Az idei év fordulópont a Pósta Borház életében. A családi vállalkozás nemcsak először lép palackos boraival a piacra, de helyszűke miatt (a régi családi feldolgozót látványpincének meghagyva) új borászati központba is költöznek.
Bár néhány lépésük ütemét a kényszer szülte, s a borkészítésnek a fősodortól eltérő gondolkodással vágtak neki, a Posta testvérek borászata izgalmas színfolt lehet a szekszárdi borászatok között. A hét Posta testvérből a legidősebb, Péter lépett először, amikor az építő- és feldolgozóiparban szerzett hasznot szőlőültetvénybe fektette. Ma is ő a borászat stratégiai kérdéseinek felelőse, míg a szőlőben és a hordók között öccse, a szőlész-borász pályán elméleti szinten kiképzett (2006-ban agrármérnök-növényvédő, 2008-ban szőlész-borász végzettséget szerző), tapasztalatát maga gyűjtő Gergő a felelős.
„A családi hagyományok megkövetelték, hogy rendes szekszárdi gyerekként szőlőt kell telepítenem, háztájiból bort készítenem” – emlékezik vissza Péter a kezdetekre. „Amolyan hobbi szőlő gyanánt telepítettem akkor egy hektárt, aztán amikor szembesültem vele, hogy ezt meg is kell művelni, fel is kell dolgozni, akkor vált számomra egyértelművé, hogy egy új és nehéz vállalkozásba fogtam.”
Az új terület és a már meglévő, 1974-es olaszrizling a Cinka dűlőben azonban akkor duzzadt fel jelentősen, amikor egy jó üzleti ajánlatnak Péter nem tudott ellenállni, s megvásárolt egy 10 hektáros, újtelepítésű területet a Gesztenyés-tetőn öt évvel ezelőtt. Ehhez jön még Gergő nemsokára beültetendő várdombi területe, amire kékfrankost, cabernet franc-t és olaszrizlinget tervez a borász.
A Posta testvérek arra törekednek, hogy a lehető legtermészetesebben állítsák elő a borokat. A szőlő biodinamikus megművelése a cél, de egyelőre igyekeznek minél kíméletesebb szereket, gyomirtót pedig egyáltalán nem használni. Saját maguk számára felállított szabály az is, hogy a borokat modern technológia felhasználásával, de hagyományos eljárással, segédanyagok nélkül készítik. Azzal tisztában vannak, hogy nemcsak jelentős kockázatot vállalnak, de szerencsére is szükségük lesz. Mégis úgy vélik, megéri. „Messzemenően egyedi borokat akarok készíteni, új-zélandi stílussal úgysem versenyezhetnénk. Valami mást, valami izgalmasat akarok csinálni” – jelenti ki Gergő.
A család egyébként mindig művelt szőlőt, még azután is, hogy a dédszülők Bakta dűlőbeli pincéjére 1949-ben ráfestették a Villányi Állami Gazdaság jelölőszámát, s a kulcsot le kellett adni a városházán. Az édesapa, Posta Péter szintén részt vesz a pincészet életében, s fontosnak érezte hangsúlyozni, hogy a természetes borkészítést nem elvakultan kívánják művelni. „Nem fogunk például sár alatt dolgozni, amiről ma rosszul hiszik, hogy a régiek tudatos eljárása volt. Egyszerűen arról volt itt szó, hogy a szőlő szüretelésekor volt még más egyéb sürgősebb feladat a gazdaságban, nem volt idő a szőlőt feldolgozni, ezért decemberig, az első disznó levágásáig a kádakat sárral tapasztották le. Ami persze minőségbeli romláshoz is vezetett.”
A kékfrankost, kadarkát, merlot, cabernet franc-t és cabernet sauvignont, pinot noirt, olaszrizlinget és sauvignon blanc-t termelő pincészet a termés egy részét szőlőként értékesíti. A vörösborokon túl a fehérboroknál is az akáchordós érlelésben látnak nagy fantáziát. Mivel a piacra most készülnek belépni, a vörösborok igazán szerencsés helyzetben vannak. Az értékesítés kényszere nélkül sokáig pihenhettek a hordókban és a palackokban, nem egy fajta igazán szép és nagy borrá érlelődött.