Szentesi Józsefet talán nem kell bemutatni. Az elmúlt évtizedben vitathatatlanul a hazai fajták megmentésének apostolává lépett elő, nem rajta múlt, hogy nem sokan követték a példáját.
Mihez kezdjen a magamfajta „unatkozó” borszakíró a rendkívüli helyzetben? Miután minden nap gondosan körbetelefonálom a családom és a barátaim, takarítgatok és főzök, estére bizony jól tud esni egy pohár bor – főleg ha az ember lánya hozzá van szokva heti egy-két egész estés boros rendezvényhez és a pörgéshez a borbárban. Ilyenkor jó, hogy tele a borhűtő és hogy főszerkesztőnk arra buzdított, hogy osszuk meg otthoni borélményeinket, „hogy a karantén végére ne egyedül tűnjünk alkoholistának”. Kedden paprikás krumpli volt a vacsora, amihez valami könnyű vörösbort kívántunk meg, így a badacsonyi Szászi Birtok Bio Csókaszőlő 2018 borára esett a választásunk.
A Bussay-lányok segítségével megint egy kicsit kitekinthettünk a Pannon borrégió határain túlra a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka legutóbbi kóstolóján. Valljuk be, Zaláról elsősorban nem a bor jut az eszünkbe, pedig ott is van egy történelmi borvidék. (Ami a mai rajzolatához képest sokkal nagyobb volt, és még a Balaton-felvidék jó részét is magába foglalta. No, meg az elcsatolt Mura-vidéket.) Sokáig jó hírű, és jelentős hozamú régióként volt számon tartva, azonban a 19. század végétől, a borok minősége és ezzel együtt a vidék híre egyre kevésbé volt egykori önmaga. És akkor szándékosan finoman fogalmaztunk. De szerencsére az utóbbi években már nem is egy pincészet cáfolja a kétes hírnevet.