Van egy nap, amikor minden évben tudunk találkozni azokkal, akik talán a legrégebben és a legközelebb állnak hozzám, hozzánk. Családi nap, lassan több gyerekkel, mint felnőttel, évről évre változunk persze mi is, a gyerekek idősebbek, mi valahogy maradunk ugyanúgy, mint amikor találkoztunk. Csak a régi fényképeken tűnik fel több haj, kevesebb háj, no meg azok az ősz hajszálak. Az apropót jó sok éve a szerb (ortodox) karácsony adta, a valláshoz egyikünknek sincs sok köze, a Balkánhoz egyik-másikuknak több, de ezen a január hetedikét követő hétvégén az a fontos, hogy együtt vagyunk.
Idén januárban ismét átadták a Made in Pécs díjait. A pécsi városmagazin az egyedüli, amely több kategóriában is díjazza a pécsi kezdeményezéseket, a civilektől a gasztronómiáig, de itt a közönség is voksolhat. A többnyire ötletes, vicces és akár élőben, akár a kivetítők által mintegy 2-300 résztvevő által figyelemmel kísért, némely pontjain talán kissé hosszúra sikeredett Lóri King Show volt eddig a legszellemesebb Made in Pécs (korábban Time Out Pécs) gálaműsor.
Az év első keddi kóstolójára nem jött össze még túl sok bor, de hozzászoktunk már, hogy azért egy huszas sor csak akad ilyenkor és így becsempészünk pár „külsőst”. A Pannon Borboltosok által hozott tételekből most tíz bort javaslunk, kóstolják meg rajtunk kívül is minél többen.