Kérem Várjon!
Hírek
Jól fogytak a magyar borok adventkor
bori
2012 January 26.

Sikerrel zárul az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Közösségi Bormarketing Alap decemberi borkampánya, érkezett sajtóközlemény nemrég a postaládánkba. A kampány célja az volt, hogy az akciósorozat keretén belül az élelmiszer-áruházak polcairól minél több minőségi magyar bort tegyenek kosarukba adventkor a vásárlók. Olyan fajtákat is, amik eddig nem voltak igazán ismertek vagy elérhetőek.

Az ünnepi hangulathoz illeszkedve indította el adventi „instore” borkampányát az AMC és a Közösségi Bormarketing Alap 2011 decemberében. A kampány a vásárlók figyelmének felkeltését és a vásárlás ösztönzését tűzte ki zászlajára, ugyanakkor kimondott cél volt az is, hogy új termékeket ismerjen meg a vásárlóközönség a szuper- és hipermarketekben. Az áruházi kóstoltatás során a vásárlók és az érdeklődők eddig kevésbé ismert ízekkel találkozhattak – így illatos fehérekkel, rozékkal, primőr vörösökkel – sok más magyar bor mellett. Az akció ideje alatt a vásárlók így a megszokottnál tágabb kínálatból választhattak, a szortiment egy része feltörekvő új borászatokból származott.

Az ország 116 Auchan, Metro, SPAR és Tesco áruházában zajló kampányra óriásplakátok és citylightok százai, valamint rádiós reklámok és hirdetések hívták fel a figyelmet.

Karácsonykor a boreladások rendre magasabbak az év más időszakához képest; a mostani BTL-akció eredményeként a hazai borászatok forgalmuk szokásosnál is nagyobb növekedéséről számolhattak be. „A SPAR áruházakban már megszokott, hogy a kínálatba számos, csak a kampányidőszakban kapható cikk kerül be, főleg a közép- és felső kategóriában. Ilyenkor az árkedvezmények meghaladják a szokásos mértéket” – mondta még decemberben Herkely Gusztáv, a SPAR a beszerzési vezetője.

A magyarok borfogyasztási szokásait vizsgálva megfigyelhető tendencia, hogy egyre tudatosabban fogyasztunk minőségi hazai borokat, a kereslet egyértelműen a magyar borok felé mozdul el. A mostani borkampány elérte célját, hiszen eredményesen lendített a magyar borágazat belső piacának szezonális sikerein, ami segít ellensúlyozni a keleti piacok beszűkülését, a nyugati piacok átrendeződését és borexportunk csökkenését. A kampány szervezői igyekeztek kiemelni a magyar borokat a növekvő számban érkező importborok sorából.

Címkék