Van egy már-már klasszikusnak mondható étel, amit majd’ minden alkalommal megkóstolok, ha erre járok. Lehet ebéd, lehet vacsora, a vargánya cappuccino mindig működik. És a bennfentesek azt mondják, nyolc éve le se lehet venni az étlapról, a vendégek visszakövetelik. Persze vannak még visszatérő, vagy levehetetlen fogások, de ha másért nem, ezért biztos érdemes ellátogatni Faluhelyre. A szöveg először a Bodri magazin 2021-es kiadásában jelent meg.
A Szekszárd felsőpolc sorozat kezdetén bevallom reménykedtem abban, hogy egyik kedvenc fajtámból sok, nagyon szép tétellel találkozhatom majd, írhatok róluk, reményeim szerint jót s szépet. Hát, nem így lett. Kadarkából egyetlen palack érkezett, így aztán elkezdhettem gondolkodni azon, hogy milyen borhoz is párosítsam. Aztán érkezett egy vörös néró – amit egyébként a gazdák előszeretettel rozénak készítenek el – és megoldotta ezt a kérdést. Így került a mostani felsőpolcra két különlegesség, két teljesen különböző fajtából.