Kilépünk az utcára, s mit látunk, valaki az összes autó szélvédőjét telereklámozta az elmúlt öt percben. Rendes körülmények között nem is foglalkoznánk ezzel, csakhogy legutóbb, mikor boros hirdetést csíptettek az ablaktörlőre, 2002-es rozé akartak óborként eladni nekünk. Most viszont mit látunk, a Pécsi Püspöki Pincészet hirdeti magát, a műfajhoz képest igényesen szerkesztett lapon. Az egyházmegye személyi állományát érintő változások úgy tűnik idáig elértek, új szelek járnak, legalábbis nem tudjuk mivel magyarázni, hogy júniustól a megújult pince hétköznap tízig, hétvégén egyig (hajnali) is nyitva van. Aminek már ideje volt, mert ilyen hangulatú vendéglátós pince, ráadásul egy borászat tulajdonában igazi joker, s nincs is máshol a városban.

Alig van nagyobb öngyilkosság, mint a kocsmánkat Badacsonyra keresztelni a Pécsi borvidék szívében. Ha jobban belegondolunk mégsem az, mert egyrészt miért ne lehetne balatoni miliőt (vagy hangulatot) idézni a víztelen baranyai megyeszékhely poros hétköznapjaiba, másrészt a pécsiek tudják talán a legkevésbé, hogy egy történelmi borvidék közepén csücsülnek. A második állítást igazolja, hogy a Badacsonyi Borozó lehúzott vagy három évtizedet a Felsőmalom utcában. Az első állítást meg az támasztja alá, hogy az új tulajdonosi kör jobb üzenetet vélt felfedezni a Presszó 9-re keresztelésben.

A Citrom utca a város leghangulatosabb sétálóutcája lehetne, ha nem lenne annyira bosszantóan kilencvenes évek. Stílustalan és jellegtelen, s csak azért nem randa, mert a Jókai utca felől beragyogja a Postapalota, dél felől pedig (saját felelősségre) körbesétálható várfal határolja. Nem a legmenőbb üzletek vannak itt (pedig lehetnének), és néhány vendéglátós is a zuzmószerű túlélésre tud játszani csupán. De legalább újranyitották a Caprit, és a jelek szerint már most jobb, mint az elődje. A süteményeket mellőzzük, mi a Citrom utca sötétebbik oldalán keressük a boldogságot.