A Csubák Családi Pincészet, a Koch Csaba Vinart Pincészet, a Paulus Molnár Borház és a Szentpéteri Borpince egy-egy bora kapta a XIX. Országos Syngenta Borversenyen a legjobbaknak járó SynVino-díjakat a verseny siófoki díjátadóján. Az idei megmérettetésre összesen 555 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről.
Sommelier-házibajnokság indul kezdőknek és amatőröknek. Maximum 20 fő jelentkezését fogadják el a Fiesta de Vino spanyol boresemény szervezői, a 20-ból fele továbbjut a második fordulóra (amelyre már fizetést is kapnak a versenyzők), és a 10-ből egyvalaki megnyeri a 3 napos madridi borutazást.
Február utolsó hétvégéjén, a Balatonon is beköszönt a Furmint Február: a helyi vendéglátók összefogásából született meg a Furmint Napok ötlete, amelynek keretében a Pálffy - Köveskál, a Káli Kövek Borászat, a Káli Art Inn****, a Kővirág - Étel, Ital, Ágy és a MI A KŐ immár harmadik alkalommal szentel három teljes napot a szőlőfajtának.
Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal április 25-én lehet először megkóstolni a 2019-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket Badacsonyban a Hableányban.
Február 8-9-én szerveződik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a tizenegyedik KávéBár Bazár, melynek idén is a Millenáris Park B csarnoka ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával 50 kiállító termékeit; kávékat, borokat, söröket, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket kóstolhatnak egész nap a standokon. A belépő mellé egy újrahasznosított kávéspohár is jár a korlátlan kóstolásokhoz, és tisztított víz is ingyenesen rendelkezésre áll a hidratáláshoz. A két nap során számos program várja a vendégeket, s több szakmai bajnokság is zajlik.
Idén második alkalommal rendezi meg Magyarország borturisztikai tematikus napját a BorÉRT Borturisztikai Egyesület, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a KOCCINTAS.HU a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Balatoni Turizmus Szövetség partnerségével