Újra köztünk vannak a rókák. Évek óta durrogtatom el ezt a nem túl frappáns közhelyet, de még mindig megvan a maga bája számomra. Immár negyedik éve kísérem figyelemmel a fuxlik történetét és tudósítok róluk minden egyes alkalommal a Pécsi Borozó virtuális hasábjain. Nem titok, hogy a rókaborok több okból kifolyólag is közel állnak a szívemhez, hiszen ezt már többször kifejtettem az előző cikkeim kapcsán. A lényeg még mindig ugyanaz: szeretem, mert a francia vonatkozású rozéval ellentétben sokkal inkább a miénk, másrészt hiánypótlónak gondolom, harmadrészt pedig, mert egy olyan összefogást képvisel a borászok között, ami példaértékű.

Immár negyedik éve kísérjük figyelemmel a szekszárdi fuxlik történetét és rendre tudósítunk is minden egyes szériáról. Idén sem lehetett ez másként, hiszen bevallom, minden tekintetben közel áll a szívemhez. Egyrészt, mert sokkal inkább a miénk, mint a francia vonatkozású rozé, másrészt, mert hiánypótlónak gondolom, harmadrészt pedig, mert egy olyan összefogást képvisel a borászok között, ami példaértékű.

Csütörtökön kóstoltunk, és csütörtököt mondtak a borok. No nem mind, de a kóstolt borok legalább felét nem szívesen látnám vissza a poharamban. Viszont akadt pár jó tétel is, amik miatt mégiscsak érdemes volt jegyzetelnem. Nem lesz hosszú poszt, előrebocsátom…