Kérem Várjon!
Hírek
Az év „legcsajosabb” borkóstolója
riedl
2019 March 06.

Március 8-án ismét összejönnek Magyarország nagyszerű borásznői, hogy bemutassák boraikat a közönségnek. A Gyengébb? Nem! kóstolónak idén is a Sofitel Budapest Chain Bridge ad otthont, valamint, a borásznők egybehangzóan 500.000 Ft-ot, valamint aznapi honoráriumát felajánlanak az Anyaoltalmazó Alapítvány számára.

Mint korábban hírül adtuk, a tavalyi sikeres rendezvény után Magyarország borásznői március 8-án újra összejönnek a Sofitel Budapest Chain Bridge-ben, hogy közös borkóstolón mutassák be legújabb boraikat egymásnak, és a borszerető közönségnek. Az első ilyen esemény megszervezéséhez Szabó Edit Gyengébb? Nem! című könyve adta az apropót, amelyben 26 borásznő mesél a munkájáról, az életéről, és arról, hogy hogyan lehet nőként talpon maradni ezen a meglehetősen férfiasnak gondolt területen.

Az idei kóstolón 32 borásznő, azaz 32 borászat, 12 borvidék 104 borát kínálják majd, a hozzájuk illő ételekről pedig Alain Losbar, a Sofitel konyhafőnöke és csapata gondoskodik. A programot két mesterkurzus, egy bor-sajt, és egy bor-csokoládé kóstoló is színesíti.

A rendezvényt a borok és kínálóik mellett az teszi különlegessé és egyedivé, hogy Csetvei Krisztina móri, és Luka Enikő soproni borász javaslatára mindegyik borásznő lemond aznapi honoráriumáról, és az összeget a női szolidaritás jegyében az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlja fel.

A hölgyek számtalan meglepetéssel készülnek, több bor is a rendezvényen debütál, a Bortársaság ismét külföldi borásznők remekeit hozza – köztük a tavaly is nagy sikert aratott Veuve Clicquot Rosé champagne-t.

A kiállító borászok kezdeményezésére a rendezvény egyben jótékonysági akció is. A hölgyek lemondanak a kóstoltatott borok áráról, és az így összegyűlt összeget nehéz helyzetbe került nők megsegítésére ajánlják fel.

És hogy miért van ott minden borkedvelő helye – nemtől függetlenül – ezen a rendezvényen?

Íme 8 ok, amiért szerintünk a Cherchez la Femme – Gyengébb? Nem! kóstoló kihagyhatatlan:

  1. Mert minden kétséget kizáróan ez lesz az év legmosolygósabb borkóstolója.
  2. Mert több bor is ezen az estén debütál. Tóth Katalin ekkor kóstoltatja először az egri Tóth Ferenc Pincészet 2018-as kadarka sillerét, Gere Andrea megmutatja a forgalomba még nem került 2017-es fekete járdoványt és syrah-t, Molnár Júlia Dóra hozza a Csendes Dűlő 2017-es, fahordóban érlelt prémium kéknyelűjét, amit rajtuk kívül még nem ízlelt senki, és Gálné Dignisz Éva is letekeri a kupakot vadonatúj gyöngyözőboráról.
  3. Mert a rendezvényen két pét-nat is kóstolható lesz. Az egyiket Éless Tímea hozza a Szóló Pincészettől, a másikat Heimann Ágnes a Heimann Családi Pincészettől. (Aki nem tudja, hogy mi fán terem a pét-nat, annak főleg ott a helye.)
  4. Mert a Paris Budapest étterem csapata külön osztrigabárral készül, és a kagylókhoz remekül illik majd az a 21 különböző buborékos ital, amit a standoknál kínálnak. Ott lesz például Latorczai-Rácz Lilla, Susann Hanauer, Jelena Szavercsenko, Bai Edit és Osváth Fruzsina pezsgője, a habzókról és a gyöngyözőkről nem is beszélve.
  5. Mert lesz két mesterkurzus is. Az egyiken a Levendula Porta sajtjait kóstoljuk hozzájuk illő borok kíséretében, a másikon a Harrer Csokoládéműhely és a Fabric Csokoládé különleges csokoládéihoz keresünk borpárt. Az előbbi háziasszonya Szabó Edit borszakíró, az utóbbié Bernáth-Ulcz Adél szőlész-borász szakmérnök lesz.
  6. Mert a rendezvényen kedvezménnyel vásárolható meg Szabó Edit: Gyengébb? Nem! című könyve, amit aztán azonnal lehet dedikáltatni a benne szereplő borászokkal és a szerzővel.
  7. Mert a borok a Helia-D-nek köszönhetően nemcsak a pohárban, hanem az arcbőrön is megcsillannak majd, a három nő által vezetett Wine A’More Travel pedig izgalmas boros utakat és kóstolókat ajánl a figyelmünkbe.
  8. Mert lesz tombola is, őrületes nyereményekkel.

Ezen az estén ők töltenek Önnek:
ÁRVAY ANGELIKA (Árvay Családi Pincészet), BABARCZI ZSUZSANNA (Babarczi Szőlőbirtok és Pince), BADICS KATA (Homoky Pincészet), BAI EDIT (Dereszla Pincészet), BARACSKAI NÓRA (Etyeki Kúria Borgazdaság), BÁRDOS SAROLTA (Tokaj Nobilis), BERECZ STÉPHANIE (Kikelet Pince), BÖJT BOGLÁRKA (Bortársaság), BUSSAY DOROTTYA (Bussay Pincészet), CSETVEI KRISZTINA (Csetvei Pince), DEBRECZENI MÓNIKA (Vylyan Pincészet), DUNAI BERNADETT (Dubicz Pincészet) ÉLESS TÍMEA (Szóló Pincészet), GÁLNÉ DIGNISZ ÉVA (Gál Szőlőbirtok és Pincészet), GERE ANDREA (Gere Attila Pincészete), HANAUER, SUSANN (Wassmann Pince), HEIMANN ÁGNES (Heimann Családi Birtok), KOVÁCS ZITA (Kovács és Lánya Borászat), LAPOSA ZSÓFI (Laposa Birtok), LATORCZAI-RÁCZ LILLA, LUKA ENIKŐ (Luka Pince), MAGYAR ANITA (Hangavári Pincészet), MÉSZÁROS GABRIELLA  (Préselő Pincészet), MOLNÁR JÚLIA DÓRA (Csendes Dűlő Szőlőbirtok), NYÚLNÉ PÜHRA BEÁTA (Nyakas Pincészet), OSVÁTH FRUZSINA (Sauska Borászat), RÁCZ ERIKA (Sanzon Tokaj), SZAVERCSENKO, JELENA (Kern Bor- és Pezsgőház), TÓTH KATALIN (Tóth Ferenc Pincészet), UJVÁRI VIVIEN (Ujvári + Barta Pince), WILLE-BAUMKAUFF MÁRTA (Tokaj Pendits), ZSIRAI KATA (Zsirai Pincészet)

Időpont: 2019. március 8., 16:00
Helyszín: Sofitel Budapest Chain Bridge 
Jegyek elővételben (2019. március 7-én éjfélig): 7000 Ft
Jegyek a helyszínen: 8500 Ft
Jegyvásárlás elővételben kedvezményesen: itt.
A jegy ára tartalmazza a borok, valamint az asztalokon elhelyezett borkorcsolyák fogyasztását, továbbá a vizet.

A mesterkurzusokra külön belépőjegyet kell váltani. Ár: 3.000 Ft

További információk ITT