a helyi versenyeknek és általában siker koronázza a beküldött borokat.

Szabó Csaba nagyapai örökséget vett át akkor, amikor belevágott a gazdálkodásba. Nagyapjáé volt eredetileg a terület Kővágószőlősön, melyet néhány éve Csaba kezdett gondozni a nagypapa romló egészségi állapota miatt: Eléggé legyengült és már nem tudott kijönni és gondozni a területet. Én már korábban is igyekeztem neki sokat segíteni, de onnantól már csak én és a családom jártunk ki – emlékszik vissza Csaba, és hozzáteszi: Teljesen amatőrként vetettem bele magam, persze a papa sok mindent megmutatott, de mindig tanulok, folyamatosan. A terület is elég érdekes, hiszen rengeteg még számomra is ismeretlen fajta van rajta, viszont egy családos ember, aki panelben lakik, nem is kívánhatna többet. A gyerekek imádják a szabad levegőt, én pedig egyre jobban szeretek a szőlővel dolgozni.

Az mindkettőjükre igaz, hogy a saját erejükből igyekeznek elsajátítani a szakma rejtelmeit. Ez persze azt is jelenti, hogy sokszor a saját kárukon kell megtapasztalniuk egy-egy rossz tanács, vagy rossz döntés eredményét. Csaba főleg az internetről, borklubokból szerzi ismereteit, József könyvek és a városban fellelhető képzések segítségével képezi magát. Nálam például nagy gondot okozott, hogy eldöntsem, kinek higgyek. Az egyik forrás azt állította, hogy cukorra kell szüretelni, a másik, hogy savra. Mindkettőt megpróbáltam, de valahogy egyik sem volt az igazi – meséli Csaba nevetve. A beszélgetés közben rendre meg-megállunk, hiszen a két férfi hatalmas szakmai kíváncsisággal bír, így sorjáznak a kérdések és pillanatok alatt szakmázásba vált a beszélgetés.

A két kisbirtokos területe is sok mindent elárul a gazdájukról. Mindkét terület szépen gondozott, látszik, hogy jó kezekben vannak itt a növények és főképp a szőlő. József saját maga emelte a présházat, valamint a hozzá tartozó kis pincét: Ez bőven elég nekünk, nincs nagy hely, de minden pont jól elfér – mutatja meg József a birtokot. Kővágószőlősön sem más a helyzet. Bár a szomszédok elég hanyagul kezelik a területüket, Csabánál minden szép rendben van: Most épp átalakítunk. A présház már megvolt, de most szeretnénk nyárra lakhatóvá tenni a padlást és akkor akár éjszakára is kinn lehetne maradni itt a gyerekekkel – vezet körbe Csaba a szőlőben. A kérdés persze adja magát, hogy a két most már borász mindig is szerette-e a bort vagy csak miután tudatosan kezdtek szőlővel foglalkozni. Én főleg sört ittam azelőtt, de most már szinte csak a nagy nyári melegben kerül elő egy-egy korsó. Sőt mostanában rendszeresen kóstolgatom otthon a saját boraimat. A borklubban pedig szélesítem a látókörömet a többiek boraival és más pincészetek boraival is – mondja József, de Csaba is a szőlő után kezdett el érdeklődni a bor iránt: Én sem igazán fogyasztottam bort, de még alkoholt se. A feleségem egyébként Villányban végezte el a borász iskolát, de őt ez egyáltalán nem érdekli és nem is hajlandó vele foglalkozni. Eltűri, hogy elég sok időmet elveszi, de nem folyik bele a folyamatokba.

A borokat kóstolva érződik mindegyiken a törődés és az odafigyelés. Nincsenek különösebb vegyszerek. Józsefnél a fiatal, egészséges tőkék nagyjából korlátozzák magukat és szinte minden évben hozzák is az elvárt minőséget. Csaba esetében a számos fajta nehezíti a dolgot, de tervezik a terület átállítását kevesebb fajtára és a hiányzó tőkéket is pótolni szeretnék. A CsabaTanya még az út elején jár, de jó irányba halad. Almási József pedig már egy jól ismert recept alapján halad előre és a tizenkét év alatt összeszedett tudását adja bele a boraiba. A kérdésre, hogy ha bárhol lehetne szőlőterületük mit választanának, szinte egyszerre mondják, hogy Szekszárd.