Az év első olyan Szabó Zoli-féle tematikus borkóstolójára, ahol egy borvidéket próbálhattunk megérteni, egészen márciusig várni kellett. A Kalamárisban az egriek nagyon szépen teljesítettek, bár nem volt hibáktól mentes a sor.
Hétvégén került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb nemzetközi borversenye, a Vinalies Internationales. Idén negyven országból 3582 bort neveztek, ebből mindössze 65 bor volt magyar. A hazai borászok 9 aranyérmet (13,8%) és 11 ezüstérmet (16,9%) nyertek, ami kimagasló eredménynek számít. A legmagasabb pontszámokat elért borokat 7 kategóriában külön trófeával díjazták. A világverseny legjobb vörös bora címet magyar, pontosabban szekszárdi bor nyerte: Dúzsi Tamás 2011-es évjáratú Görögszó bora.
Harmadszor rendezi meg a Pécsi Borozó szerkesztősége a portugieserek nemzetközi szemléjét és versenyét. A jelentkezés megkezdődött, már négy országból érkeztek nevezések, március végéig kell beküldeni a kitöltött jelentkezési lapokat.