Kérem Várjon!
Hírek
Egységes palack Szekszárdon
MTI
2013 September 17.

A palackos borok egységes megjelenéséről állapodtak meg hétfőn szekszárdi borászok, borászokat tömörítő szervezetek és a város önkormányzata, három szekszárdi borfajtát már jövőre egységesen hozhatnak forgalomba.

A megállapodást közel kétórás vita után Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke,  Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Heimann Zoltán, a szekszárdi borvidéki hegyközségi tanácsának elnöke,  Kővári László, az önkormányzat gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke, valamint hét borász - köztük Vesztergombi József, Takler Ferenc és Vida Péter - írta alá.

Heimann Zoltán az aláírást megelőzően elmondta: a következő öt évben évente százezer palack szekszárdi kadarkát, kékfrankost és bikavért terveznek elsősorban hazai piacra vinni. Az elképzelések szerint a kadarkát legalább 2000, a kékfrankost legkevesebb 3000, a bikavért pedig 3500 forintos palackonkénti áron kínálnák. A legkisebb mennyiség, amellyel egy borász részt vesz a közös megjelenésben, ezer palack lehet. 

A most elfogadott palackforma a burgundi borok tradicionális megjelenésére hasonlít, a szekszárdi változaton szalagvonalban lesz olvasható a Szekszárd név, és feltüntetik  a város címerét is.

A megállapodás szerint a tételekről az ilyen bort forgalmazó borászok vakkóstolással, 75 százalékos többséggel döntenek majd, és lehetőséget adnak az utólagos analitikai ellenőrzésre is. Az a borász, aki nem az elfogadott bort palackozza, öt évig nem forgalmazhatja az egységes szekszárdi bort.

Eszterbauer János az MTI-nek elmondta: a szekszárdi borok piaci részesedésének növekedését várják a most elfogadott megállapodástól, amelyhez várhatóan többen csatlakoznak majd. Megjegyezte azt is, hogy az egységes megjelenés mögött szigorú minőségvédelmi rendszert alakítanak ki.

Heimann Zoltán közlése szerint jelenleg közel tízmillió palack szekszárdi bor kerül elsősorban magyar piacra; a palackos szekszárdi borok aránya az utóbbi évben megkétszereződött. Mint mondta, a magyar borvidékek közül eddig a tokaji jelent meg egységes palackkal, a többi borvidék még adós ezzel.

A hegyközségi tanács elnöke elmondta azt is, hogy az idén az átlagosnál 20-30 százalékkal kevesebb, de jó minőségű termésre számítanak a történelmi borvidéken. Új jelenség, hogy a fürtökön eltérő a szemek érettsége, a savak ugyanakkor megmaradtak, és a cukortartalom sem olyan magas, mint a korábbi években - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

banner