Egy vallomással kell kezdenem: a januárt a tartozások eltüntetésére terveztem be. Nagyon sok bor áll egy virtuális sorban, kóstolásra várva. Sokat kaptam ajándékba, sokat küldtek borászok véleményt várva, sokat vettem magam örömére, háromszor sok már bőven kitölti a januárt, feszített tempóban. Elsején egy olyan borral nyitottam a sort, amiről sok jót hallottam, de még nem kóstoltam sosem.
Mindjárt az elején leszögezem: nem az áruházi alsó polcról beszélek. A saját otthoni, kis boros polcomról, ahol a főzésre is szabadon elvehető tételek kerültek biztonsági okokból felülre és a titkos tartalék alulra, ahol ez a bor jó ideje pihen. Pihent. Merthogy ma este megbontottam. Vörösre vágytam, épp csak egy pohárral. Kettő is lett belőle.
Van az úgy, hogy az emberfia áll egy vinotékában, beszélget és a szeme megakad egy kövidinkán. És hazaviszi, behűti, kibontja még este. Ez pont ma történt velem, a sztori részletesebben a folytatásban.
-
Egy laikus borissza véleménye a borszakírók feladatáról
-
Weinblütenwanderung Lutzmannsburgban
