Egy osztrák sort készültünk éppen kóstolni szokásos heti összejövetelünkön, amikor SzabóZé megjelent két borral. Nemrég bejárt tájakról hozta, no meg mert tegnap este az ortodox karácsony első napja volt, jómagam sütöttem česnicát is, így ezzel kezdtük keddi barátkozásunkat. Egy híján tucat borbarát kóstolta az egyetlen közös nevezővel bíró borokat: mindkettőben volt rkatziteli.
Merényi a hajnali vonattal érkezett Pécsre, másodosztályon. Még Pesten látta felszállni az első osztályra a kifogástalan öltözetű, titkárának magyarázó Zsolnay Miklóst, de akkor még nem tudta, hogy ki az. Vonaton babonából nem kártyázott soha. Szerencséje volt, mert Zsolnay, ha nem akart, nem vesztett, csak nagyon ritkán.
Van egy pincészet a Szekszárdi borvidéken, amely merőben eltér a megszokottól. A Lajvér-patak völgyében, Szálkán található ez a korszerű technológiával felszerelt, kívül-belül kivételesen modern épület, ahol forradalmi szemléletmóddal rendelkező, bátran kísérletező fiatal borászok dolgoznak. Nem keltik a hagyományos családi pincészetek benyomását, de a nagy üzemméret miatt az új, feltörekvő kézműves borászatoktól is eltérnek. Nehéz helyzetbe kerültünk a besorolással, így inkább utánanéztünk mi is az igazság Lajvér Avantgarde Pincészet-ügyben.