Amikor nagyszerű borokról beszélgetünk, a „terroir” szó szinte mindig előkerül. Újságírók is gyakran alkalmazzák, hogy bizonyos borok minőségét és egyediségét megmagyarázzák. A szőlészek ezzel a fogalommal próbálják felértékelni szőlőiket, a borászok így különböztetik meg boraikat versenytársaikétól, a kereskedők pedig a borok iránti keresletet és a vételárat igyekeznek erre hivatkozva növelni. Sajnos azonban a szó sokszor szerepel a borok hátcímkéjén úgy, hogy a borkészítés során a fogalom jelentésére nem figyeltek oda. A terroir ma egy divatszó! Bár a kifejezés francia eredetű, hosszú története során globális fogalommá vált, követve azt a világtrendet, ami az egyedi és különleges termékeket részesíti előnyben.

Kiváló barátom és kollégám, Marcelo Retamal – aki egyben elismert chilei borász is - néhány éve egy interjúban beszélt a borvilág egyik aktuális kérdéséről, a „borok standardizálásáról”. Nyilatkozatában megnevezte azokat az uniformizáló tényezőket, amelyek szerinte a legmeghatározóbbak, és javaslatot tett ezek lehetséges megelőzésére úgy, hogy a borok minősége mégse csökkenjen. Javaslatai komoly visszhangra leltek Chilében, és sokan álltak ki törekvése mellett.