Amikor egyetemisták voltunk, a kilencvenes években, minden folyó vöröset villányi kékoportónak hívtak az általunk látogatott vendéglátó-ipari egységekben. Néha iható is volt, de a mainstream minősége levitte a bizalmi indexet a mélybe. Aztán felfedeztük Villányt és azt is, hogy ott még jó az oportó, amiből aztán uniós ráhatással portugieser lett. Meg is kedveltük a jó kékoportót. Ez a fajta a hagyományunk, a múltunk része és a jövőnk is lehet. 

A borszemináriumok történetében első alkalommal kellett várólistát kialakítanunk, mivel több mint 120 érdeklődő jelentkezett be előre a villányi merlot lehetőségeiről beharangozott előadásra és kóstolóra. Bock József neve, a merlot híre, vagy Villány kedveltsége okozta, nehéz megtippelni, de végül mindenki befért a tervezett 100 hely megtoldásával, bor is jutott elég, az apróbb szervezési malőrök ellenére talán jól is érezte magát minden résztvevőnk.

Borturisztikai helyzetképet igyekeztünk felvázolni a korán ébredő és jelentós fórral rendelkező, ám még mindig fejlődő Villányban, illetve a bor mellett most már borturisztikai szolgáltatásokban is felzárkózó Szekszárdon. Négy, viszonylag fapados kérdéssel próbáltunk utánajárni a dolgoknak (Miért jön a borturista? Mi változott az elmúlt években? Mit mutatnak a számok? Milyen fejlesztésekre lenne szükség?), és meglepődtünk, mert egyáltalán nem fapados válaszokat kaptunk.  Az első részben íme a villányi válaszok.