Avagy mit ér a bor, ha sadaradáról származik, másképpen újheli és mit ér a borász, ha nem mutatja meg a borait.
Amikor először jöttem ki Faluhelyre, a Bodri-birtok még csak nyomokban emlékeztetett mindarra, amit ma itt találunk. A mai étteremnek helyet adó épület állt, mögötte a pince, az első. Talán ennyi volt mindösszesen. Aztán lett látványpince, étterem, tavak, teraszok, rozéfeldolgozó, egyre több szőlő, egyre nagyobb parkoló, vendégházak, wellness, és ami akkor is volt, a bor, az bizony ma már sok százezer palackban kel útra. Az első lapszám egyik interjújának apropóját az adta, hogy a Bodri-borok új ruhát kaptak. Hamarosan megint itt egy címkeváltás, megelőztük egy beszélgetéssel, Bodri Istvánnal ültünk le a faluhelyi teraszon.
Egy új évet kezdtünk meg, ami nagyon más lesz az eddig megszokottaknál. A Pécsi Borozó 13 év és 50 lapszám után ezentúl csak a digitális világban jelenik meg, ott viszont kvázi napilapként, hiszen naponta friss információk kerülnek ki a weboldalra. Viszont a Mustra folytatódik, sőt tematikus tesztjeinket is visszahozzuk.