Fotók: Ercsey Dániel

Hajnalban indulok autóval és bár semmi jóra nem számítok, végül hat óra alatt Tordára érek, miután tizenegynéhány kilométert leszámítva Budapestről odáig végig el lehet jutni autópályán. Már csak fél órányira vagyok, amikor Davide Bortone hív kétségbeesve a reptérről - Itt vagyok Dani, de nincs itt senki más! Szerinted elfelejtettek? - Igyekszem megnyugtatni, és hála Istennek nem is alaptalanul, tíz perc múlva megérkezett a fuvarja is a kolozsvári reptérre, ahol leszállt a gépe Bergamóból.

A megadott címre elsőként érkezem, itt egy pillanatra én is átélem Davide kétségbeesését, de Horia barátom, a román szervező gyorsan megnyugtat, elmagyarázza, hogy pontosan hova is menjek, szóval 10 perc múlva már be is csekkolok és újabb 10 percen belül úgy alszom, mint a bunda. A hely amúgy igazán szürreális, franciaágyas bungalók egy medence és egy homokos strandfocipálya körül, mindez körbevéve karámokkal, lovakkal, egy épülő wellness hotellel a háttérben, Torda városa mellett, pár száz méternyire a híres sóbánya és az étterem (ahol a reggeli lesz) bejáratától.

Alig egy óra múlva csörög az ébresztő, elvileg már többen itt kell hogy legyenek, szóval irány az étterem. Választhatok, hogy gyalog megyek (20 perc, kóbor kutyákkal kísérve), vagy elvisznek kocsival, kényelmes típus lévén az utóbbit választom. A csapat már gyülekezik, a délutánt a szomszédos dombon lévő borászatban, a Crama La Salinában (vagyis a Sós Pincében, hehe - erről itt már írtam bővebben) töltjük, szuper kenyérlángosok és rengeteg pezsgő társaságában. Igazán örülök, hogy azt is megtudhattam, hogy a zöldségekkel és szalonnával megpakolt kenyérlángos, románul focaccia, szóval még önálló szavuk sincs rá, már a rómaiak óta folyamatosan jelen van a vidéken, ergo echte román étel, ha nem mondják, hülyén halok meg.

A kóstolót követően irány az étterem, ami szintén a „szegény árvízkárosult“ tulajdonos kezében van, akárcsak az épülő wellness hotel. A vacsora hosszú és kicsit unalmas, de legalább a borok jók, bár az soha nem fogom megérteni, miért gondolja bárki is, hogy a pisztráng, a puliszka és a narancsszósz barátok… 

Éjjel aztán, visszatérve a szállásra, ami ugye önálló bungalókból álló kis lovas falu, szembesülünk vele, hogy hiába a tulaj bor iránti szenvedélye, ez nem terjedt ki arra, hogy a szobákban legyen legalább egy nyomorult borospohár, így az olasz Davidével és Darabont Bettyvel végül fémbögréből isszuk a pezsgőt és a narancsbort, egészen hajnali kettőig. Akkor már én is kidőlök, hiába, nem vagyok már fiatal!

Az erdélyi útinapló sorozat további részeit itt találjátok meg: 1.nap, 2.nap, 3.nap, 4.nap, 5.nap, 6.nap, 7-8.nap, 9.nap, 10. nap