A vasútállomások restijeiről mindenkinek megvan a véleménye, nekünk is, persze. Azért sokszor törjük azon a fejünket, hogy a vasút intézménye miért jár együtt (Magyarországon) törvényszerűen a kosszal és mocsokkal, a vasúti restik nagy része miért lepukkant és miért ijeszti el a jóérzésű embert, hogy zárt palackban alig mer vásárolni valamit, nemhogy. Hiszen lehetne úgy, mint régen, amilyenre (szigorúan külsőleg) a Keleti pályaudvaron is emlékeztet a Baross Étterem, még úgyis, hogy a zongorát nagyképernyős tévére cserélték. Azért Budapestig nem mentünk el, de a pécsi restibe bemerészkedtünk. És milyen jól tettük.

Múlt héten már tettünk egy próbát a sétatérre kitelepülő borászok között, csak akkor a nyugati oldalt kóstoltuk részletesebben. Most, hogy teljes lett a kép, kiderült számunkra: mindkét oldalon ugyanolyan jól esik a fröccs. Választottunk viszont hat kedvencet, rozéban a kelet nyert, fehérben meg már nyugat.

Pécsben az egyik legjobb a sétatér. Mely fogalom nem is annyira fizikai teret takar, mint inkább azt, hogy a POSZT-tól a Szőlő és Bor Ünnepéig borosokkal és gasztrósokkal, emberekkel telik meg a terület Barbakántól a Papucsig. (Nem egy ember ragadt már a városban a végig borozott nyáresték könnyed hangulata miatt, akár hosszú évekre is.) Olyan eseménye ez a városnak, mely évről-évre, estéről-estére fixen és biztosan megmozgatja az embereket, kiviszi őket a szabadba, és ott is tartja őket. A zavarba ejtő kínálat miatt most rendet vágunk a sorok között, két részletben kóstoljuk a fröccsöt a keleti és a nyugati oldalon.