Pécsi Borozó

Cikkek

A magyar bor jó híre

A kismartoni (Eisenstadt) főiskola hallgatóinak látogatása 1.

Jakab Tamás

2023 November 13.

A nemzetközi bormarketing szak főiskolai alapképzése Ausztriában, a kremsi egyetemen található. Az FH-Burgenland Eisenstadt-on, azaz a kismartoni főiskolán pedig az egyetemi kiegészítő képzése. Hogy ez miért van így, nem tudom, mérsékelt fontosságú is a következő pár ezer karakter szempontjából. A szaknak (nomen est omen) van egy komoly nemzetközi kitekintési fázisa a gyakorlatban is. Ez pedig nem más, minthogy a négy félév során minden félévben egy-egy nemzetközi, azaz, Ausztrián kívüli szakmai utat teljesíteni kell, rendesen, színesen-szagosan, feladatokkal, kreditre.

Az utak iránya sem teljesen véletlenszerű, bár a hallgatói szavazás előkerül, min döntéshozatali módszer, de a keretek tanterv szerint adottak. Ezen adottság pedig, hogy az egyik félévben Közép- és Kelet-Európa bortermelő országai között kellett választani. A felmerült opciók közül egy előszavazást követően Magyarország és Georgia maradt talpon, a második körben pedig Magyarország majdnem kiütéses győzelmet aratott, 15:6 arányban nyert, így a csoport a magyar borászatokra és az általuk megvalósított bormarketing technikákra és eszközökre volt kíváncsi inkább.

Mint a csoport magyar hallgatója, mindjárt meg is nyertem a szervezést, amelynek egyetlen igazán komoly volumenű eldöntendő kérdése volt: mivel Kismarton pont elég közel van a Dunántúlhoz, hogy a túrát autóval is lehessen teljesíteni, ugyanakkor Tokaj elég távol van már ahhoz, hogy egy többórás (oda-vissza) autós túra már ne férjen bele. A München-Pest Railjetet meg éppen ekkor vágták ketté, hogy egy esetleges vonatos eljutásban se kelljen (nagyon) gondolkodni, így elég gyors döntés született abban is, hogy az inkább többet, közelebbről, mintsem egyet (igaz, a leghíresebbet) távolabbról elve alapján közlekedjünk Magyarországon. Maradt hát a Dunántúl, és, ha Dunántúl, akkor adta magát egy fehér-vörös kombináció, Somlóval és Badacsonnyal, no, meg Villánnyal és Szekszárddal. 4 borvidék, tanrendi feltétel szerint minimálisan kilenc boros program, abban kötelezően kis, közepes és nagy borászatok, valamint egyéb boros témájú elemek is, alakították ki az út vázát.

De ennyi az előéletről elég is. Jöhet az első nap, az első borvidék.

Somló

Somló. Mivel az itteni legnagyobbak sem közelítik meg volumenben a legnagyobb szekszárdiak vagy pláne villányiak méreteit, így adta magát, hogy Somló csak a kicsikről szóljon, ami egyébként ennek a borvidéknek mindenképp a jellegzetessége is. A túl nagyot Badacsonyban sem akartuk választani, no, és emelt szintű, egyben a borvidék egészéről képet adó szereplőknek kellett benne lenni, így Badacsonyból kézenfekvő volt a választás.

Az eredmény: Barcza Pince és Fekete Pince Somlóról, és Borbély Tamás Badacsonyból az első napon. Tamás, mint többségünk szállásadó házigazdája pedig ismétel is, hiszen a vacsorához, igény szerint egy olaszrizlinges balatoni körutazást is kitalálunk, kissé fellengzősen Olaszrizling Masterclassnak elnevezve.

Négy kóstoló tehát három helyett, ami csak úgy fér bele, hogy egyrészt kilenckor kezdünk, másrészt, az utolsó két elem egy helyszínen, a Borbély vendégfogadóban van.

Barcza Bálint

Akire nehéz feladat hárul. Egy olyan borvidéken kell a borait prezentálni, amely stílusában, jegyeiben, adottságaiban, lehetőségeiben a leginkább elüt attól, amit az osztrák és német csoporttársak otthon megszoktak: itt bizony nem lesznek friss, ropogós, fickándozó borok, lesz viszont alkohol, lesz hordós érlelés, lesznek borok, amikre 3-4 évesen fogja a vincellér azt mondani, hogy még fiatal…

Bálint próbálkozik némi átmenettel, de a 22-es Pet Nathoz azt hiszem, még korán van. Viszont utána egy szűretlen furmint és egy hárslevelű érkezik, immáron 20-ból és 21-ből, és ez mindjárt felélénkíti a figyelmet. Hogy aztán ez a figyelem fenn is maradjon. Jön ugyanis három olaszrizling, amúgy az olaszrizling hangsúlyos napot bevezetendő, 2021-ből, 2019-ből, valamint egy, még piacon nem lévő narancsbor is. A tipikus somlói fajtákat aztán egy merész fordulat követi, ugyanis Bálint arról (is) ismerszik meg, hogy a somlói vörösbor termelésének egyik szószólója. Ennek okán egy kékfrankos-merlot, valamint egy fajta merlot kóstolásával zárjuk a bort. Meglepő a fordulat, ámde a minőségen nem ront. Mindenesetre egy teljesen új élmény a minerális, kovaköves vörösek kóstolása, az egyszer biztos.

Mindenesetre a társaságnak tetszik ez a számukra egyáltalán nem megszokott és nem is ismert fehérboros stílus: szépen fogy a bor a vásárlásnál, a tényleg extravagáns (és akkor még kimondhatatlan nevű) hárslevelűből (ami egyben a legdrágább is) a legtöbb.

Fontos kérdéskör, a „hová lehet ezt eladni kérdése”, amire egyrészt egy termelési válasz jön („itt el kell felejteni a hektáronkénti 5-6 ezer palackot, még prémium tételnél is, jó, ha a fele összejön”), ez egyben megérteti azt is, hogy 3-5-7 hektáron termelve, ez bizony nem sok mozgásteret ad. Jön persze az értékesítési válasz, ez teljes egészében gasztro vonalon elmegy, ami a mennyiség fényében nem is meglepő. A címke formabontó, de nincs vele különösebb marketing cél, inkább megmutatni a termőhelyet még inkább: az új címkéken a Somló-hegy szerepel, és pontszerűen a termőhelyek berajzolva, ahonnan konkrétan az adott borhoz termett szőlő jön, Érdekes, frappáns, nem tipikus, jönnek a megjegyzések, szemmel láthatóan tetszik nekik – naja, egy terroir „túlsúlyos” területen elég vagány is bemutatni a széttöredezett birtokstruktúrát…

Ha nem lenne elég az első nyolc minerális tételből, akkor következzék egy olyan pincészet, amely még Somlón belül is szereti kidomborítani a terroir különleges, sós-kovás ízhatású jellegét, a terroirt, amely képes bármely fajta esetében az ismert jegyeket újra értelmezni – az elnyomás szót nem szeretem, és ne is használjuk, nem fedi a valóságot, az újra értelmezés inkább.

Fekete Pince

Riesz Gáboréknál megint nyolcig sikerült eljutni. Egy könnyednek (somlói mércével mérve) szánt Szürkebaráttal kezdünk, amit aztán Furmint és Tramini követ, hogy itt egy Olaszrizling hármas legyen a kóstoló gerince. A Pinot Grigio stílusra hajazó, de minerális szürke is meglepi a társaságot, de az első igazán megosztó tétel a Tramini lesz. A csoport kisebbik fele szerint ezzel a borral valami nagyon nem kerek, a másik és nagyobbik fele viszont kiosztja a rá a nap, sőt az egész három nap legmagasabb (94-95 körüli) pontjait. A 2021-es, 18-as és 17-es olaszrizling nemcsak a fajta és az évjáratok különbségeit mutatja be, de mivel a 21-es már más, könnyedebb oldaláról fogja meg technológiailag is a fajtát, így a különbségek ebben a rétegben is értelmezhetőek.

A kóstoló végén pedig kapunk két hárslevelűt (az első „fecskék” már egész jól eltaláják az „s” betűt és a szó végi hosszú „ű”-t…), illetve a hegy fajtáját, a juhfarkot. 2015 és 19 a fiatalabb hárs és a juhfark éve, az idősebb hársé pedig 2012. Utóbbiból már csak mutatóban, az utolsó palackok egyike nyílik, de jól tettük, hogy kértük. Ez a három bor átlagosan több, mint hét éves, de ilyen vibráló frissesség után, ha nem látják a címkét, nem hiszik el a kollégák, hogy nem kandi kamera áldozatai, hanem valóban működik a varázslat, Somló varázsa, a terroir varázsa. Igen, zamatos, frissnek ható, és frissen szóló, a hársoknál különösen sok-sok gyümölcsös illattal teli borok ezek, megcáfolva mindent, ami arról szól, hogy fehér bort 1-2(-3) év alatt el kell fogyasztani.

Kérdések itt is az értékesítésre és a címkére érkeznek leginkább. A kereskedelmi válaszok hasonlóak azzal a jelentős különbséggel, hogy Gábor nemzetközi beágyazottsága kapcsán domináns az export. A címke választ is értékelik, az új, kicsit játékosabb címkéknél egy ilyen kis pincészetnél, ilyen kis volumenű, már-már mikro tételeknél teljesen jó ötletnek tartják, hogy a bor megalkotója vagy megalkotói a címkén is a nevükkel vállalják a „minőségbiztosítást”.

A metsző szél kristálytiszta időt varázsol, így a teraszról folyamatosan gyönyörködünk a panorámában: Badacsony, a Szent György-hegy vagy épp Csobánc nagyon szépen látszik.