Délszláv, sváb, román és magyaros ételek bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők június 26-án 14 órától a pécsi Kultúrkertben. A Nemzetközi Gasztronómiai Fesztivál elnevezésű rendezvény többek összefogásával valósul meg, így a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Pécs és Környéke Regionális Szervezete – élén Zsiga István ügyvezető igazgatóval -, a Pécsi Gastro Club Koller Zsolt vezetésével, valamint a Pécsi Közgazdász Egyesület és a Bikali Élménybirtok gondolta ki a kultúrával egybekötött gasztronómiai napot.
A pécsi Ferencesek utcájában megrendezett Cirfandli Ünnep jó alkalom volt arra, hogy a Kult-utca május elseje után újra benépesüljön a bor iránt érdeklődőkkel és a kóstolni vágyókkal. Szerencsére az időjáráscsinálók is kegyesek voltak hozzánk. A borvidék hat borásza borokkal, a Pécsi Borozó nyereményjátékkal várta az érdeklődőket.
Kétnaposra mertük tervezni az idei Pannon Borrégió TOP25 pécsi kóstolót és a közönség érdeklődése azt igazolta vissza, kell ez a két nap. Mintegy napi 200 vendégünk volt a Cella Septichorában, összesen majd négyszázan kóstolhatták meg a régióválogatottat. Sajtok a megyéből, siklósi kézműves csokik, friss, hűtött Tettye forrásvíz és szódavíz. Minden körülmény adott volt, a légkondi is kibírta a két napot, az idő is velünk volt, még a focivébé se vette el a borrajongók kedvét. Kóstoltunk rendületlenül, ki a rendezvények, kik (mi szervezők) elsősorban utána a Sétatéren. csak jelezzük: már összecsomagoltunk. Bepakoltunk. Az előörs már felutazott. Aki még nem foglalt, most tegye, vagy csak úgy, jöjjön el: TOP25 pénteken az Ybl Palotában Budapesten (Pesti Lámpás, akinek ez mond többet)!